Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

Padányi Viktor:

FÖRGETEG

(Folytatás)

A kaputól jobbra-balra futó hatalmas kőfalakat piszkoszöldre szintelenitette a százesztendő patinája. A “Melegvíz” felőli sarokban simatetejü börtönszerü cella volt a kerítés könyökébe ragasztva. Lapos tetejét annak is felverte a méteres dudva, vasrácsos ablakain szabadon fújt. fütyült be a szél. Belseje üres volt, sötét és piszkos, rozsdásodó lim-lomot látott összehányva az egyik sarkában az, aki rászánta magát, hogy a sürü gazon átlábolva benézzen a pinceszagot árasztó ablakon, vagy felnyissa a rozsdás závárzatu korhadt ajtót. Hogy mi lehetett a rendeltetése valaha, azt ma már senki sem tudja. Talán kertészeti eszközök számára építtette a néhai jó Telekessy püspök, talán börtönmaradvány volt, vagy a park csőszének menedékhelye lehetett valaha. Nem tudni. A diákok “Tetemvárnak” nevezik, hogy miért, nem kutatja senki, csak átveszik az elnevezést a fiatalabbak az öregebbektől. Történelmi homály terpeszkedik körülötte, a vasbilincsektől a hazajáró kísérteiig belefér minden, amit a képzelet akar. A diákok félős borzongással meg-meglátogatják, benéznek a vasrácsos ablakon, felmásznak a tetejére, de az ajtaját nemigen merik kinyitni. Száz lépésre tőle a kőfalon túl villamos ivlámpák égnek éjjelente, kétszáz lépésre tőle jókedvű menyecskék sulykolják a fehérneműt a melegvízben. A park túlsó oldaláról idehallatszik az állomásra befutó vonatok robaja, füttye, de itt az Érsekkert legelhagyatottabb zugában valahogy megrekedt egy darabka középkor.

Ide hivta össze Tardy Pista a kazamataexpedíció előkészítő bizottságát.

A Nagytemplom órájának méltőságos kongása tisztán idehallik. amint üti a négyet.

Tardy. Bivaly meg Spitz érkeznek elsőnek. nemsokkal utánuk jön Szereday, meg Geleji.

— Hiányzik-e még valaki? — kérdezi Szereday az üdvözlések után.

— Apor — állapítja meg Spitz.

— Tényleg, Apor még nincs itt — veszik tudomásul.

— Hát akkor várjunk.

— Jó, várjunk.

Hallgatva állanak, s van ebben a hallgatásban valami ünnepélyes, valami nyomasztó. Bivaly nem is bírja sokáig.

— Hát Weisszel kibékültetek-e már? — fordult Gelejihez.

— Nem én. Még meg fogja tőlem kapni a magáét. Csak azt tudnám, hogy miért vágta hozzám a krémest az az őrült.

— Miért? Hát azt hitte, hogy te nyomtad az arcába.

— Nyomta a fene, nem is igen láttam, hogy ott van.

—- De hát akkor ki nyomta? — kérdezte most Szereday.

Bivalv gyors egymásutánban többször megmozgatta az orrát. Ez nagyon vicces dolog volt Bivalytól, mert ilyenkor mozgott a nyakától felfelé minden a fején. A fülei, a fejbőre, a szeme, minden hajaszála. Ezt nem tudta utánacsinálni senki a gimnáziumban. s erre a tudományára Bivaly nagyon büszke volt. Most azonban az izgalom jele volt ez nála.

—- Én tudom, hogy ki nyomta!

— Ki? — kérdezték egyszerre többen is.

— Nézzétek, én nem akarok indiszkréciót elkövetni, de ha megígéritek becsszavatokra, hogy nem mondjátok meg Weisznek. megmondom.

— Megígérjük.

— Becsszavatokra?

— Becsszavunkra!

—'Te is? — fordult most Gelejihez.

Geleii fanyarul járult hozzá.

— Én is.

— Hát tudiátok ki volt? Én voltam. De remek vicc volt. mi? — kérdezte villogó szemmel.

Geleii arca elsötétült. A ruhájára gondolt meg a két pofonra, amit otthon kapott.

— Az volt. Remek vicc. A fene egve meg —mondta mérgesen. — Dehát miértnem mondtad annak az őrült spanyolnak hogv te voltál?

— Hogyne! Hisz éoo az volt a legtöbb az enészben. hoov hozzád vágta a krémest!

Ekkor megérkezett Apor is.

97