Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
két melegen tartani ártalmasabb, mint felmelegiteni. Tűzzel, vízzel és sóval takarékoskodjunk. A fűszerezés nemcsak az ízletesség miatt fontos, de az étel jobb felhasználása miatt is. A rosszul fűszerezett étel nem ízlik és a szervezet nem is emészti meg olyan jól. így fontos tápanyagok vesznek kárba. Viszont nem szabad az ételt túlságosan sózni, de a só nem is fűszer. Kevés só, de bőséges fűszer: ez legyen az Ízletes ételek elkészítésénél másik irányelvünk. Meleg töltött paradicsom A CSODA Pörköltet készítünk disznó-, vagy borjúhúsból. Mikor a hús puha, kiszedjük a levéből, és megdaráljuk. A darált húshoz kevés, félig készre párolt rizst és 1 egész tojást keverünk, sózzuk, kissé borsozzuk. Egyforma, középnagyságú paradicsomokat veszünk, tetejét levágjuk, közepét kanállal kivájjuk, és a húskeverékkel megtöltjük. A hús fennmaradt levébe diónyi vajat teszünk, és erősen megtejfölözzük. A töltött paradicsomokat tűzálló tálba helyezzük, a lével leöntjük, és sütőben megsütjük, míg a paradicsomok puhák lesznek. Madártej Tojásfehérjéből habot verünk, kevés cukrot is verünk bele. Tejet forralunk, és ha forr, a habból kanalankint rakunk bele, egyszer megforgatjuk benne, aztán kivesszük, és hidegre tesszük. A sodóhoz annyi tojás-sárgát veszünk, ahány kanál cukrot, és körülbelül ugyanannyi tejjel feleresztjük (kis darakba vaníliát is tehetünk bele), tűzre tesszük, és addig verjük, míg felforr. Aztán levesszük a tűzről, és keverjük, míg kihűl. Tálalás előtt ráöntjük a habdarabokra. Borsodénál tej helyett bort használunk. Senki sem szokott az Úristennek köszönőlevelet írni. Talán azért, mert nem tudja hogyan kezdeni. Én mégis találtam egyszer egy ilyen levelet, mikor apám hagyatékát rendezgettem. “Jó Istenem! — olvastam — bocsáss meg nekem, hogy csak most, életem vége felé, mikor gyakran gondolok Rád, jutok hozzá, hogy Neked írjak. Eddig tökéletesen megfeledkeztem róla, hogy megköszönjem Neked a csodát, amit nekem ezelőtt húsz évvel tettél. Mint nagyon jól tudod, annakidején nekem adtad feleségül Erzsébetet. Meg kell vallanom, minden tekintetben nagyszerű asszony volt. Rendben tartotta a háztartást, nevelte a gyerekeket, tisztán küldte őket az iskolába, minden, ami az asztalra került, jóízű volt, a ruháim rendben voltak, az ingeimről sem hiányzott soha gomb. Igazán meg lehettem volna elégedve azzal az asszonnyal, akit nekem rendeltél. De nem voltam megelégedve. Neked panaszkodtam el a bánatomat. Jól emlékszem, a tízéves házassági évfordulónk éjszakáján történt. “Jó Istenem, — így imádkoztam Hozzád, — ez nem mehet így tovább. A feleségem veszekedő és uralkodni vágyó, mindig övé az utolsó szó, egész nap veszekszünk, és nekem nagyon kell igyekeznem, hogy túl tudjam őt kiabálni. Ha én jobbra akarok menni, akkor ő balra megy, még vasárnap is, mikor sétálni megyünk, csak cslúnya szavakat dobunk oda egymásnak. Te mindenható vagy, Istenem. Tégy csodát! Változtasd meg a feleségemet, hogy sárkányból szelíd galambbá változzék, és megszűnjék a perpatvar a házasságunkban, hogy belátással legyen, és ne akarja mindig, hogy övé legyen az utolsó szó.” “így imádkoztam akkor Hozzád, és mielőtt befejeztem, arra kértelek, hogy a csoda ezen az éjszakán történjék, mert másnap vasárnap van, és szeretném a hetet már egy új asszonnyal megkezdeni.” “Másnap mikor fölébredtem, kedvesen szóltam a feleségemhez, hogy a válaszából rögtön lássam, véghezvitted-e a csodát, Uram, amire kértelek. Ő is kedvesen válaszolt nekem. De éu még kételkedtem, a csoda mégiscsak csoda, azt nem lehet ilyen könnyen tudomásul venni. Új inget kértem tőle, ami mindig veszekedéssel járt, aztán még egy másikat is kértem tőle, csak azért, hogy lássam, megtörtént-e a csoda. Megkaptam a második inget is, ellentmondás nélkül. Leültünk a reggelihez, és én különösképpen kedves voltam Erzsébethez, nem akartam a saját türelmetlenségemmel elrontani a csodádat. Erzsébet betöltötte nekem a kávét, amit házasságunk kezdete óta nem csinált, én pedig egy kenyeret kentem meg neki. Mikor a templomba indultunk, arra mentem, amerre mindig 6 ment szívesen, de ő ragaszkodott hozzá, hogy arra menjünk, amerre én szerettem menni, mert arra útba ejthettük a szivaros üzletemet. így telt el az egész nap összhangban, barátságosan, anélkül, hogy egy rossz szó esett volna. A csodát kérő imádságomat meghallgattad. Új asszonynyal ajándékoztál meg. Soha többet nem veszekedtünk, soha többet nem akarta egyikünk se, hogy neki legyen igaza. Miután ő mindig engedett, én sem akartam hátrányban lenni, a szeméből olvastam ki a kívánságát és igy van ez még a mai napig is. Az emberek mindig azt mondják, manapság nem történnek cso44