Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Erre elmegy, és dühösen bevágja maga mögött az ajtót... Pierre szobája Eve azzal foglalatoskodik, hogy rózsákat rakosgat egy vázába. Kopognak, mire abbahagya a munkáját, is ajtót nyit. Pierre lép be sötét tekintettel. Elve rámonolyog. 6 is megpróbál mosolyogni. Aztán összeráncolt homlokkal néz körül a szobában. A szoba megváltozott. Eve nemcsak virágdkat rakott mindenüvé: függönyök lógnak az ablakokon és a lámpán ngy uj lámpaernyő díszeleg. Az asztalon csípős terítő van. És ég a villany, holott kint nég nincs egészen sötét. Eve lépésről-lépésre követi őt, feszülten, hogy mit fog mindehhez szólni. Pierre elké- I edve mormolja: — Mi mindent csináltál... Odalép az asztalhoz, ujjahegyével megérint egy rózsát a vázában, és idegesen csettint egyet. Majd az ablakhoz lép és megérinti a függöíyöket. Arca elsötétül. Megfordul és megszólal: — Nem akarok előnyöket a te pénzedből. Szemrehányólag és csalódottan válaszolja Eve: — Pierre! Ez az én szobám is. —Tudom... Komoran néz ki Pierre az ablakon, és dobol az üvegen. Eve hozzálép, úgy mondja: — Találkoztál a barátaiddal? Anélkül, hogy megfordulna, szomorúan felen: — Nekem már nincsenek többé barátaim, Eve; elkergettek. — Miért? — Holnap ki akartunk menni az utcára, és a •égens ellen a nagy felkelést megcsinálni. Én neg akartam nekik mondani, hogy csapdát állítottak fel ellenünk, és hogy nem szabad lemmit sem elkezdenünk. De erre ők engem árulónak tartanak. Eve némán hallgatja. Rövid, száraz nevetéssel fűzi hozzá még Pierre: — Láttak engem veled együtt, és ismerik a férjedet, érted? Ebben a pillanatban kopogtatnak ... Pierre villámgyorsan megfordul. Veszélyt áraz, és arca egészen komoly. Rövid habozás után eloltja a villanyt, kihúzza a komód fiókját, kivesz 'belőle egy pisztolyt, és bedugja a zsebébe anélkül, hogy elengedné a kezével. Aztán az ajtóhoz lép, félretólja Evet, aki hozzásiet, és suttog: — Menj félre az ajtóból. Miután Elve félrelépett, hirtelen felrántja az ajtót, és ott látja Paolot állni. — Ja. te vagy az? — mondja. —Mit akarsz? Paolo nem felel rögtön. Ki van fulladva és láthatólag nagyon izgatott. — Hogyan jöhetsz ide egy besúgóhoz? — kérdi keményen Pierre. És mivel Paolo még mindig hallgat, felfortyan: — Na, hogyan? Ki vele! — Tűnj el, Pierre! Helyezd magad biztonságba. Rögtön itt lesznek, el akarnak tenni láb alól. — Te is azt hiszed, hogy elárultalak titeket? ~l — Nem tudom, — válaszolja Paolo, — de t'ünj el. El kell tűnnöd. Pierre egy pillanatra elgondolkozva állva marad, majd erőt vesz magán, és megszólal: — Isten veled, Paolo.. . Mindenesetre: köszönöm neked. Pecsukja az ajtót, visszamegy a komódhoz, ahonnan a pisztolyt kivette. Eve ott áll, a falnak támaszkodva. Az alkonyat derengésében alig látják egymást. — Menj el, Elve, — tanácsolja Pierre. — Hallottad? Te nem maradhatsz itt. Eve nevet. — És te? Te elmész? — Nem, — feleli Pierre, és a pisztolyt viszszarakja a fiókba. — Kedves jó Pierre-em, akkor én is itt maradok. — De neked nem lehet. — Hát hova mehetnék? — Lucette? •— tanácsolja Pierre. Eve vállat von, lassan az asztalhoz lép, és kijelenti: — Én nem félek a haláltól, Pierre. Hiszen ismerem. A váza fölé hajol, kivesz belőle egy rózsát, és a hajába tűzi. — Hiszen akár így, akár úgy, meg kell haliunk, nem igaz? Csodálkozva kérdi Pierre: — Miért? — Mert elmulasztottuk az egyetlen esé!vünket... Odafordul Pierrehez, és megfogja a kariát.-- Nézd Pierre, valid hát be: te nem miattam akartál uira élni. hanem a felkelésed miatt ■ • ■ Most, hogy ez nem sikerül, mindegy reked, hogy meghalsz-e vagy nem. Tudod, hogy meg fognak ölni, és mégis itt maradsz. — És te? Te rnem Lucette miatt jöttél vissza földre? Eve odahaitia a feiét Pierre mellére, és rövid hallgatás után suttogja: — Talán... Pierre erősen magához szorítja: — Eliátszottuk a játékunkat, Eve ... Nem marad számunkra más hátra, mint várni.. . Aztán felveti a szemét: — Nézd. — Mit? — Minket, kettőnket. Csak most látja Eve is mindkettőjük képét a tükörben. 28
