Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
heverészett, ahelyett, hogy szorgalmasan munkálkodott volna, Uram, nem tudok élni nélküle..... Twastri a maga nagylelkűségében csak bólintott: — Jól van..... — és visszaadta neki az asszonyt. Mikor a hold újra kikerekedett, megint ott volt a férfi: — Meggondoltam, Uram, a dolgot. Több gondot csinál nekem, mint örömet. Inkább egyedül szeretnék lenni. Kérlek, vedd vissza! De erre már megharagudott Twastri. — Elegem van belőle, hogy veled itt fecsegjek. Menj el innen és elégedj meg vele, így vagy úgy. Mire a férfi megismételte: — Nem tudok vele élni..... Twastri rászólt: — És nélküle sem tudsz élni..... — így van ez, Uram, — mondta erre a férfi, — nem tudok vele élni és nem tudok nélküle sem élni. Ezzel kézenfogta az asszonyt és elment. A szivében kétség volt és öröm, szomorúság és vidámság. És igy maradt ez, mind a mai napig. Füry Lajos: LEGYES CSÁRDA. Nem fordult hátra, pedig tudta, hogy valaki jön utána, aztán csak amikor az akácoshoz ért, meglassította a lépteit. Meg is állt és nekitámaszkodott az egyik poroslevelű akácfának, mint akinek nem sietős a dolga. Pedig de ment volna, rohant volna a dombon terebélyesedő, roggyant oldalú, repedthátu csárdához. Nem az italért, hanem Mariskáért, özvegy Szabó Bálintné legkisebb lányáért. A józan esze azonban marasztalta és hogy nyugodtabb is legyen, előkotorta a bádog cigaretta dóznit és kihalászott belőle egy Levente cigarettát, megnyálazta és a szájába dugta. Akkor ért mellé a másik. Az is megállt, egy gondolatig, amikor tovább akart menni, megszólította. — Hová igyekcő ollan nagyon, tán a jányho? A legény lassan megcsavarta a bajuszát és kötekedve válaszolt. — No és ha hozzá, hát ki van ellene? Megvillant a szeme és hátravetette a fejét, de az arca nevetett. — Hát csak azér mondom, hogy oda pedig kár mennöd, mer a mutt héten szombaton ollan erányban nyilatkozott Mariska, hogy engem szeret, osztán ezök szerént, nincs keresnivalód a Legyes csárdában. A legény arca nem változott. — Akko pedig rosszul tudod, mer is meg e hiten csetvörtökön vóttam nála osztán csak meggyőződtem, hogy éngöm szeret. A másik legény kissé előbbrelépett. — Monta? — Mondani ippeg nem monta, hát neked? — Nekem se. — Hát akko hunnan vesződ? — Hunnajt, hát a szemibü, mer amiko rámniz, majd elolvadok, ollan gyönyörűséges finyes, mint a cipőgomb. Ebben megegyeztek, hogy Mariskának gyönyörű a szeme. A másik is cigarettát vett elő és éppen rá akart gyújtani, amikor a legény öklét ott látta az orra előtt. Hátralépett és behúzta a nyakát, mint az öklelésre induló bika. — Nohát e kő, kezgyük, hacsak erre vártá...... A másik legény azonban nem mozdult. — Úgy dukálna Jani, hogy megverekeggyünk, de arra gonduttam, hogy ha most összeverekszünk, akko eveszejtem a jó pállamunkási állásom a vasútnál, osztán akko nincs Mariska, ezir hát nem ütlek agyon most Jani, érted? A másik legény arca elvörösödött. — Hamar betanuttá ebbe a pesti beszidbe, mert hát tavaj még nem rösteted a bicskát a kertekaljai búcsún, de belátom, hogy jobban bánsz a szóval Pesta mint én, mer csakugyan örülök én is, hogy a pállamester ur aszonta, hogy: no Tóth János, ha megbecsüli itt magát, karácsonyra véglegesítik, osztán meg is nősühet. Köszöntem a jóságát erányomban, mer hogy igen derék ember, Hosszuberekpéterirü való, osztán ü hozott be a MÁV-hoz, hát nem is lenne szip, ha most aztán szégyenbe hoznám azza, hogy agyonütnélek, mer akko csakugyan eveszteném az állásom osztán nincs Mariska...... Megint csak elhallgattak. Aztán újra a szaporább eszü Pesta szólalt .meg. — Adsz ide azt a gyufancot. Kiszedett a gyufaskatulyából egy szál gyufát, aztán ketté törte. — Ládd -é, fele az egyik markomba, fele a másikban. Az egyik fele a mirgös a tijed, a másik a nem mirgös, a zenyim. Jól megrázta a markában, aztán összeszoritott markát előretartotta. — No most aztán válacc, ha etanálod. möhecc a Legyes csárdába, de ha nem, menj haza Kertekaljára még eléred az ötöst. No gyerünk, mirgös? nem mirgös? Ferke belement a játékba. Nézegette a markokat, hogy kitalálja 81
