Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám

magyar, aki fel akarja szabadítani a Hazáját, kell hogy szövetségre lépjen a másikkal. A vérszerződésnél a vércsurgatás és vérivás szertartása azt célozta, hogy a szerződést kötők így egymást mesterségesen testvérekké teszik és maguk között kizárják a vérbosszút.

Ne egymáson álljunk vérbosszút az otthoni események miatt, hanem az azt okozó ellenségtől szabadítsuk meg népünket.

Az ezeréves magyar történelemnek vannak dicső és szomorú lapjai. Ezek azonban mind a mi nagy családunk történetét tartalmazzák. Az ellenség igyekszik a szépet és a dicsőt kilopni belőle és úgy beállítani, mintha ez lenne a sötét korszak életünkben. Ezért próbálják kitörölni Szent István érdemét a magyar nép leikéből, és ünnepét Alkotmány-ünnepével pótolni. Ezért akarják múzeumi lim-lomok közé tenni a Szent Koronát, mert érzik azt, hogy ezek a régi erőink képesek összetartani a magyarságot őellenük. Úgy akarják beállítani a történelmünket, mintha az 1945-tel kezdődne csupán, és nem ezer éve — és ami eddig volt, azt csak szégyenleni kellene.

Kössünk egy új, — lelki — vérszerződést, Magyarország felszabadítására. Érezzük egymást vérszerinti testvérünknek, értékeljük a minket egybekötő ezeréves dicső történelmünket, és ne higyjünk az ellenség hamis értékelésének.

Kótai Zoltán.

MÁNYOKI ÁDÁM

halálának 200 éves évfordulójára

Mátyás király halála után a magyar képzőművészet virágzása teljesen megszűnt Magyarországon, annyira, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharcáig még csak nyomára sem akadunk. Teljes kétszáz éven át a temető csendje borult a magyar képzőművészetre. A török ellen vívott élet-halálharcban senki nem vette kezébe az ecsetet. Nem is volt kinek festeni, mikor a halál vagy elhurcolás réme 160 éven át ott ólálkodott, minden magyar család küszöbén. Utána a végvonaglásban vergődő népünk még ötven éven át közömbös volt a művészetek iránt.

Ezt a halálos csendet töri meg Mányoki Ádám, aki 1673-ban született Szokolyán. Előbb Andreas Scheitz hannoveri festőnél, majd Largilliere francia festőnél tanul. Visszaérkezve, mint kiforrott művész II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari festője lesz. Megfesti a fejedelem világhírű arcképét, ragyogó, finom színekkel, örök emléket adva az utókornak nemzetünk nagy fiáról. Lyka Károly szerint az arckép a drezdai királyi palotában van, Éber László szerint a Szépművészeti Múzeumban. Ugyanott van Carignan hercegnő arcképe is, amelyik a

művész egyik legjellegzetesebb festménye. Halk, finom, decens tónus jellemzi képeit. Nagy Frigyes hires építészének arcképe szintén egyik műremeke.

II. Rákóczi Ferenc Mányokit, mint diplomatáját, küldi el Hollandiába. Később, szintén a fejedelem ajánlólevelével kerül Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem udvarába, akinek udvari festője lesz. Megfesti Erős Ágos arcképét (Krakkó, Potocky palota), Lubomirszka hercegnő arcképét, egy csomó lengyel főurat.

Drezdában, valamint Varsóban a főúri társaság felkapott festője. Sorra kerülnek ki ecsetje alól a szebbnél szebb képek előkelő dámákról, főúri méltóságokról, udvari előkelőségekről. Természetesen nem hiányozhatott az élettől duzzadó Erős Ágost számos szeretőjének nagy galériája sem.

Erős Ágost halála után III. Ágost is folglalkoztatta, mint udvari festőjét. Később azonban hazakerült Magyarországra és a Podmaniczky és Rhédey családok festője lett. Ezek a festmények Kiskartal és Aszód kastélyaiban maradtak fenn, így Podmaniczky János és Podmaniczkyné Judit (1728) két remek képmása is. Csak két évszázad múlva kerültek ezek a Szépművészeti Múzeumba (Éber László szerint) .

Öreg korában ismét visszatért Mányoki Drezdába, ahol ezentúl már leginkább miniatűröket festett. Több képmását rézmetszetben is sokszorosították. Itt is hal meg ez a nagy magyar művész, 1757-ben, 84 éves korában, a magyar névnek és tehetségnek széles világon elismerést és tekintélyt szerezve.

(Hokky Károly gyűjtéséből.)

■члллллллллллллллл

Gyulai Sándor.

.. .ÉS HA MI ÖSSZEFOGNÁNK?

Együtt volt már a Gyula elvesztésére küldött sereg Temesvár alatt. Achmed, az álnok vén temesvári basa, ki a hős Losonczy István elvesztését is okozta, átadta a fővezérletet Pertáf pasának.

Csillaghimes, békadanás tavaszi éj volt s a tábor aludt, mint óriási sárkány, lustán elnyújtózva. Nesze is annyi volt csak, mint egy hatalmas sárkány pihegése; egy-egy sátorból halk beszéd zaja; fegyverek csörrenése, lovak dobbantása, abrakot őrlő állkapcsok mozgása, vakaródzó kutya ásítása; halk kacagás az aszszonyi sátrak felől... Mindez zsongássá olvadt, mit lassan egészen elnyelt a fekete éjszaka. Csak a vezéri sátor maradt világos; nem akart végetérni a tanácskozás. A siketnéma egyiptomi rabszolgák szobormereven álltak a sátor bejáratánál kívül-belül. Szempillájuk se rezzent, mintha nem is emberek lennének, hanem

2