Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-08-01 / 8. szám

VII. KERESZTÉLY (1749-1803), Dánia és Norvégia királya, külföldi utazási közben Ve­lencébe is ellátogatott, ahol néhány napot töltött. A dogé­nál nagy fáraó-játék folyt, melyben Keresztély király is résztvett, de egy aranynál többet sohasem tett a játék­ra. Midőn megkérdezték, hogy miért játszik oly óvatosan, igy felelt: — A pénz az országomé. Azonban addig ingerelték, mig „va banque‘‘-ot mondott az iszonyú pénzre, mely a bankban volt. Meg is nyerte a bankot, de akkor felforditot­­ta az asztalt 9 igy szólt: — Egy királynak nincs szüksége kártyanyereségre; a szolgáké legyen! Téves kapcsolás. — Halló! Te vagy, édesem? Mit szólnál hozzá, ha ma há­rom régi jó pajtásomat fel­vinném ebédre hozzánk? — Miért ne? Nagyon örül­nék, ha végre én is megismer­ném a barátaidat. Csak hozd fel őket! — Halló, halló, jól értetted, amit mondtam? —. Igen, igen, csak jöjjenek, várom őket! —■ Bocsánat, asszonyom, ugylátszik rossz számot tár­csáztam. .. — Remélem, hamarosan ki­békülsz a mamával! A Spanyolországba elvetődött magyarok úgy zarándokoltak Escorialba, mint az igazhívő muzulmánok Mekkába. De a távoli világrészek bujdosói is felkeresték leveleikkel, hogy közöljék vele örömeiket, bánataikat. Ő volt a magyar emigráció szive és agya. De a körülötte élő spanyolokat is bevonta bűvkörébe. Sohasem találtam egyedül, ha betoppantam hozzá. Ezen az augusztusi délutánon is sokan- üldögéltek körülötte a kis kertben. Itt volt a plébános, a csendőrség parancsnoka, né­hány nyaraló a szomszéd villából. Hallgatták, amit Magyarországról beszélt, az erdélyi hava­sokról, az ottani életről. De megérkezésem után rövidesen elbúcsúztak. Tapintatból tették. Megérezték, hogy jobb szeretnénk ma­gyarra fordítani a szót. Elkísérte vendégeit a kerti kiskapuig, és ott maradt állva a kapuban. Mert spanyol szokás szerint nem illik rögtön hátat fordítani a vendégnek, hanem nézni kell utána, amíg el nem tűnik. De viszont a távozónak is illik meg-megfordulnia, hogy barátságos integetéssel köszönje meg a figyelmet. Ezután letelepedett mellém a kerti padra, és beszélgetni kezdtünk. A magyar szóra rögtön felfigyelt konyhában szorgoskodó felesége. — Ki van itt, Jóska? — János. — Nehogy elengedje vacsorátlanul. — Dehogy engedem. — Bár nincsen semmink... Csak éppen pár szeletke fiatal bárányhús... Azt rántom ki... Egy kis pityóka-salátával... A jó háziasszony örökös védekezése volt ez. Szerinte soha nem volt semmije. Csak épen egy kis töltött-káposzta. De nem olyan, mint otthon. Egy cseppecske abált szalonna. Próbából csi­náltam. Talán nem is fog izleni. Pár szem töpörtős pogácsa. De nem az igazi. Ezt a kürtös kalácsot pedig elé sem merem adni. Nézze ezt a kovászos ugorkát. milyen silányra sikerült. Persze itt nincs kapor. Ebből a túrós palacsintából igazán ne egyék. Csak Jóskának csináltam. Ő mindent megbocsát. Miközben lecsepült mindent, amit elénk rakott, megteltünk csodálatos hazai izekkel. — Amig eljő a vacsora ideje — mondotta Jóska — töltöz­zünk meg egy kis borocskával. A plébános hozta ajándékba. Lehet, hogy misebor, ha nem is zenés-miséhez való. Csendes borozgatás közben elbeszélgettünk. — Szeretem ezt a kicsi kertet. A fák, a fű, a szálló felhők, a hegyek sohasem lehetnek olyan idegenek, mint az emberek. Látod ezeket a kaparászó csirkéket, a küszöbön alvó macskát?... Ez egy sem tud spanyolul. De megértenek akkor is, ha magyarul szólok hozzájuk. Gondolatai mindig Magyarországon jártak. Főleg Erdélyben. Erről beszélt legszívesebben. Én meg még szívesebben hall­gattam. Karcsú, fiatal lány lépett be a kerti kapun. K.ez€ben Kis bőr­táskát szorongatott. Jóska nagy örömmel üdvözölte. — Látod milyen menyecskék látogatnak vénségemre? De nem a szép szememért... Csak szurkálni jön... Az orvos asszisz­tensnője. Valami kimondhatatlan nevű injekciót rendeltek a szi­vemnek. Hogy kitartson addig, amig haza nem megyünk. Köz­ben szórakozz el az emigrációs magyar lapokkal. Nekem meg­küldik mindet. Szinte napról-napra szaporodnak. Én azt szeret­ném, ha egy sem volna. Bement a házba a bortáskás lánnyal. Szórakozottan kezdtem forgatni a magyar lapokat. 38

Next

/
Thumbnails
Contents