Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

két utcával lejjebb volt az országúton. - - Gondoskodnom kell róla — gondolta magában a fiú — hogy legyen itt neki mosdóvize, szappanja, meg egy jó törülközője. Hogy is lehettem ilyen feledékeny? Egy másik ingei is kell majd szereznem neki, meg egy kabátot télire, meg valami cipőfélét és még egy pokrócot.”

— Nagyszerű ez a pörkölt — mondta az öreg.

Meséld el a bézból eredményeket - kérte a fiú.

— A ligaba jnokságban a “Yankee” vezet, ahogy előre megmondtam — feite az öreg jókedvűen.

— Ma kikaptak — magyarázta a fiú.

— Az nem számit. A nagy DiMaggio újra a régi.

— Igen ám, de mások is játszanak a csapatban.

— No persze. De ő egymagában többet ér az egész csapatnál. A másik ligában pedig Brooklyn és Philadelphia közül én inkább Brooklynra tippelek. Persze Dick Sislerre gondolok, az ő hosszú labdáira, ott a régi pályán.

— Nincs a világon párja. Életemben nem láttam olyan hosszú labdákat, mint az ő labdái.

— Emlékszel még arra az időre, amikor átjárt a kertvendéglőbe? Szerettem volna kivinni egyszer halászni, de sosem mertem hívni. Aztán téged kértelek meg, hogy szólj neki, de te sem merted megkérni rá.

— Emlékszem. Rosszul tettük, hogy nem szóltunk neki. Talán eljött volna velünk halászni. Azt aztán nem felejtettük volna el, amig élünk.

— Szeretném egyszer elvinni halászni a nagy DiMaggiot — mondta az öreg. — Azt beszélik, hogy halász volt az apja. Talán ugyanolyan szegény ember volt ő is, mint mi. Talán megértene bennünket.

— A nagy Sisler apja nem volt szegény ember soha életében, s amikor annyi idős volt, mint én, már játszott a nagy ligabajnokságokban ... mármint az apja.

— Amikor olyan idős voltam, mint te, elszegődtem matróznak egy öreg vitorláshajóra, hogy kijussak rajita Afrikába. Ott aztán esténként oroszlánokat láttam sétálni a parton.

— Tudom. Már mesélted.

— Afrikáról meséljek, vagy a bézbólról?

— Inkább a bézbólról — mondta a fiú. — Mesélj a nagy John J. McGrawról. — Jótát mondott jé helyett, ahogy az iskolában tanulta a betűket.

— Ő is eljött néhanapján a kertvendéglőbe a régi időkben. De ha ivott, akkor mindig goromba volt, mocskos szájú, nem lehetett bírni vele. A lóverseny éppúgy érdekelte, mint a bézból. Legalábbis mindig tele volt a

zsebe lóversenylistákkal, és sokat telefonálgatott lovakról.

— Nagyszerű csapatkapitány volt. mondta a fiú. — Apám azt tartia, hogy 6 volt a legnagyobb csapatkapitány.

— Mert ő járt itt a legtöbbször mondta az öreg. — Ha Durocher továbbra is eljött volna hozzánk minden esztendőben, akkor az apád most őt tartaná a legnagyobb csapatkapitánynak.

— De hát mondd, Santiago, ki csakugyan a legnagyobb csapatkapitány, Luque vagy Mike Gonzales?

— Szerintem egyformák.

— A legjobb halász pedig te vagy.

— Nem. Ismerek különbeket is nálam.

— Qué va — mondta a fiú. — Sok jr halász van, egy-két nagy halász is akad. De tenéked nincs párod, Santiago.- Köszönöm, hogy ezt mondod, örülök neki. Remélem, hogy nem jön majd egyszer egy akkora nagy hal, hogy meghazudtoljon bennünket.

—Olyan hal nincs a világon, ha csakugyan elég erős vagy még, mint ahogy mondod.- Lehet, hogy nem vagyok már olyan erős, mint ahogy képzelem — mondta az öreg. — De értek sokmindenféle fogáshoz, és van bennem kitartás.

— De most már le kell feküdnöd, hogy kipihend magad reggelig. Majd én visszaviszem ezt a holmit a kertvendéglőbe.

— Hát akkor jóéjszakát. Reggel majd felébresztelek.

— Te vagy az én ébresztőórám, Santiago

— mondta a fiú.

Az én ébresztőórám pedig az öregség

— mondta az öreg halász. — Miért van az, hogy az öregek olyan korán felébrednek? A- zért talán, hogy hosszabb legyen még az az egy napjuk is?

— Nem tudom — mondta a fiú. — De annyi bizonyos, hogy gyerekkorában nagyon mélyen és sokáig alszik az ember.

— Emlékszem rá — mondta az öreg. — Majd idejében felkeltelek.- Nem akarom, hogy 6 ébresszen fel, tudod. Olyan érzés, mintha alábbvaló lennék nála.

— Értem.

— Aludj jól, Santiago.

A fiú elment. Sötétben vacsoráztak, lámpa nem állt az asztalon, s az öreg halász most a sötétben levetette a nadrágját és lefeküdt aludni, összegöngyölte a nadrágját vánkosnak, belerakta az újságot is. Magára csavarta a pokrócot, lefeküdt az ágyára, amelynek sodronyát szintén régi újságpapír fedte, s elaludt.

Hamar elaludt s álmában Afrikában járt, mint gyerekkorában, a hosszú, aranyszínű partokon, meg a fehér partokon, amelyek úgy fehérlettek, hogy káprázott tőlük az ember szeme, meg a nagy parti hegyfokokról

44