Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
MILLENÁRIS PÁLYA Az ember fekszik Santa Monicán a pálmák alatt, az üde pázsiton, szemben a tengerrel. Hétvégi pihenő, nők és férfiak, lejjebb a hullámok, a fürdőzők rengetegje, itt hűvösség, csend és kilátás a végtelen felé. És mennyi szin, hang, milyen soknyelvű beszélgetés szűrődik foszlányokban és zümmögőn a fülekbe. A fű melletti egyik oldalon katonás rendben, egymás mögött, ameddig a szem ellát, az autók sora, a másik oldalon a tenger felé a személyforgalom árad szünetlenül, arcok villannak felénk és szemeket látunk idegen végzetek csillogásával. Aztán egyszerre megszólal egy hang, kicsit monotonul, “tudod, aki ott a Thököly utón, a Stefánia felé ..Felkapod a fejed, mert hazai hangot hallottál és keresed, ki mondotta? Sok a járókelő, talán az a házaspár, aki ott távolodik, vagy a szembejövő két fiatal? -— de azután nem hallasz semmit. Lehet, hogy nem is mondta senki? Csak te gondoltál arra, hogy Thököly ut és Stefánia, és hogy itt, ebben a fényzáporban, amikor most csendesen pihen a tenger, azon a nyelven beszélnek, amelyen te álmodsz mindig. És látod újra a Thököly utat és ebből a hangfoszlányból, valami megmaradt. Emlékszel a széles útra, egy sportpályára, amely a legelső volt az országban, ami nem öregedett, hanem megifjodott emlékeidben. A gyertyák helyett azóta villanyok égnek, két világháború és sok minden zúgott el kicsiny hazád felett, és eltűnt a lóvasut, nincs már delizsánsz sem, megváltozott az élet, a társadalmi berendezettség, eltűntek emberek, újak születtek, — de valami megmaradt. A Millenáris ... Hogyan született az első sportpálya? Mert alkalmi volt már abban a régi Orczy-kertben, ahol torna- és atlétikai versenyeket rendeztek, sőt “velocipédez”-tek is. Voltak már egyesületek, volt már sportoló ifjúság, aztán egyszerre mégis az Orczy-kertet bezárták és még ez sem volt. Legrégibb sportlapjaink egyike, a “Herkules”, sürgeti, hogy építsenek a “kültelken” o.lyan sportpályát, amelyben sok sportág otthont talál. Tornászok, atléták, kerékpárosok. — ugyanakkor úgy fejezi be ezt a cikkét: “ ... a messze jövő reménye még csak ködbe vesző, megvalósithatatlannak látszó utópia.” A kerékpárosok a Tattersalban ütik fel a tanyájukat, itt rendezik versenyeiket, atlétáik, tornászok is igyekeznek pályát találni, hiszen mindez a jövő zenéje csak, hogy a “Herkules” szép terve valóra váljék. Ámde közeledett a Müleneum, kiállításával, tornaversenyeivel; lelkes sportemberek szervezkedtek és hosszas tárgyalás után végre 1895 elején létrejött egy aikalmi társaság, amely a Thököly utón egy sporttpálya felépítését céljául tűzte ki. Elkészültek a tervek, a szükséges tőke is lassan összegyűlt, atlétikai, kerékpárpálya, középen tornatér terült el. 1896 majus 3-án pályaavató ünnepségre került a sor, a tornatéren az ezredéves középiskolás országos tornaünnepélyt rendezték meg, egymásután jöttek az atléták, majd nemzetközi vivóverseny színhelye lett és végül 1897-ben sor került az első hazai nyilvános nemzet közi labdarugó mérkőzésre, amelyet a BTC a bécsi Vienna-val, — a Millenáris pálya kivirult és mint egyetlen sportpálya csaknem az összes szabadtéri sportok centrumává vált. Érdekes újítás volt még a múlt század végén, hogy ivlámpák fényében esti versenyeket is tartottak és kerékpárosok robogtak a betonon. Az első vüágháboru véget vetett a Millenáris fejlődésének, de már jóval előbb uj és szebb pályák épültek, az MTK, az FTC, — a Margit sziget felső részét sport-otthonává varázsolta a MAC. A Millenáris katonai táborozó hellyé alakult és csaknem egészében sportpálya jellegét elvesztette. 1921-ben kezdték tatarozni, újra feltűntek a kerékpárosok, dübörögni kezdtek a motorkerékpár versenyzők, újra football mérkőzések és atlétikai viadalok színhelye lett, — de már a többi pálya mellett olyan volt, mint a szegény rokon, már nem nemzetközi küzdelmek, hanem szerényebb igényű, másodosztályú és ifjúsági versenyek zajlottak itt le. Valami megmaradt, — valami régi szerelem a Millenáris iránt, mert 1928-ban Magyarországon rendezték meg a kerékpáros világbajnokságot, amire ezt a pályát rendbehozták, szinte teljesen újjáépítették, és ez a régi sporttelep uj fényben tündökölt. Most már azután véglegesen a kerékpárosok otthonává vált. Újabb és modernebb pálya épül Újpesten, — s kezdődik az öregség. És újra jön a háború, amely mintha pontot akarna tenni, be akarná temetni ezt a régi-régi pályát, egymásután érik a bombatalálatok, közelségében még közvetlenül a második világháború előtt felépül a Fedett Sportcsarnok és arról beszélnék, hogy azon a nagy terepen talán Stadiont fognak építeni... Ki törődnék akkor ezzel az elfelejtett pályával? Mégis az emlék, a kötöttség erősebb. Megtörténik a csoda, néhány fanatikus ember eltakarítja a romokat és a sérült, foghijjas, nem is sporttelepnek mondható “létesítményen” újra éled a sport. Aztán párszáz méternyire felépül a Népstadion, százezres tömeg tapsol, tombol egyegy nagy mérkőzésen, — a Millenáris még él, lélegzik és hallgat. Újjáépítésére nincsen pénz, besüpped a betonteknő, és lassan-lassan használhatatlanná válik. A labdarugó pálya már rég eltűnt, helyette gyeppázsittal kísérleteznek, azután, hogy mégis fennmaradjon, mes21
