Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
Törvényszéken. Vaszary Gábor: — Maga tehát a vádlott fivére? — Igen, de csak nagyon távolról. — Hogy-hogy? — Úgy kérem, hogy én vagyok az elsőszülött és ő tizennegyedik. Gigerli. — M-'ért jársz négy hetes ingben? —• Nem akarom, hogy gigerlinek nézzenek. Fáradtságos munka. — Nem fáraszt ez a semmittevés? — De mennyire! Ezen kívül mást nem is tudok csinálni! Régi szép idő. — Ha megboldogult férjem élne, akkor nem kellene itt a sarkon koldulnom. — Akkor jobb dolga volt? —- Meghiszem azt! Akkor ő koldult... Évfordulóra. — Ma van 25 éve, főnök ur, hogy az ön szolgálatában állok. — Jól van. Akkor most leülhet egy kicsit. Skótéknál. —• Jaj de jó, hogy új esernyőt vettél. A régi már olyan rossz, hogy el is dobhatom. — Ne dobd el, itthoni használatra még nagyon jó lesz. DRÁGA HÖLGYEIM! Tisztában vagyok azzal, hogy a mai háziasszonyok élete csupa gond és munka. Haj aj! nem is volna érdemes beszélni róla, ha nem arról volna éppen szó, hogy tisztán lássuk a dolgokat. A férj csak hazajön ebédelni, és maximum félóra alatt felfalja az ebédet, amit egy egész délelőtt folyamán készítettek a számára nagy hozzáértéssel és rengeteg fáradtsággal. Mesélik, hogy olyan lelketlen férjek is vannak, akik ebéd után nekiülnek újságot olvasni, és távolról sem éreznek semminemű hajlandóságot arra, hogy kedves feleségük tömören és szabatosan előadott kisebb történeteit meghallgassák, és kissé elvitatkozzanak felette. Legtöbbször még csak meg sem köszönik, hogy dolgoznak értük, mondhatnám természetesnek találják azt. Sőt megtörtént már az is, hogy kritizálták az egyes ételek mineműségét és elkészítésének módját. Drága hölgyeim, valljuk be magunk között (szinte nőnek érzem magam, annyi most bennem az együttérzés,) mit csinál a férj? A férj csak elsétál a hivatalba, meg visszasétál, odaadja azt a kis fizetését, és azontúl úgy igyekszik berendezni az életét, mintha már semmi gondja se lenne semmire. Van, aki még megjegyzéseket is fűz hozzá: — Én megteszem a magamét, semmi közöm a többihez, — mondja. Esetleg még azt is hozzáteszi: — Ha kevésnek találod, szivikém, eredj a magas kormányhoz, és ne velem veszekedj. Most magunk között vagyunk, drága hölgyeim. Hát felelet ez? Minden gond csak az asszonyok nyakán marad. Nekik kell kijönni abból, a kis pénzből, amit igen nagy humorérzékkel fizetésnek neveznek. Sajnos, a megváltásra nincs sok remény, legalább is a közeljövőben nincs. Megváltozhatnak körülöttünk a politikai irányelvek, beköszönthetnek esetleg azok a hajnalok, amelyekről annyit szeretnek beszélni politikusaink, de a háziasszonyoknak egyelőre még csak nem is pirkad. Szégyellem, hogy ezt le kellett írnom, drága hölgyeim, de ez az igazság. Viszont, ha már változtatni nem áll módunkban a dolgon, javítani még mindig lehet. Bevallom, egy hölgyismerősöm izgatott fel annyira, hogy ezt a cikket megírjam. —• Nézze, maguknak íróknak, az a kötelességük, hogy a szépért és jóért harcoljanak. Ne szóljon közbe. Hát szépnek lehet nevezni azt, hogy millió és millió nő életének egyéb célja ne legyen más, mint a rabszolgasors? Van fogalma arról, mit jelent háztartást vezetni? Szép, fiatal életünket olyasféle munkák elvégzésével eltölteni, amelyek másnap éppen olyan elevenen jelentkeznek, mintha előző nap el sem végezték volna őket? Micsoda élvezet van például abban, hogy hideg, téli reggeleken porlórongyokat rázunk ki az ablakon, lyukas, régi keztyüben, amikor feltétlen az jut az ember eszébe: Uramisten, hát ezért mentem én férjhez? — Mondhatnám, asszonyom, nagyon érdekes szempont. — Itt van mindjárt a nagytakarítás. Ennél fárasztóbb robotmunkát el sem tudok képzelni. — Pláne a nagytakarítás. A számból tetszett kivenni. — Nehogy azt mondja most nekem, miért nem fogadok takarítónőt .... — Dehogy is mondom. Isten mentsen meg tőle! — Ne szóljon közbe! Azt kérdezem magától: miből?... miből? .... Hölgyismerősömnek megjött a villamosa, és elváltunk egymástól. Azóta sokat gondolkoztam a dolog felett. 22
