Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
Vidám vásár. E tavaszon Sárváron, kinn voltam a vásáron. Csiri-biri, bumm! Vig májusi vásár volt, ott volt élő meg a holt. Csiri-biri,bumm! Volt ott cipő, ruha, sajt s az okozta a nagy bajt, — csiri-biri, bumm! — hogy a boltok féláron árultak a vásáron. Csiri-biri, bumm! Elkelt minden, ami jó: bicikli és rádió. Csiri-biri, bumm! Szaladtak a gyerekek, hogy játékot vegyenek. Csiri-biri, bumm! Peti puskát ragadott, Pali falovat kapott. Csiri-biri, bumm! Jancsi kardot, takarost, felkötötte hamarost. Csiri-biri, bumm!! Nekem semmi sem jutott, Hej, a méreg elfutott. Csiri-biri, bumm! Felültem egy hintára s lenéztem a vásárra. Csiri-biri. bumm! Onnan láttam igazán: a vig vásár de vidám. Csiri-biri, bumm! Akkorák a perecek, mint a malomkerekek, Csiri-biri, bumm! Zsemlye, kifli, oly csodás. — Ki sütötte? Óriás? Csiri-biri, bumm! Biz ebből a vásárba kettő fér egy kosárba Csiri-biri, bumm! Táncolnak itt eleget felnőttek és gyerekek. Csiri-biri, bumm! Minden áru elfogyott, csak a jókedv nem kopott. Csiri-biri, bumm! felelt semmit, úgy hogy Csámpás nem gondolhatott mást, mint hogy nem tud beszélni. — Igazán ostoba teremtés ez a Ravasz ur, — gondolta — hogy még beszélni sem tud. Persze Csámpás nem tudhatta, hogy az az idegen, amelyik őt a levegőben tartotta, az nem Ravasz ur volt, hanem egy ember és hogy az emberek nem tudnak semmiféle más állatnak a nyelvén, csak a maguk nyelvén egyedül. Elég ostobák az emberek, ugyebár? Az az ember pedig, aki Csámpást a kukoricás szélén megtalálta, egy mezőről hazatérő munkás volt. Csóválta a fejét és sehogyan sem tudta elképzelni, hogy hogyan kerülhetett oda az ösvényre egy ilyen apró vadrucafiu. Végül aztán betette a tarisznyájába s elindult vele haza. A tarisznyában nem volt valami kellemes az utazás, csipogott is Csámpás egész idő alatt, de ez nem segített rajta. — Goromba egy fickó ez a Ravasz ur ■— mérgelődött magában, mikor egy-egy nagyot zökkent a tarisznya. De aztán annak is vége lett. Az ember, akit mint az később kisült, Esványnak neveztek, a falu legszélső házában lakott s odaérkezvén, kiborította tarisznyáját az udvarra. — Né csak — mondotta ez s szólott az asszonynak, akinek Juli volt a neve s a kisfiúnak, akinek Pista volt a neve és a kicsilánynak, akinek Julika volt a neve. De szólott a kutyának is, akinek Burkus volt a neve és a macskának is úgy félig-meddig, akinek Cirmos volt a neve. A macskának azért szólott ez csak úgy félig-meddig, mert férfiember mondotta és a macskával csak az asszony szokott egészen beszélni, az ember mindig csak úgy félig-meddig. Egyszóval Csámpás ott bukdácsolt az udvaron, amelyik egy nagy és szép és igazán tiszta udvar volt, amilyen rendesen csak mesében fordul elő. — Né, kicsi ruca, né, kicsi ruca! — kiabálták a gyerekek és utána szaladtak és felvették és örömükben úgy össze-vissza ölelgették, hogy Csámpás szegény majd meghalt ijedtében. De mivel élelmes és szemtelen rucafiu volt, hamarosan rájött, hogy itt sem akarják bántani. így aztán lassanként felbátorodott és mikor odatették vagy egy jó tucatnyi más rucafiu közé, akik egy haragos tyuk felügyelete alatt szaladgáltak az udvaron, már egészen jól érezte magát. Csipogott ő is, valamivel hangosabban és vékonyabban, mint a többiek, de az eléjük hintett ételt mindenesetre sokkal fürgébben szedte fel, mint azok, úgyhogy a haragos kotló felborzolt tollal akarta elkergetni onnan. Azonban Pista és Julika, akik úgy látszik nagyon szivükön viselték a Csámpás sorsát, elkergették a kotlót és ebből végérvényesen rájött a kis rucafiu arra, hogy Ravasz urék nagyon jóravaló lények. Mindjárt látta, hogy azok a rucafiuk, akik közé került, egészen másfélék, mint ő. Kövérebbek voltak és butábbak és olyan borzasztó engedelmesek, hogy valósággal felháborodott Csámpás ezen az elképesztő engedelmességen. Amikor a kis pocsolyában fürödtek, mely az udvar sarkában volt, s mely megközelitőleg sem volt olyan szép, olyan tiszta és olyan nagy, mint a tó és a kotló, amely a parton állt, elkotyogta magát, abban a percben kijöttek valamennyien a vízből. Csámpás hamarosan megbarátkozott az uj környezettel. Megbarátkozott Pistával és Julikéval, a lusta és ostoba házirucafiukkal, megbarátkozott lassanként a kotlóval is és Burkussal, a kutyával és Cirmossal, a macskával. És hamarosan újra csak olyan tűrhetetlenül haszontalan lett és tűrhetetlenül szemtelen, mint azelőtt. A rucafiukkal összeverekedett, belegyurta őket a sárba, elette előlük az ételt, a kotlónak nem fogadott szót, Burkus-116
