Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Füry Lajos: AZ 50-ES VILLAMOS Egy ügetésben jöttek Nyáregyházáról és amikor az Üllői úti zörgős keramitra érkeztek, a lovak szó nékül lépésbe estek. Ismerték már az utat, mert hetenként erre jártak be, hol a lőrinci, hol meg a kispesti heti piacra. Uramgyörgy Mátyás nyáregyházi ezüstkalászos gazda hátraszólt a kocsiba a paradicsomos, szilvás kosarak közt kuporgó lányhoz. —• Rozika, zabba mennek a lovak, ébren vagy e? Babos fejkendős lány felemelte a fejét. — Nem is aludtam én egy szemernyit se. A beszálló kocsma előtt álltak meg. A lovak prüszkölve nézegettek a kocsma udvar felé, hogy bemennek-e, de most nem lehetett, mert Uramgyörgyné is ott terebélyesedett az ülésen a gazda mellett. A lány fürgén leugrott a kocsiról és lerázta a szénaszálakat és eligazgatta szoknyája ráncait. Uramgyörgyné az utolsó utasításokat adta ki. —• Ott látod é, azok a villamos sínek, ott fog jönni majd a villamos, az 50-es villamos, más nem is jár erre, csak azért mondom, osztán, amikor mindenki kiment, akkor, a konduktor átmegy a másik oldalra és megy vissza. Hát te meg szépen bemész, illedelmesen köszönsz a kalajuznak is meg a konduktornak és odaadod a pizt és kérsz egy bilétát. Azt mondod, kérek egy jegyet a végállomásig. Aztán leülsz és amikor majd a végállomáshoz érsz, akkor majd szól neked. Aztán el ne tévedj abban az irgalmatlan nagy városban, mert én már megjártam néhányszor. Szóval, ha kiszálltál a végállomásnál, akkor felnézel az égre, aztán a legmagasabb épületet megcélozod és direkció neki, az a társagyalombiztositó intézet, a legmagasabb ház, még ollat úgy se láttá életedbe. Szóval oztán a többit mánd tudod. Ha nem talánád, akkor csak kérdezd meg a biztos urat, az majd eligazít. Senki mással ne állj meg beszéni, mert sok rósz ember él Pesten, aztán eleget óvastuk az újságban, hogy fiatal lányokat erabolnak meg evisznek mutatványosnak külföldre. Anyád a lelkemre kötötte, hogy nagyon oktassalak ki, mert hogy én már jártam eleget Pesten. Hát igy. Osztán ha végezté a Forintos Kálmán urnái, hát megint csak egyalogolsz az 50-es villamos megállóhoz, de ott mán nyitva tartsd a szemed és nézd meg jól a számokat, mert sok más villamos is jár és ha rossz villamosra ülsz, nem találsz vissza. A kövér asszony egy szuszra mondta el az utbaigazitást. Uramgyörgy közbe is szólt. — Okos jány a Rozika, osztán nem gyerek mán, majd odatanál, nyelve meg szája van, hát kérdezni csak tud. Az asszony felkapta a fejét. — Kend csak ne szóljon közbe. Én rám bízta az anyja, aztán meg keresztlányom is, hát csak ügyelek rá. Újra a lányhoz fordul. — Aztán, mikor ide visszagyütté, csak mégy be a beszálló udvarába, és mongyad csak, Uramgyörgy Mátyás kér észt jánya vagy és ránk vársz, ott lehetsz nyugodtan, amig gyüvünk, de az is lehet, hogy addigra mi már ott is leszünk. No hát csak ügyesen. Isten áldjon meg Rozika. Senkivel szóba ne állj csak a biztos úrral vagy a kalajuzzal. A nap lenyomta a ködöt a Halmy pusztára és átkapaszkodott keresztúri jegenyesoron, amikor feltűnt az első villamos a messzeségben. Szikrát vetett a drót és Rozika felvette kis motyóját a földről. Minden pontosan úgy volt, ahogy Lina néni elmondta, nem hiába tapasztalt asszony. Néhány an várták a villamost és megnézték a lányt. A kalauz csattogva lyukasztgatta, tépdeste a különféle szinü és nagyságú jegyeket. — Kérem szépen tessen nekem egy olyan jegyet adni, ami egészen a végállomásig szól és tessék szives lenni megmondani, amikor odaérünk. A kalauz kis rózsaszín jegyet tépett a táskájából Rozikának és elvette a harminc fillért. A villamos csöngetve rohant az Üllői utón egyenesen, nem fordult semerre sem. Rozika kinézett az ablakon és figyelte az utat, hogy visszafelé megtalálja. Uj utasok jöttek, ételhordó táskás munkásemberek, bátyus kofaasszonyok. A kalauz járkált a kocsiban és Rozika szemmel kisérte állandóan. A kalauz volt az egyetlen ember akiben megbízhatott. Rendőrt is látott és fellélekzett. Néha úgy telve volt a villamos, hogy szorosan egymás mellett tolongtak az emberek, Rozika beszorult a sarokba a fapadon, lélekzetet is alig kapott, kezében szorongatta a motyóját és időnként megtapogatta a réklijében a bekötött villamos pénzt visszafelé. A sok embertől ki sem látott és aggódva gondolt arra, hogy a kalauz elfelejt majd szólni. Aztán egyszerre csak az emberek mind kimentek. Rozika tanácstalanul nézett ki az ablakon. A kalauz egy papirosra irt számokat és nagyon foglalatoskodott, úgy hogy Rozika nem merte zavarni. A konduktor is a nagy kurglival, cigarettázva állt a lépcső mellett és a tetejéről a villát is lehúzták a villamosnak. Minden jel azt mutatta, hogy ez a végállomás és a villamos most megint megfordul és megy vissza Lőrinc felé. Rozika felállt és elindult a lépcső felé. Akkor jött oda hozzá a kalauz. — Nem feledkeztem meg kegyedről, csak tudja ez a sok hivatalos dolog ezekkel a jegyekkel, az embernek annyi irnivalója van, hogy nem is tudom, a leszámolóban mit csinálnak. 39
