Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2-3. szám

igy az egész legénység partraszállt, hogy a három tehenet kiválassza. Ezek éppen olyan rosszul viselkedtek a fedélzeten, mint az első, és mikor a tisztogató matróz néhány ellenfe­lét ráakarta venni, hogy a fedélzetet meg­tisztítsák, ismét nyugtalanság keletkezett. Vé­gül egy elsőláb- és hátsóláb- pártiakból ala­kult vegyes csoport intézte el ezt a munkát. Végre mind a három tehén feküdt, mi meg vártuk, hogy felkeljenek. Ezt azonban csak azután tették meg, mikor én megint néhányat a levegőbe lőttem. Mind a három tehén egy­szerre emelkedett fel, és ezt teljesen egyfor­mán tették, igy tehát megoldódott a rejtély. Most már csak annyit kell elmondanom, hogy még néhány napot ott kellett töltenünk az Azori szigeteken, hogy a béke helyreállítását egy-két mulatsággal ünnepeljük meg. A hajótulajdonos felugrott a székéről, és vadul kikergette a szerencsétlen kapitányt, aztán gyorsan bevette a harmadik tablettát. A titkárnője néhány pillanattal később be­lépett az irodába, hogy néhány levelet Íras­son alá. A hajótulajdonos azonban kirúgta, mert valami fontos dolgon kellett gondolkoz­nia. Minden könyvét felütötte, hogy ezt meg­találja, de ezek mind csak hajókkal foglalkoz­tak. Tehenekről nem volt bennük semmi. Erre lefeküdt a földre, mint a “Tengeri kígyó” el­ső kormányosa, és néhány furcsa mozdulatot csinált, majd újra felkelt. Fejfájást kapott és egy negyedik tablettát vett be. Aztán kiro­hant a nagy irodába, és ráorditott a titkár­nőjére: — Mezőgazdasági minisztériumot felhívni! Azonnal! . ...Pár pillanat után megvolt az összeköttetés, és a hajótulajdonos megragadta a legközeleb­bi telefonkagylót.- Jónapot, itt Visser hajótulajdonos be­szél. Mondja meg nekem kérem, egy fekvő te­hén az első vagy a hátsó lábaival kel fel elő­ször?---------Vége----------­Iváni Zoltán: Ф Porhintés? ... Motto: “Merjünk magyarok lenni!” (Teleki Pál) Milyen szép volt... S mivé fajult... A gondolat, hogy a népek egymással megbékélnek. S virul a szép, a jó, igaz. Mi lett belőle? Mi másnak fegyver, magyarnak is, de önmaga ellen. A vállveregetés sovány vigasz. Milyen szép volt... S mivé fajult... Tetszetős bilincs, amelyben a lényegről senki nem beszélhet. No, csak rajta, itt az élet hiúsággal megkötött gelények bábját táncoltatja. Látja, ki akarja. Milyen szép volt... S mivé fajult... A hősi tett, kiállás, a babér. De lám, csak akkor osztják — és csak ott, ahol fényében fürödve megcsufolhatják a holnapot. Milyen szép volt... S mivé fajult... A szabadság, s gyümölcsé. — Hej vajon kik laknak jól belőle? A magyarra még mártirfény se les. Csak véletlen, ha érdek ügye ez. Hát nincs más a világon, Csak az a nyomora kenyér? Ennyire jutottunk? S vajon miért? Milyen szép volt... S mivé fajult... Ma már csak álmainkban élünk. A reggel csuszó-mászókat tologat. Jól bevált kürtökkel éltetjük a semmit. Valahol kacagnak rajtunk: hova baktat e szamárfcgat? Milyen szép volt... S mivé fajult... Porhintés a milliók szemébe. Mi lesz, ó megkötött legények, — S ti kötöző vezérek! — mi lesz, ha egyszer megkérdeznek érte? 1958 szeptember. 53

Next

/
Thumbnails
Contents