Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
ret. Fel is említette Bivalynak. De az megnyugtatta. — Nézd, belementünk mi abba a vízbe Novákon kívül még vagy tizenketten. Nekünk miért nem lett bajunk? Ez némileg megnyugtatta Pistát. De azért elhatározta, hogy meglátogatja Novákot, ámbár úgy hallotta, hogy már nem ismer meg senkit, állandóan féírebeszél. Másnap örsi órája volt, azutánra tervezte a látogatást. Másnap örsi óra után valóban elindult Novákhoz, de amint ment az utcán, feltűnt neki, hogy szokatlanul nagy a sürgés-forgás, nagyobb a tömeg a szokottnál. A falakon nagy plakátok, amelyeket szoros embergyürük vesznek körül. Az Egri Hírlap kirakata előtt óriási tömeg. Fegyveres, éneklő, éljenző katonák az utcán. Mindenki izgatott, mindenki magyaráz, egy szó az különösen, amelyet egyre sűrűbben lehet hallani: — Forradalom. Október 31 -e volt...... Pista elhatározta, hogy ma mégsem megy Novákékhoz. hanem kószál egy kicsit a városban, mert szörnyen izgatta az. amit látott. Különösen az izgatta, mi lehet az Egri Hírlap kirakatában, amit állandóan olyan óriási tömeg néz. Kóborlásában háromszor is visszament oda, de sohasem tudott a kirakathoz közeljutni, igyekezett hát a felnőttek beszédjéből kihallgatni annyit, amennyit lehetett. Tanácsköztársaság...... Károlyi Mihály...... Ezt hallotta leggyakrabban. A király lemond...... Magyarország nem királyság, már, hanem köztársaság. Ezt nem értette egészen. Miért kell egy kilencszáz éves királyságnak megszűnnie? Hiszen ez az ország a szent-koronáé! Mi lesz a szent koronával, ami a magyarok legdrágább kincse és a legrégibb politikai ereklye Európában? Vége a háborúnak...... hallotta másutt...... Elvesztettük a háborút. Ez szivenütötte...... Elvesztettük a háborút...... de hát hogyan? Hisz eddig győztünk mindig! Szerbiát megszálltuk. A hűtlen és áruló szövetségest, a románokat, aki tizenhatban olyan váratlanul támadtak meg bennünket, teljesen legyőztük...... Katonáink messze bent vannak Oroszorság terü letén és az olasz front áttörése is csak hetek kérdése már...... és most egyszerre elvesztettük a háborút?...... Hol melege lett, hol fázott, mikor ezeket hallotta. Valahogy hihetetlennek, valahogy képtelennek érezte az egészet. Tudatában mindig), miht valami megingathatatlan Ы- zonysság élt Magyarország örökléte. Áz ezer esztendő zúgott a fejében, mint történelmi bizonyíték és biztosíték, az ősi birtoklás szent joga..........meg a magyar hősiességbe vetett csonttá keményült hit, ennek a katonanemzetnek százhat háborúja, amelyből csak kilencszer volt ő a támadó, és kilenc venhétszer a megtámadott...... és most valami lélegzetelállító, fullasztó csaló, dást érzett. Nagyon szerencsétlennek érezte magát. Valami nagyon nagy dolog törött össze benne. — Szabad préda az ország...... — kapott el a füle egy mondatfoszlányt. — Szabad préda az ország. Vége mindennek — kalapált az agyában a szörnyű gondolat. Szorongva figyelte a tömeget. Az élénk volt, izgatott és valahogyan inkább vidám, mint szomorú. Közben egészen besötétedett. Kigyultak a villanyok s a séta, a tolongás, a tömeg hullámzása most már villanyfénynél folyta tódott tovább. Pistának mind a két lábszára télé volt fáradtsággal, mikör nehéz szívvel megindult hazafelé. Az Egri Hirlap szerkesztősége előttVáltozatlanul nagy volt a tömeg. Most már azonban elhatározta, hogy akárhogyis, de megnézi, mi van ott. Addig furakbdott, mig oda nem került a kirakat elé. Bent a kirakatban egy ferdén állított táblára újság volt kiszegezve. Slovensky Vychod. Tót újság volt és ez volt a címe. Rajta sűrűn szedett hasábokban tót szöveg. A lap közepén térkép. Rajta volt Magyarország és rajta a Felvidéket, Erdélyt, meg Délmagyarországot leválasztó kacskaringós határvonalak. Az újság mellett gépírásos lapok, rajtuk a tót cikk magyar fordítása. Fent cédula volt a táblára szegezve s ez állt rajta: "Mit követelnek a csehek, tótok, oláhok és Szerbek Magyarországból.” Pista hipnotizált szemekkel nézte a vakító fényben úszó papirholmikat. Körülötte emberek imbolyogtak. megjegyzések, indülatszavak hallatszottak. — No, itt az eredmény jegyezte meg valaki — adtunk nekik iskolákat, saját kultúrát, engedtük őféí évszázadokon át egyéni életüket étói, áhélyétt. hogy úgy csináltuk volna, mint Amerikában, ahol mindenki angolul beszél s a bevándorlók unokái már nem is tudták régi nyelvüket...... — Ugyan menjen á^maga Amerikájával — replikázott valaki km hiszen éppen Wilson biztatja ezeket! • ?. — Bebizonyosodott megint egy régi magyar közmondás igazsága: fogadd be a tótot. kiver a házadból...... — bölcselkedett rezignáltan valaki hátul. Mellette most égy munkáskülsejü ember kezdett hetvenkcdni. — Á, ez képtelenség! Ebbe nem fogunk beleegyezni! — mondta határozott hangon. lOQ
