Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
gyengéden int, hogy maradjon, és belép a hálószobába. Odalép a feleségéhez, aki az ágy melletti asztalkához támaszkodik. —• André, — nyögi, — hozzá ne nyúlj nekem Lucettehez. André néhány lépést tesz, és meglepetést szinlel. Eve összeszedi minden erejét, hogy beszélni tudjon. —' Hagyd csak... Tudom... Hónapok óta figyellek... Már azóta folyik, mióta beteg vagyok... Ne nyúlj nekem Lucettehez! A beszéd mindig nehezebb neki. Erősen gyengül, André jéghidegen figyeli. — Engem a hozományomért vettél el, pokollá tetted az életemet. Sohasem panaszkodtam, de azt nem tűröm, hogy a húgomhoz hozzányúlj! André még mindig jéghidegen figyeli. Eve csak nagy kínnal tartja magát, egyenesen, és bizonyos ingerültséggel folytatja: —Kihasználtad a betegségemet... de újra egészséges leszek... Újra meggyógyulok, Andié, és meg fogom védeni őt veled szemben. Ereje végén van, lehanyatlik az ágyra, és így szabaddá válik a kilátás az asztalkára. Halálsápadtan mered André az üres pohárra az asztalon. Arcának merevsége felenged. Mégegyszer hallatszik Eve hangja, de most már egészen elhalóan: — Újra egészséges leszek, és akkor elviszem innen messze... nagyon messze... Egy utca a város szélén. Félig elbújva egy falkiugrás mögé leselkedik Lucien a háttérben. Az arca hamuszürke, izzadtságtól fényes, szája körül egy gonosz vonás, ami gyűlöletet árul el: így fekszik lesben. Keze a kabátzsebébe dugva. Messzebb, lent, körülbelül 150 méter távolságban, megjelenik Pierre, a kerékpárjára hajolva. Ő az egyetlen ember ezen az egyhangú, szomorú utcán, amit bódék és építkezési anyagok szegélyeznek. Messzebb emberek dolgoznak, talicskákat tóinak, és teherautókat ürítenek ki. Pierre mindig jobban közeledik a gyárak és magas, füstölgő kémények között. Lucien arca mindig jobban megfeszül, egy mozdulathoz készül, mialatt nyugtalanul kémlel maga körül. Lassan egy pisztolyt húz ki a szebéből. Eve szobája. Még hallatszik Eve hangja, ereje utolsó megfeszítésével. — Újra egészséges leszek.. .André, meg fogok gyógyulni... hogy őt megmenthessem... Meg akarok gyógyulni. Keze az asztal felé tapogatódzik, támaszt keres, végül leesik onnan, mialatt magával rántja a poharat és a kancsót. Eve ájuláshoz van közel, az asztalnak akar támaszkodni, és hirtelen lezuhan a földre, ahol még párszor megfordul önmaga körül, az összetörő pohár zajától kisérve. Sápadtan, de részvétlenül mered André Eve földön kinyúlt holttestére. A külvárosi utca. Két pisztolylövés dördül. Pierre még néhány métert dülöngél az úttesten. Aztán lezuhan a kövezetre. Eve szobája. Lucette szélsebesen berohan a szobába, neki Andrénak. Megpillantja Evet a földön feküdni, és élesen felsikolt. ^ A külvárosi utca. Pierre az út közepén fekszik a kerékpárja mellett, melynek első kereke a levegőben még tovább forog. A falkiugrás mögött elbújva, Lucien rádobja magát a saját kerékpárjára, és vadul belelép a pedálba. Messzebb lent a munkások abbahagyták a munkájukat. Hallották a lövéseket, de eleinte csak értelmetlenül emelik a fejüket. Végre egyik habozva rászánja magát, és nekiindul fölfelé az úton. Egy nagy teherautó hirtelen közvetlenül Pierre holtteste előtt lefékezett. A vezető és két munkás leugranak. Messzebbről más munkások is odaszaladnak. Nemsokára egész embergyűrű veszi körül a fekvő testet. Felismerik Pierret és kiáltások hallatszanak mindenünnen. — Hiszen ez Dumaine! — Mi történt? — Ez Dumaine! — Agyonlőtték Dumainet! Az általános zűrzavarban senki sem figyel a menetelő csapat ütemes lépéseire, ami először messziről, aztán mindig kivehetőbben hallatszik. Egyszerre, egész közelről felzendül a katonaság éneke. Egy keményareú munkás kitör: — Ki tehette ezt? Ebben a pillanatban egy katonaalakulat jön ki a mellékutcából. A munkások egymásután megfordulnak, és frontot képeznek az alakulattal szemben, amely feléjük közeledik. Vad gyűlölet lesz úrrá az arcukon. És egy hang szinte kiköpi: — Ezek a disznók! Az alakulat tovább menetel, a katonák énekelnek, és a vezetőjük az élen nyugtalanul figyeli a munkások csoportját. Ezek mind szemben állnak, és fenyegető kifejezéssel elállják az utat. Egyesek kiválnak a tömegből, és észrevétlenül utcaköveket és vasdarabokat vesznek föl az út széléről. — Folytatjuk — 39
