Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Ja-pán legenda:

A HALASZ ÉS A TEKNŐSBÉKA

Sok-sok idővel ezelőtt Urashima Taro, fiatal halászlegény, faluja közelében, a parton talált egy hatalmas teknősbékát. Nagyon örült ennek, mert ez gazdag fogásra való jó előjelnek számított. Miután akkor még nem volt szokásban, hogy az egész falut összehívják a teknősbéka megfogására, hogy aztán közösen elkészítsék és rizsborral együtt elfogyasszák, igy Urashima egyedül látott neki a megfogásnak. De mikor éppen a hátára akarta fektetni a teknősbékát, hogy ne tudjon elszaladni, ez egyszerre csak megszólalt:

— Tudom, hogy te vagy Urashima. Mikor én még egészein kicsi teknősbéka voltam, ugvanezen a parton több gyerek megfogott engem és halálra akartak kínozni. Ekkor jöttél te oda, elvettél a többiektől és visszavittél a vizbe, mialatt ezt mondtad: “Te még túl kicsinyke vagy, hogy igy egyedül ki gyere a szárazföldre.”

— Mikor újra megérkeztem haza, elmeséltem kalandomat az uralkodónőnknek, Otohime hercegnőnek, aki messze innen a nagy Sárkány-palotában lakik. A hercegnő nagyon örült, hogy igy cselekedtél és meg akar ismerni személyesen. Tudnod kell, hogy a hercegnő nagyon szép és nemes gondolkozásu, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, útnak indultam, hogy téged fölkeresselek. De csak ma volt szerencsém, hogy itt a parton megtaláltalak. Ülj fel gyorsan a hátamra, hogy elvihesselek Otohime hercegnőhöz a nagy Sárkány-palotába.

A teknősbéka nagyon komolyan beszélt és Urashima érezte, hogy őszintén örül neki, hogy ily hosszú idő után találkoztak. El kellett hinnie azt, amit a teknősbéka mesélt, bár persze nem ismerhette föl azt a régi kis teknősbékát ebben a nagy teknősben, amelyiknek sötét volt a páncélja a kagylóktól és a moszatoktól. A teknősbéka tovább unszolta:

— Nyugodtan ülj fel a hátamra, elég erős vagyok, hogy el tudjalak vinni minden nehézség nélkül a Sárkány-palotáig. Ennek három hatalmas kapuja van és a falak mögött sok nagy épület áll pazar szobákkal és ragyogó termekkel, amelyek mind arannyal, ezüsttel, gyöngyökkel és korallokkal vannak díszítve. A hercegnőnek több mint ezer bájos szolgálónője van és az ő palotája valóságos paradicsom.

Senki, még Urashima sem tudta elképzelni, a nagy Sárkány-palotát úgy, amilyen a valóságban volt. A teknősbéka nem túlzott, sőt, még szebb volt, mint ahogy mesélte. A bálna őrködött a nagy kapu előtt és a bejáratnál cápák álltak felváltva őrt. Tonhalak, szardíniák és aranyhalak tömegei álltak rendelkezésre a többi szolgálat elvégzésére és naponta a sors döntötte el, hogy kinek mit kell tennie.

Urashima a teknősbéka hátán először 500

méter mélyre szállt le a tengerbe, ahol elérték a tenger fenekét. Itt már számos tonhal várta őket, ezek az ő üdvözlésére úsztak ide, és mostantól kezdve kisérték, mert a sárkány-palota még 3000 mérföld messzeségben volt. Mikor Urashima ide végre megérkezett, Otohime hercegnő fogadta palotájának legnagyobb termében. Nagyon örült neki, hogy U- rashima megérkezett, de mert nagyon félénk volt, csak kevés szót váltott vele. Aztán kézen fogta és egy másik nagy terembe vezette, ahol táncosok és zenészek és sok figyelmes szolga vártak Urashimára és ezek szórakoztatták őt.

Ezután három esztendőn keresztül Urashima itt élt a nagy Sárkány-palotában Otohime hercegnőnél és nagyon jól érezte magát. Sajnos senki sem mondta el később, hogy a valóságban hogyan telt el a maga részleteiben ez az álomszerű, csodaszép élet a hercegnő oldalán. Később mindenki csak azt mesélte, hogy ez után a három év után Urashima unatkozni kezdett. Csöndesebb lett és elgondolkozó, mig végül egy szép napon bátorságot vett magának és megkérte Otohime hercegnőt, eressze vissza a falujába. A hercegnőnek könnyek szöktek a szemébe, mikor Urashimát igy hallotta beszélni, de miután ez kéréséből nem engedett, végül bele kellett egyeznie. Nagyon kérte Urashimát, hogy ne felejtse őt el és búcsúzóul egy gyönyörű, gyöngyökkel gazdagon díszített dobozkát ajándékozott neki, de a lelkére kötötte, hogy a világért se nyissa ki ezt a dobozt.

Urashima tehát újra felült a nagy teknősbéka hátára, elbúcsúzott az őröktől és a nagy Sárkány-palota összes lakójától és gyorsan, fennakadás nélkül visszatért szülőfalujának partjára. Itt letette őt a teknősbéka és utoljára mégegyszer figyelmeztette, hogy a gyöngydobozkát soha ki ne nyissa. Ezután eltűnt a mély vízben.

Urashima körülnézett, de a parton kívül semmit sem ismert föl, holott csak három évvel ezelőtt ment el innen. A régi kunyhók, még a sajátja is, az erdő, minden eltűnt. A dolgok és emberek mind idegenek voltak neki. Végül is összeszedte magát és egy arrahaladótól megkérdezte, hogy nem ismer-e о valakit, akit Urashima Taronak neveznek. A kérdezett erre mosolygott és azt válaszolta, hogy Urashima sok-sok száz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt erről a vidékről és azóta soha senki semmit nem hallott felőle.

Mikor Urashima ezt meghallotta, egészen elgyöngült. Azt kivánta, bár megint ott lehetne Otohime hercegnőnél a nagy Sárkánypalotában. Visszament a vízpartra, hogy mégegyszer mindent alaposan átgondoljon, főleg azt, hogy most már ő tökéletesen elhagyatott az egész világon.

Mikor igy ült a parton, gondolataiba mélyedve, megérintette zsebében a hercegnő gyöngydobozkáját. Előhúzta, forgatta a kezében, és anélkül, hogy akarta volna, kinyitotta. A doboz üres volt, és mikor Urashima a tete23