Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
volt, mert arrafelé még szánnal jártak. A zörgés egyre erősödött, aztán megállt. Éppen az ajtó előtt. Az örmény kibújt a pultja mögül, és az ajtóhoz ment. Kinyitotta. De már akkor jött is be rajta valaki. Megismerte nyomban. A kupec volt. Kezében ostor. — Na, itt vagy? — kereste meg szemével a leánykát. Az boldogan állt fel a pádról, s nehány lépést is tett feléje, — Itt. — Már reggel óta vár szegényke — tette hozzá Szőrfülü. A kupec lecsapta az ostort az asztalra. — Nem jöhettem hamarabb. Vásárban voltam, Disznajón. A leányka felnézett a sovány borostás arcra. Mosolygó bizakodással. — Megtalálta? — Kit? — nézett rá vissza csudálkozva a kupec. — Hát Tátét? — Aha. Persze. — a szemek megrebbentek, és félrefordultak. A padlót nézték, majd a falakat, majd megállották az örmény arcán. Az is a kupecet nézte, akár a gyermek Fojtott aggodalommal. — Persze, hogy megtaláltam — mondta a kupec, és köhögött, erőlködve. A leányka arca kigyult. —örvendett a pénznek? A kupec arca újra megrebbent. Az örményre nézett, az elfordult. — Örvendett hát. De ide figyelj, ö is küldött neked valamit... — Küldött...? Igazán...? — Várj, be is hozom, ott van a szekéren. Kiment. Az örmény visszabujt a pult mögé. A leányka a küszöbön állt. — Itt van ni — mondotta és kiemelt a szekér farából egy ködmönkét, meg egy szoknyácskát — ezt hoztam neked. És itt van még két pendely is. Egy kivarrott ing, ni, az ünnepekre. Bocskor. Hadd lám, mi van még itt... szines cukor, fogjad... ez meg pántlika, a hajadba... A kislány csak állt, szorongatta a rengeteg sok drága holmit, arca kipirult, szeme kitágult a csodálkozástól. — Ezt mind... Táte küldte...? — ö hát — lökte oda durván a kupec — nem is a főispán. Azonkívül küld még neked két kecskét is... — Kecskét...? — Azt hát. Gidozó mind a kettő. Meg hat idei bárányt. De azokat gyalogosan hozza Gyudkuca bácsi, az andrenyászai tanyás. El is vállalta, hogy ott tartja magánál őket, ameddig kinő a fü. Érted? Biztosan nincs odafent se szénád, se pajtád, mi? — Nincs... — Na látod. Majd ha kinőtt a fü, elmehetsz hozzá s elhozhatod őket. Hát ez van. A leányka csak állt, megrakodva, az ajtóban. — S Táte...? üzent valamit...? A kupec segítségkérőén nézett körül. De nem volt ember sehol. Az örmény is elbújt odabent, a pultja mögött. Zavartan reszelte a torkát. — Üzent hát, hogyne üzent volna... hogy viseld jól magad... meg hogy... ügyelj a kecskékre s a bárányokra... meg hogy... ügyes voltál, azokkal a bőrökkel... — Azt is mondta? — csillant föl a kislány arca. — Mondta, mondta. — S mikor jön haza? A kupec kétségbeesetten forgatta a nyakát, de nem volt ott senki, csak az örmény, s az is elbújt a zsákjai és hordói közé. Vadásztörténet. Hires vadász meséli a következő történetet: — Afrikában jártam oroszlánvadászaton. amikor hátulról ordítást hallok és egy hatalmas nőstényoroszlán szalad felém. Gyorsan beugróm a kis kaliba eresze alatt álló hordóba és magamra kapom a hordó tetejét. Az oroszlán körbeszaladgál a hordó körül, és érzem, ennek nem lesz jó vége. Cselekednem kell valamit. Előveszem a késemet lukat vágok a hordó olda lába, kinyulok és elkapom az oroszlán farkát, behúzom a hordóba, csomót kötök rá. Az croszlán felbődül, elrántja a hordót. én kiesem a hordóból, az oroszlán pedig elszalad a hordóval a farkán. Van, aki nem hiszi ezt a történetet? — kérői kihívóan a hallgatóitól. .— Hogyne hinnénk azt, edesfiam, mondja egy idős bácsi. Magam is vadász vagyok és ott vadásztam utánad való évben Afrikában és magam is hallottam nagy ordítást, hát látom, hogy jön egy nőstényoroszlán egy nagy hordóval a farkán, és mögötte négy kis oroszlán kis hordókkal a farkukon. Keed, könnyen nevet! A székely atyafi a komájával megy az erdőn keresztül. — Ni csak, koma, furulyái — mutat egy fához támasztott puskára. — Nem furulya az. hanem puska. — De biz’a furulya’ — és szájába veszi a puskacsövét. — Ha furulya, akkor billegtetem, — mondja a másik és elsüti a ravaszt. A lövés az atyafi félarcát elviszi és úgy néz ki, mintha vigyorogna. — Keed csak könnyen vigyorint! De én hogy megijedtem — mondja a másik. Ui lakás. — Rettenetesen lármás ez a lakás. Hogy bírjátok majd ki? — A házigazda azt mondotta, hogy csak az első két hét kellemetlen, aztán már megszokja az ember. Mi pedig az első két hétben úgyis nászuton leszünk. 35
