Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
Charlierék szalonja A viskó előtt Eve szálegyenesen áll a kerevet mögött, kezében tartva a revolvert. André és Lucette még mindig ott ülnek, anélkül, hogy egymásra pillantanának. Eve éppen befejezte elbeszélését: — így, Lucette. Szóval ez volt André élete... Hazudtam, André? André a félelem és sértett méltóság keverékével hangjában veti oda a vállán át: — Veled nem beszélek. Te bolond vagy. — Rendben van... — feleli Eve egyszerűen. Lehajol, és egy kulcscsomót vesz ki Andre zsebéből. — Akkor hozd elő a leveleket az Íróasztalából, Lucette. Odanyujtja húgának a kulcsokat, de az nem mozdul. Eve megismétli, most hangosabban: — Hozzad, Lucette, ha kedves neked Andre élete. Egyúttal a revolvert André homlokának irányítja. Lucette megrémülve ugrik fel, kirántja nővére kezéből a kulcsokat, és az ajtóhoz megy. Ebben a pillanatban megszólal a telefon. Eve és André összerezzenek. André fel akar állni, de Eve rendreutasitja ... — Ne mozdulj... Ez nekem szól. Gyorsan a készülékhez lép. André és Lucette figyelik, mialatt leveszi a kagylót. A falnak támaszkodva és a revolvert kettőjükre szögezve, szól bele Eve a hallgatóba: — Halló ... Hangja azonnal gyengédebbé válik: — Te vagy az, Pierre? ... Na mi van? Megfeszült, aggódó arccal hallgat néhány pillanatig. — De nem ... nem, Pierre ... Megrendülve mondja újra és újra: — Ezt nem teheted... Ez lehetetlen, Pierre. Ez az életedbe kerül. Ez értelmetlenség. Gondold meg, hogy szeretlek, Pierre ... Szeretnünk kell egymást, ezért jöttünk viszsza. A viskó A fülke ablakain keresztül látszik, amint Pierre telefonál. Ő is meg van rendülve, de már nem viszszakozhat... г— Érts meg engem, Eve, — könyörög, — meg kell, hogy érts... Nem hagyhatom cserben a bajtársaimat... Persze, hiszen tudom .., Semmiféle kilátásuk nincs, de én egyszerűen nem tudom megtenni... Fölötte a fülkében egy villanyóra tíz óra huszonkilenc percet mutat... 5G Két katonasággal telt gépkocsi robog a viskó elé, és ott megáll. Katonák tömege özönlik ki belőle és körül veszi a viskót. Charlierék szalonja Eve még mindig a telefonnál áll. —Nem Pierre ... Ne tedd ezt... Hazudtál nekem .. . Elárulsz engem ... Sohasem szerettél... A viskó — Dehogyis nem szeretlek, Eve, — válaszolja Pierre. — Szeretlek. De nincs jogom, hogy elhagyjam a bajtársaimat. Nem látja Lucien Derjeut, aki a nyíláson keresztül gondosan céloz Pierrere. Pierre kétségbeesetten kiáltja: — Eve ... Eve... Lucien Derjeu vadul elsüti a fegyverét. r Charlierék szalonja Tulhangosan visszhangzik a készülékből a lövések zaja. Eve, mintha őt magát találta volna el a golyó, lecsúszik a fal mellett és a földre zuhan ... André felszabadulva ugrik fel, Lucetteöől rémült sikoltás tör ki. A viskó Több férfi rohan a telefonfülkéhez, melynek egy üvegje összetört. Mikor egyikük kinyitja az ajtót, kizuhan belőle a lábukhoz Pierre halott teste. Ugyanabban a pillanatban gépfegyverek pergőtüze indul meg. Egy hang ordit: — A katonák! Egy újabb sortüz pozdorjává tépi a kapu zárját. Az összeesküvők minden irányba szétszóródnak, berohannak a sarkokba, és fedezéket keresnek. Ugyanakkor saját fegyvereiket is bevetik. Az aitó mindkét zárja kitárul. A zsoldoskatonák minden irányba lövöldöznek befelé. Az összeesküvők viszonozzák a tüzet, de helyzetük a túlerővel szemben reménytelen. Füstbombák röpülnek be mindkét ablakon és fullasztó levegőt terjesztenek. Dixonne és Langlois könnyező szemekkel rohannak elő a teherkocsi mögül. A baj társak köröskörül köhögnek; egyesek beszüntetik a tüzelést, és a szemüket dörzsölik. Egy golyó telibe találja a villanyórát
