Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2-3. szám

kitűnő ellátásnak ... De hagyjuk ezt. Ha lenne családom, annál inkább mentetném őket... Nyugatra.

— Hová mégy? — kérdezte Édes, színtelen hangon.

Gábor bácsi vállat vont.

—- Egyelőre: Bécsbe. Van ott egy barátom. Aztán .. . valamerre. Ausztráliába, vagy Braziliába ... majd meglátom De szeretnék Sándorral beszélni, kicsit megmutatni az ő jövőjét is ... ha marad.

— Gyre, itt a tejed. — hívta Édes a konyhába vendégét. Nem akarta mutatni bátyjának, hogy azt hiszi róla: meghibbant. Nem csoda, azok után, ami szibériai éveiben történt vele... és azóta is, itthon, az állandó gyanúsítás, zaklatás. Dehát... hogy képzeli, hogy ők ... ŐK — elmenekülnek innen? ! Ez a házuk, ez a hazájuk. Itt akarnak élni — és meghalni...

Fürdővizet készített, aztán ágyat. Hátha tényleg utoljára veti meg egyetlen testvérének az otthoni fekhelyet...

*

Másnap egész nap hiába várták Réti Sándor hívását, vagy jöttét. Nyugtalanság lett úrrá az egész házon. Gábor bácsi azzal foglalta el magát, hogy fenyőfából babaházat faragott Marinak. Még bútort is bele. Játszott. Az esti hírek hallgatásakor azonban letette kezéből a faragó kést s mint aki megbénult, üveges szemmel bámulta a rádiót. A többiek csaknem olyan megkövültén hallgatták a hihetetlent. Most már hát tudja Édes is, ami miatt Mari apához szökött!

“ ... A magyar kormány ma három szóbeli jegyzéket intézett a Szovjetunió budapesti nagykövetségéhez! Az első jegyzék emlékeztet arra, a magyar kormány már a múlt héten felkérte a Szovjetunió kormányát, kezdjenek azonnali tárgyalásokat a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kivonására. A Szovjetunió kormánya annakidején ezt helyeslőén elfogadta s hasonlóképpen nyilatkozott a szovjet nagykövet is a magyar miniszterelnöknél tett látogatása során. A fent ismertetett megbeszélések ellenére azonban október 31-én és november 1-én sajnálatos módon ÚJABB SZOVJET EGYSÉGEK lépték át a magyar határt. A magyar kormány minden tőle telhető erőfeszítést megtett, hogy elérje e csapatok visszarendelését, lépései azonban hiábavalóknak bizonyuljak so|t a szovjet csapatok tovább folytatták előnyomulásukat, egyes egységek pedig Budapest köré vonultak fel. Mindennek következtében a magyar kormány 1956 november 1-én felmondta a varsói szerződést...”

Édes hangtalanul rogyott a díványra. Arcát kezébe temette s ujjai közül előszivárgott a könny. Aztán támolyogva felállt és kint a kamrában előkereste apa régi, cserkészkori hátizsákját. Mire bejött, hangja nyugodt volt:- Készítek neked valamit, Gábor — az útra. Pár meleg alsót, szvettert. . .

— Éjfél után tiz perccel indul a soproni vonat. — Mondta Gábor bácsi — azzal me~yek. Még van időm a külföldi híreket is meghallgatni, kiváncsi vagyok, mivel ámít még bennünket — ezek után.

A külföldi hírek meghallgatása után hideg számítással leírta egy darab papírra a következőket s előtte ezt mondta:- Nos, nézzétek és számoljatok ti is: Ez itt. jobb oldal, jelenti Magyarországot, tizmTió lelkes, elszánt és bátor hazafit — no, mondjuk maximum százezren az ávós pribékek és ezek besúgói, tehát a belső ellenség száma. A többi: függetlenséget, szabadságot akar. Vagyis: élni. Segítik ebben a következő tényezők, mint hallottátok az imént: Washrngton: húszmillió dollár értékű segélyszállítmánnyal. London: külügyminisztériumának GONDOS TANULMÁNYOZÁSÁVAL — már ami Magyarország jegyzékét illeti az ENSzhez, a négy nagyhatalom garanciájáért semlegességünk biztosítására. Hamburg: 130,000 márkával és 50 liter vérrel, lelkes fiataloktól. Páris: szintén gyűjtéssel szegény magyaroknak s végül Róma: pápai körlevéllel, mely megállapítja, hogy az emberek közötti kérdéseket nem mészárlással, hanem az Ész, Jog és Méltányosság alapján kell megoldani. .. És aztán itt, nézzétek, baloldalt, akivel meg kell küzdenünk, a Dicsőséges és Hatalmas

Szovjetunió-----Gábor bácsi hangja vágott,

m'n.t a borotva és szeme gyilkos pillantása embert tudott volna ölni — a Világbéke őre, a világ egyhatodának birtokosa, őrült és megingathatatlan meggyőződésével, hogy a kis népeket nemcsak felszabadítja, de meg is védi — függetlenségüktől és szabadságuktól, ha kell, egész nációk kiirtásával.. . Nos. A- kartok még valamit? Kétséges még előttetek, melyik oldal fog győőzni? Tehát: Au revoir! .. . Bécsben, — intett könnyedén, m'ntha színpadon játszott volna, valami nagyon elcsépelt komédiában, a következő pilonéiban azonban szivére szorította húgát s hogy ne lássák a könnyet szemében, elfordította fejét.

— Isten veletek. Nem tudok tovább várni. Elmegyek. “Idegen fában leszek a méreg ...” Talán, ha több nem, tüske a ránktörő taneved talpában. És biztos vagyok benne, nagyon sok ilyen tüske szökik át most a szabad Nyugatra. Divat lesz befogadni minket és jóleső érzés támogatni a kommunizmus üldözöttjeit. Tehát — vette bekecsét és a hátizsákot — ne feledjétek: december elsejéig várni foglak benneteket. Máidén nap. Négy és öt óra közt az EUROPA kávéház emeletén, a Stefanskirche mögött.--------- Folytatjuk---------