Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-12-01 / 12. szám

ELŐFIZETŐINKHEZ A KÁRPÁT most tölti be megjelenésének első évfordulóját. Olva­sóink meggyőződhettek ez alatt az idő alatt arról, hogy a folyóirat nívóját, a kiállítás szépségét minden számmal emelni kivántuk és olvasóink széles ré­tegének kívánságait igyekeztünk kielégiteni. Jövő évben is törekszünk erre, és reméljük, hogy ezt még fokozottabb mértékben tudjuk megvalósítani. Sokak kívánságát elégítjük ki azzal, hogy a szerkesztőség és kiadóhivatal Clevelandba telepszik át, és ott folytatja kul­­túrmisszióját. Ezáltal gyorsítani tudjuk a folyóirat széjjelküldését és tökéle­tesebb nyomdatehnikával tudjuk a lapot előállítani. Ez az átköltözés, újrakezdés sok kiadással jár, ehhez kérjük előfizető­ink megértését és támogatását. Nem kérünk rendkívüli támogatást, csupán csak annyit, hogy a hátrálékban levő előfizetőink küldjék be az elmaradt előfizetési összeget, valamint lehetőség szerint valamennyien fizessenek előre az 1959-es évre. Az áttelepedés sok előre látott és még több előre nem látott kiadással jár, azért nagyon szükséges ez a támogatás. Hálásak lennénk azért is, ha könyvvásárlásokkal is támogatnának ebben az időben, mert ez is se­gítség lenne ahhoz, hogy ez az áttelepedés zavar nélkül bonyolodhassák le. Az előfizetés beküldéséhez borítékot mellékelünk, ennek felhasználá­sával kérjük beküldeni új címünkre az előfizetési dijat és az esetleges könyv­­rendelés összegét. Előfizetőink megértésében és támogatásában bízva merjük ezt a nagy­­fontosságú és nagy áldozattal járó lépést megtenni, és hisszük, hogy nem fogunk csalatkozni előfizetőinkben.

Next

/
Thumbnails
Contents