Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
— Megvetésre mélró szelni'.’! — mondta —, de sajnos, nem egy ilyen akad! Majd gondoskodom róla, hogy minél többen megtudják s az újságba is bele kerüljön. Bele is került, nyomtatásban olvashatta mindenki s ami az újságban áll, az csak bizonyos, ugye? így lesz öt tyuk egyetlen tollacskából, ha sokan locsognak róla. La Fontaine: A városi és a mezei patkány A városi patkány egyszer Meghívta a mezeit, S jó, polgári ételekkel Úri tálakat terít. Finom perz.saszőnyegen volt Minden, mit nagy konyha ád; Bő, vidám bendőtömés folyt, Jól evett a két barát. A lakoma nem ért véget. Még kínálást hallani, Mikor a szép ünnepséget Megzavarta valami. Zaj hallatszik s innen-onnan Gyanús léptek .neszei, A vqrosi Patkány surran S követi a mezei. Újra csend lett, visszatérnek Mindketten a résen át; S szól a gazda a vendégnek; ''Itt a hús, folytassa hát!" “ — Elég volt, — felelt a másik. Holnap én hívom meg önt. Úri koszt nem lesz rogyásig. De nagyúri lesz a csönd; Semmi sem rémit a réten, Úgy eszünk. Nem élvezet Hogyha jódolgunk felett Rettegés lapul sötéten!" még hangosabban kezdtek kiabálni, mivel soha hasonlót nem láttak addig. És a héjjá, aki tudatlan volt és nem értette a beszédjüket, gyorsan visszatért a berekbe és megkérdezte a manót: — Mondd csak, mit kiabáltak, amikor megláttak engem? Gonosz sunyin lehajtotta a fejét. — Engedd meg hatalmas madár, hogy ne ismételjem el azt a sok csúnyát, amit rólad kiabáltak azok. Erre már nagyon megmérgelődött a héjjá, amit nem is lehet rossznéven venni tőle. .............. — Mondd csak, manó, te mit tennél, ha helyemben volnál? — Én bizony megmutatnám nekik, hogy milyen hatalmas és erős vagyok — feite a manó és borzasztóan örvendett, hogy sikerült felnférgesitenie a héjját — és nem járnék többet sáskára meg egérre vadászni, hanem fognék magamnak kiskacsát meg apróhódát, hogy menjen el a kedvük a kiabálástól. — Úgy tennél? — kérdezte a héjjá, mert tetszett neki is ez az újfajta játék. — Én bizony úgy. — Na, akkor én is úgy teszek — mondotta, azzal ellibbent újra az ágról és körözni kezdett a- tó felett. Kiválasztotta a leglármásabb récefiut, arra lecsapott hirtelen és kiragadta a vizből. Gúnyosan vijjogott a maga hangján és ezt kiáltotta: — Adok én nektek csúfolódást! Azzal elszállt a kiskacsával a berek felé és ott jóízűen megette. A vizimadarak pedig ijedten szaladtak össze, amikor látták és nagyon megharagudtak a héjjára és szidni kezdték. A héjjának pedig Ízlett a kiskacsa húsa és közben megtanulta a vizimadarak nyelvét is és hallotta, hogy hitvány rablónak szidják és még jobban megharagudott. És attól a naptól kezdve a héjjá csak vizimadarakra vadászott. És a Jóisten ezt látta, mivel ő mindent lát és nem tetszett neki. Gonosz pedig tovább ment a nád közt és hamarosan összetalálkozott a menyéttel. És a menyétet, aki eddig csak bogarakra vadászott, most megtanította madártojást enni és nádimadarak fészkeiből kiszedni a fiókákat. És a menyét attól kezdve csak madárfészkek után kutatott. A Jóisten pedig ezt is látta és nem tetszett neki egyáltalán. Aztán elhozta Gonosz a rókát a tó partjára és megmutatta neki a madarakat, akik, mivel este volt, ott álltak a tocsogónál és várták Sziliét. •— Nézd, ez az én népem. Neked adom őket, hogy uralkodj rajtuk. A róka, aki egyébként okos volt és tudta, hogy a manó nem mond igazat, megörvendett, mert látta, hogy ezzel minden ezután következő rossznak a felelőssége a manót terheli. Tehát tette magát, mintha nem tudna semmiről cemmit és innen is láthatod, hogy az a róka nagyon okos és nagyon ravasz róka volt. Azon nyomban kilépett a legszélső zsombékra, a madarak elé. — Jóestét, népem, — köszötötte őket. A madarak, akik eddig sohasem láttak rókát, nagyon elcsodálkoztak. — Hát te ki vagy? — kérdezték tőle. — Én a ti uralkodótoknak vagyok a helytartója, — mondotta a róka — ezentúl én fogok ügyelni rátok és nekem kell fizessétek az adót. Az adó pedig naponta két kövér madárfiu. A madarak pedig roppantul meghökkentek erre a beszédre. Legelőször a gémek válaszoltak. — Mi szabad nép vagyunk, — mondották — tehát miránic ez nem tartozik. Radnóti Miklós forditása. (Folytatjuk)
