Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
A KOMÉDIÁS Irta: Füry Lajvs A kisvárosi eleganciával öltözött titkár hivatalos mozdulattal tűnt el a kárpitozott ajtó mögött. Odabent megállt az ipartestületi remekbe készült nehéz barokk íróasztal előtt, és várt. Az asztal mögött, az enyhefényű zöldernyős állólámpa, a nagy halom iratcsomó és könyv között egészen elmerült a főjegyző kopasz feje. A város polgármestere nyári szabadságát Balatonfüreden élvezte, és ezalatt a polgármesterséget, régi titkos vágyát, a főjegyző gyakorolta. Most végre felnézett az Írásból, amelyet a helybeli városi lap részére készített és a városfejlesztést ismertette. — Tessék? A nyurga titkár meghajolt, és jelentett: —< Főjegyző úr kérem, Harasztos Dezső van itt... ha méltóztatna fogadni... A főjegyző összerándult és kiegyenesedett. — Kicsoda? A Harasztos? Felkelt a támlásszékből, megigazította a kabátját, megharapdálta a bajusza szélét, aztán saját magát csillapítva, a titkárhoz fordult. — Jöjjön be. A titkár szélesre tárta a nagy párnás ajtót, és az előszoba bőrdiványán kuporgó fiatalembernek intett. — Tessék. Hangtalanul álltak egymással szemben. A főjegyző az ablakon kinézett a városháza előtti térre, ahol a városi tűzoltók gyakorlatoztak. Csak aztán fogadta a köszöntést. — Szervusz, ülj le. A fiatalember leült. A főjegyző az asztal körül járkált. — Öt esztendő, tudod, micsoda idő? Áh mit tudjátok ti fiatalok, hogy mi az idő, csak pazaroljátok drága éveiteket haszontalanul. Öt esztendő, tudod hol állnál ma? Az egyetem már mögötted volna, fogalmazó, aljegyző, nyitva az út tanácsnok, vagy a minisztérium felé. Érted ember? Közigazgatási karrier előtt, mindenki által tisztelt, közmegbecsülésnek örvendő kaszinó tag és ehelyett... Öt esztendő. Elhallgatott, és újra kinézett az ablakon, ahol a csővezető sípjelére megindult a víz a fecskendőből a bámuló gyerekek örömére. — .. .Amikor öt év előtt én adtam át neked a város nevében a száz pengős dijat a Válya alapítványból, és felajánlottam, hogy a város, mint a gimnázium legjobban végzett növendékét és városunk lakóját, azonnal felvesz fizetéses fogalmazó gyakornoknak. Tudod, mit jelentett ez abban az időben, amikor az emberek diplomával állásnélkül lézengtek... A fiatalember mereven nézte a falon függő, “Ménes a viharban”, festményt, és egyszerre emlékezett. Együtt állt az egész iskola, és az igazgató a nevén szólította: Harasztos Dezső. Megindult a nyolc egymás mellé állított osztály élén az emelvény felé. Cserniczay főjegyző úr megrázta a kezét, és megveregette a vállát. “Derék fiú vagy, Dezső”,-és felemelve hangját, hogy az egész iskola, meg a szülők és az utcáról besereglett bámulok is hallják,-“és a szorgalom, a becsületes derék munka elveszi jutalmát. Városunk nemes gondolkozású vezetősége úgy döntött, hogy a száz pengős alapítványi jutalmon kívül, még külön azzal is meg akarja becsülni a jó tanulót, hogy azonnali elfoglalásra, egy fizetett fogalmazógyakomoki állást ajánl fel, Harasztos Dezsőnek”. Először az igazgató tapsolt, aztán a tanárok, végül a diákok harsány éljenzése között, kipirosodott arccal köszönte meg a megtisztelést. A cserkészzenekar eljátszotta a Ballag már a vén diák-ot, a nyolcadik osztály kezdte az éneket, aztán elballagtak, hogy majd este az iskola táncünnepélyén újra találkozzanak. Cserniczay Lenke megszorította a kezét, úgy hogy ez a kézszorítás többet mondott, mint gratulációt. A főjegyző cigarettával kínálta. — Gyújts rá. — Köszönöm. Most mintha enyhült volna az előbbi feszült hangulat. — Hogyan is tehetted ezt, Dezső? nem gondoltál arra, hogy milyen szégyen ez a szüleidnek, édesapád’ azóta sem láttam a kaszinóban, el akarja kerülni az emberek kérdését, hogy hová lett az eminens fia. Gondolkoztál te, hiszen jó eszed van, hogy mit dobtál oda, hogy mit áldoztál fel? Most nemcsak az állásra, a pénzre gondolok, de erkölcsileg, társadalmilag, tudod te azt, hogy Lenke hogy sírt, amikor elmentél, és hogy mindenki téged keresett a banketten. Te, az ünnepelt, el sem jöttél, és másnap végigfutott a hír az egész városon, hogy a mintának állított diák, fütyülve mindenre és mindenkire, a városi állásra és a tisztességes életre, beállt komédiásnak. A falak viszhangzották mint egy vádat. A főjegyző megértő hangon folytatta. — Ha nem mondod is, tudom, hogy milyen nehéz életed volt. Azt hitted, úgy-e fiatal fejjel, hogy mindjárt főszerepet kapsz a Hamletben vagy a Bánk bán-ban és a Nemzeti Színház küldöttségileg fog meghívni, aztán jön a film és beérkezel, csupa művésznő vesz körül, lakosztályod lesz az előkelő szállóban és a színházi lapok első oldalukon közlik fényképedet. Autogrammért ostromolnak a színészbejárónál ácsorgó diáklányok, és te, az ország ünnepelt színésze, már külföldre készülsz. Ehelyett mit kaptál, kis, harmad és negyedrangú szerepeket, sok koplalást, vidéki olcsó sikereket, tapsot és olcsó csókokat, az igazgató csak Ígért, és igazán csak akkor laktál jól, ha meghívtak vacsorára. Sokat töprengtél, amikor egyedül voltál hogy vájjon helyesen cselekedtél-e, amikor otthagytál egy szépen induló tisztviselői pályát, azért, hogy esténként komédiázz, és a tömeg nevessen, tapsoljon, vagy ha úgy tetszik fütyüljön neked. Már saját külön hivatali szobád lenne ahová csak kopogtatás 29
