Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
csapódott az első tank kerek ajtaja, s két fegyveres orosz ugrott ki belőle. Az első hatalmas ugrásokkal tűnt el a szemközti ház kapujában. A második csak az út feléig ért. Ott érte Varjas Marci lövés-sorozata, s összeesését a fiúk ujjongó kiáltása fogadta. Lám, ha nem hordja mindig magánál a géppisztolyt, zsákmányát, most elmenekült volna a gazfickó! A második tank nehézkesen megmozdult, hogy visszaforduljon a meleg helyről. Hátrafordított fegyvercsövéből közben egymás után adta le a lövéseket a legfelső emelet ablakaira, honnan pozdorjává zúzott üvegek hulltak csörömpölve a kövezetre. Sanyi kihajolt, hogy idejében elérje bombája a távozni készülő tankot. Felemelt karja azonban lehanyatlott, s nem tudta megmozdítani újra. Egy repesz jobb vállát találta, s bár pillanat alatt átütött ruháján a vér, semmi fájdalmat nem érzett. Kakas Miska nagyot kiáltva ugrott mellé, és siető kézzel szakította le a fiú kabátja ujját. A kötszeres ládához futott, és türelmetlenségében fogával szakította el a kötözőszert. Donajó Anti vette ki azt kezéből. Anti arca olyan sápadt volt, mint a szoba meszelt fala, és fogai összeverődésén csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudott erőt venni. De mozdulata már határozott volt, hogy barátján segítsen. Kakas Miska látta, hogy más teendője van ebben a pillanatban: Meg kell akadályozni a fiukat, hogy több bombát ledobjanak. El kell jöjjenek az ablaktól! Lindit utolsó pillanatban rántotta vissza, mikor az ki akart hajolni. — Vissza, vissza, fiúk! — kiáltott, de többet nem tudott mondani. Egy becsapódó lövés homlokán találta éppen, és lezuhant a padlóra, magával rántva a függöny egyik szárnyát. A fiúk megdermedve állták körül. Nem vették észre, hogy Keszthelyi Zsuzsi nincs is a szobában... A kislány övében dugott kézigránátokkal rohant le a lépcsőn, bukdácsolt át a bútor-torlaszon, s a kaput résnyire kinyitva az utcára surrant. Az égő, füstölgő tank védelmében elhasalt, s közelebb kúszott a másik tankhoz. — Nem szabad hagyni, hogy elmeneküljön! Meg kell menteni a fiukat!... — gondolta, s a közeli lángok forróságától arca majd meggyulladt. Ha elég közel tud jutni, biztos a találata, s ha a hernyótalp elszakad... , Fejében mintha zúgó harangok hintáznának. Haja előrebukva homlokába hull, s torka olyan száraz, hogy nyelni is képtelen. Most! Feltérdel, s a biztosítékot kirántja. Számol. Aztán karját hátrahúzva eldobja a gránátot, pontosan a szörnyeteg hasa alá. Fülsiketítő robbanás... a tank megremeg, és lánctalpai darabokra hullva fekszenek a kövezeten. — Ennek vége! — Gondolja a kislány, és akkora sóhaj tör fel a melléből, majd szétveti örömében. — A ruszkikkal majd elbánnak Szabó bácsiék — fűzi tovább gondolatait, és sötétkék kabátujjával végigtörli verejtékező homlokát. Már kúszik vissza, hogy megmondja a fiúknak, hogy azért, mert ő lány, mert csak egy lány... Ekkor a szomszéd kapualjból vigyorogva emelkedik fel az odamenekült szovjet katona. Csak egy pisztoly van nála. De az is elég. Felemeli a fegyvert, és gondosan céloz. Pontosan a barna copfok közé, a tarkóra. Ez mindig biztos halál, s legalább egy fasiszta kölyökkel kevesebb marad... Még elégedetten látja, hogy a kislány arccal előre bukik, aztán őt is irtózatos ütés teríti a földre. A ház lakói bánnak el vele, Zsuzsit pedig Koszorús néni cipeli be a kapu alá. Vérző fejét az ölébe veszi, babusgatja, mintha élne, mintha a saját gyermekét tartaná... Aztán felugrik, ahogy kövér testétől tellik s eltorzult arccal rohan az utcára, hogy puszta öklével kergesse el a páncélba bújt szörnyetegeket, egyre sikoltozva: — Gyilkosok!... Verjen meg az Isten benneteket!! A tizenkét tank közül hetet semmisítettek meg a bátor har-A BECSAPOTT ÖRDÖG. Egy gazdag paraszt gyönyörködve nézte dúsan termő földjét, tele magtárát, mikor hirtelen ijesztő gondolata támadt: — Mennyi mindened van, — mondta egy hang a lelke mélyén. — Gazdag ember vagy, de vájjon juttattál-a gazdagságodból csak egyetlenegy szegény embernek is? Megosztottad-e vagyonodat a nélkülözőkkel, szerencsétlenekkel? Gondoltál-e valaha lelked üdvösségére és hogy a lelked kedvéért jónak kell lenned? A gazdag paraszt becsületes ember volt, nem szépítgette hibáját, hanem belátta és be is vallotta, hogy keményszívű, önző ember volt örök életében. Most bántotta a lelkiismeret és mindenáron jót akart tenni. Nemsokára alkalmat talált rá. Szomszédságában lakott egy földhözragadt szegény ember, akinek felesége és öt gyermeke volt. Mikor az utolsó falat kenyerük is elfogyott, a szegény ember azt gondolta, átmegy a gazdag szomszédhoz. — Igaz, hogy soha senkin nem segített — mondta magában — de nincs más menedékem, ez az utolsó kísérletem. Nem tudom hallgatni éhes gyermekeim sírását! Átment a gazdag emberhez és nagy félénken elpanaszolta nagy baját. Kérte, adjon kölcsön kis búzát, hadd süssön kenyeret gyermekeinek, mert éhenhalnak. A gazdag ember gondolkozva nézett a szegényre, aztán azt mondta: — Nyolc zsák búzát adok neked. Nem kölcsön adom, hanem ajándékba, de kikötöm, hogy ha meghaltam, három éjjel ülj a síromon reggelig. A szegény ember furcsállotta a kérést, de persze megígérte és mikor rákerült a sor, becsületesen szavának is állott. A sor pedig hamar rákerült, mert a gazdag pa(Folytatás a túloldalon.) 59
