Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
...Nemsokára jobban is megismertem ezt a virágot. A kis herceg bolygóján mindig voltak egészen egyszerű virágok, melyeket csak egy sor szirom díszített. Ezek nem foglaltak el sok helyet és nem zavartak senkit. Egy reggel megjelentek a fűben és aztán estére elmúltak. Ez a virág azonban egy napon olyan magból csírázott ki, amelyről nem lehet tudni, honnan került oda. A kis herceg egész közelről figyelte a csemetét, amely nem hasonlított a többi csemetére. Lehetett volna egy újabb baobab fajta is, de a bokor hamarosan megállt a növekedésben és egy virágot kezdett hajtani. A kis herceg szinte együtt élt az óriási bimbó fejlődésével. Érezte, hogy egy csodálatos tünemény fog belőle kifejlődni. A virág csak nem akarta előkészületeit befejezni. Nagyon szép akart lenni zöld sátra árnyékában. Gondosan válogatta ki színeit. Lassan bontakozott, egyenként rakosgatta szirmait. Nem akart gyűrötten megjelenni, mint a pipacs. Teljes szépségében akart tündökölni. Hát bizony, nagyon hiú volt. Titokzatos öltözködése így hosszú napokig tartott. Aztán egyszerre, egy reggel ,pont napfelkeltekor megmutatta magát. Ennyi elővigyázatos készülődés után ásítva szólalt meg. —• Óh! Épp most ébredtem fel... bocsánatot kérek...még egész kócos vagyok... A kis herceg most már nem tudta visszatartani a csodálatát: — Jaj, de szép vagy! — Ugy-e? — válaszolta bájosan a virág. — Egy időben születtem a nappal. A kis herceg érezte, hogy a virág nem nagyon szerény, de megható volt a dolog. — Azt hiszem, itt a reggelizés ideje — szólt és hozzátette: — Volnál olyan kedves gondoskodni rólam? A kis herceg egy öntözőkannára való friss vízért ment és zavartan kiszolgálta vele a virágot. így a virág elég gyorsan elkezdte öt kínozni bizalmatlan hiúságával. így például egy nap, mikor négy tüskéjéről beszélt, így szólt a kis herceghez: — Tigrisek jöhetnek, nagy karmaikkal. — Nincsenek tigrisek a bolygómon, — jegyezte meg a kis herceg. Azonkívül a tigrisek nem esznek füvet. — Én nem vagyok fü, — mondta szelíden a virág. —• Bocsáss meg... —• Egyáltalán nem félek a tigrisektől, de irtózom a huzattól. Nem volna egy spanyolfal? “Irtózni a huzattól... az elég baj egy növénynek, — gondolta a kis herceg. — Ez a virág e!ég bonyolult...’’ — Estére tégy egy búra alá. Rossz itt г 'lerendezés, nagyon hideg van nálad. Ahonnan én jövök... De félbehagyta mondatát. Mint mag érkezett ide, nem tudhatott semmit sem más világokról. Megszégyenülten, hogy ilyen átlátszó hazugságon kapták, kettöt-hármat köhögött. — A spanyolfalat! — Már hoztam volna, de beszéltél hozzám! Erre még erőltette a köhögést, hogy a kis hercegnek mégis lelkiismeretfurdalása legyen. így a kis herceg, bármilyen jóindulatú volt is a szerelme, hamarosan kételkedni kezdett benne. Minden jelentőség nélküli szavát komolyan vette és nagyon szerencsétlen volt. “Nem kellett volna meghallgatnom, — mondta nekem bizalmasan egy nap. — Sohasem kell meghallgatni a virágokat. Csak nézni és belélegezni kell őket. Az enyém megillatosította a bolygómat, de nem tudtam élvezni. Az a tüske eset, ami annyira bosszantott, meg kellett volna, hogy győzzön engem...” Bizalmasan folytatta: ‘‘Nem értettem meg semmit. Pedig a cselekedetei és nem a szavai után kellett volna öt elbírálnom. Megillatosított és felderített engem. Nem lett volna szabad soha elmenekülnöm. Éreznem kellett volna a gyengédségét a kis ravaszágai mögött is. Olyan ellentmondók a virágok. És én túl fiatal voltam, hogy szeretni tudjak.” ♦ 57
