Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
egész a mult év végéig a nagyapjánál lakott Egerben. Mivel azonban egyre nehezebbé váltak az idők, egyre súlyosabbá es krónikusabbá váltak a háborús élelmezési zavarok, a makacs öregur meg mereven elzárkózott az elől, hogy az unokája kosztjáért iizetést fogadjon el, pedig, mint minden városi háztartás, a Zadoreké is egyre jobban érezte a háborús nehézségeket, ezévben Pista másiivé került kosztra-kvártelyra. „ **• A hely, amit édesanyja hosszas keresgélés után kiválasztott. Tolvay néni diákszállása volt. Mikor Tolvay néni először bevezette őket a diákszobába. Pistának egy kicsit összeszorult a szive. Eddig mindig családi környezetben élt, kényelmes úri lakásban és furcsa és kényelmetlen és addig ismeretlen érzés fogta el, mikor a kopott, sőt viharvert bútorzatot meglátta. Három ágy, mind mas-más féle, meg egy rozzant dívány állt a szobában, középen terítő nélküli, tintafoltos, össze-vissza faragott nagy asztal. Három nagy láda, meg egy ütött-kopott szekrény. A két ablak között egyszerű konyhai fenyőfaállvány, rajta rongyos iskolai könyvek, a falon rajzszeggel feltüzve néhány rajz, láthatólag diákalkotás, meg egy feszület. Az ágyak egyikén valami takaróféle, ami gyanúsan hasonlított egy lópokrócra, a másik kettőn szinehagyott térítők, de mind a kettő más-más féle. Bizony meglehetősen sivár volt az egész, rideg és barátságtalan. Pista lesújtva jártatta körül a szemét a szegényes szobán, amelyben egyetlen biztató és derűs pont a Tolvay néni jóságos szeme volt. — Ugye maga, fiacskám, nem lakott még diákszálláson soha? — kérdezte az idős hölgy, látva a kisfiú idegenkedését. — Látom, meg van ijedve a szobától. Pedig, nézze, ez tágas, száraz világos, egészséges szoba, s ha csúnya is a berendezése, tiszta ám! Ml :t, lássa, ha én csupa plüss bútort raknék ide, két hónap alatt az sem nézne ki különbül, mert a diák és a bútor örök ellenségek. Mikor Tolvay néni valamit elintézni kiment a szobából. Pista szoronva fordult az anyjához. — Anyu, hát én itt fogok lakni? Az anyja szelíden bólintott. — Nézd, Pista, te már nagy fiú vagy. Ehhez hozzá kell szoknod, mert még soksok esztendőt kell eltöltened rideg, barátságtalan hónapos szobákban, idegen emberek között, mig újra visszakerülsz oda, ahonnan elsodort az élet, a szép meleg saját otthonba. Idegen helyen lakni ilyen fiatalon, ez a falusi fiuk sorsa. — Szomorkás mosollyal nézte a fiú ijedt arcát, majd megsimogatta fejét és vigasztaló hangon folytatta: — Nézd kisöreg, háború van és mi sokkal szegényebbek vagyunk, mint azelőtt. És mar megtárgyaltuk ugye, hogy te vagy a legidősebb férfi a családban és... és cserkész is vagy, és hát egy férfinak, különösen, ha cserkész, összeszoritott fogakkal állnia kell minden szenvedést. — fzzt már suttogva mondta Tardyné és nagyon gyanúsan kezdett fényleni a szeme. Pista lehorgasztott fővel nézte a tintafoltos padlót. A férfinek összeszoritott fogakkal kell vállalnia minden szenvedést...... és ő férfi, neki muszáj férfinek lennie, mert ő a család legidősebb férfitagja. Az apja jutott eszébe, aki, ki tudja, él-e, hal-e, akit talán örökre elvitt tőluk az irdatlan hosszú katonavonat tizennégyben...... A szemét iassan elborította a könny, pedig nem is tudhatta, hogy mi van azon sirnivaló, mikor egy tizennégyéves fiúnak férfivá kell válnia, mert ő legidősebb férfitagja a családnak. Az anyja ijedten nézte a siró gyereket, majd hevesen átölelte. — Nem, nem hagylak itt, ne félj! Majd kitalálunk valami mást. Gyere! — azzal felállt. Pista fölnyult az anyja arcához. — Nem, Anyu, — szólalt meg csendesen — maradok. Hisz, tudod, a férfinek keménynek kell lennie, különösen, ha cserkész. És ez — mutatott a szobára — nem is szenvedés. Ez csak...... — nem folytatta, csak megsimogatta a cserkész jelvényt a gomblyukában. Mikor Tolvay néni visszajött, Pista volt az, aki szilárd hangon bejelentette: — Néni kérem, megegyeztünk Anyuval és itt fogok lakni. ...... Lassan aztán megszokta a környezetet. Egy nyolcadikos lakott ott. Varsányi András, egy szepesi fiú, egy ötödikes, meg Bivaly. Bivalynak nagyon örült, hisz Bivalyt ismerte már régen és különben is nagyon jó humoru fiú volt. A négy fiú egykettőre összemelegedett és Pista látta, hogy nem is olyan szomorú a diákszállások élete, mint gondolta. Szeme lassan megszokta a szobát is, amely észrevétlenül vált egész barátságossá. Kosztol nem kapott ott egyikük sem, csak reggelit, meg uzsonnát. András a mizeriekhez járt kosztra, valami nagybátyja, vagy mije volt ott a perjel. Tóth, az ötödikes az érsek diákjainak asztalánál kapott kosztol, Bivaly Böhm kanonok ur konyhájára járt ingyen ebéd-vacsorára, Tardy Pista meg a nagybátyjáéknál étkezett. A kosztjuk igy mind a négyüknek tűrhető volt, csak Tóth panaszkodott néha, de azért ő is hozott haza egyszer-egyszer egyegy barna, savanyu, a prófuntra sokban emlékeztető “brugót”, ahogyan az érsek kosztosai nevezték a kis kerek kenyereket, amelyek naponta kijártak minden kosztos diáknak. Bivaly meg éppen tele zsebekkel 99
