Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
Skót viccek. A skót felhívja telefonon a leányt, akinek udvarol, megkérdezi tőle, van-e kedve ma este vele vacsorázni? — Ó, nagy örömmel, — feleli az. —■ Na akkor szóljon a kedves mamájának, hogy este hétre készítsen valami jó vacsorát, mert pontosan ott leszek. ; . Г ♦ A skót és a felesége egy jótékony estélyen vannak. Az asszony két tombola-j egyet vásárol. — Megőrültél? — szól rá a skót, — nem látod, hogy csak egy főnyeremény van? ♦ — Úgy szerettem volna egy biciklit — meséli a fiatalaszszony a barátnőjének. — Folyton példálództam a férjemnek, hogy milyen egészséges a friss levegőn a pedált nyomni. — Na és kaptál biciklit? —‘ Dehogy. Képzeld, kitette a varrógépemet a balkonra! ♦ A skót panaszkodik a barátjának: — Három napja nem alszom. A feleségem egész éjjel köhög. — Hát miért nem hívsz egy orvost? — Ó, nem fontos. Egy hétre úgyis el kell most utaznom. — Ugyanolyan frizurát csináltattam, mint amilyen a papáé. Lépések ropogtak a száraz avarban. A tisztáson megjelent ügyvéd barátom. — Nyugtalankodtam, hogy ilyen sokáig elmaradsz. Azt hittem, hogy eltévedtél az erdőben. Ezért jöttem utánad. Gyere, mert mindenki téged vár. Tönremegy a búcsúvacsora. Elbúcsúztam Tubáktól. Kölcsönösen sok szerencsét kívántunk egymásnak. — A harmadik világháborúban találkozunk — mondotta Tubák búcsúzóul. Még mindig nem volt elég neki a háborúból. Elindultam ügyvéd barátommal az erdei úton, a csillagos ég alatt. Szerettem volna ajándékul adni az otthon szenvedőknek ezt a nyugalmas éjszakát, amelynek csendjébe nem hasított bele az orosz géppisztolyok kerepelése, a meggyalázott nők kétségbeesett sikolya. Barátom üzleti gondjairól kezdett beszélni. Egy évvel ezelőtt az a szerencsés gondolata támadt, hogy összevásárolta a parasztok felesleges lisztjét cigarettákért. Pár menekült segítségével zsemlyét kezdett sütni. A zsemlyéket a megszálló csapatoknak adta el, ugyancsak cigarettákért. A kicsiben kezdett üzlet rövidesen fellendült. Egy hónap múlva már teherautókon szállította a frissen sütött zsemlyét a különböző parancsnokságokra. Pékmühelyében már harminc menekült dolgozott. Erre az osztrák hatóságok is felfigyeltek. Megjelent a gazdasági rendőrség, hogy felszámolja a virágzó üzemet. De barátomnak szerencséje volt. A megszálló csapatok tagjai nem akartak lemondani a frissen sült zsemlyéről. Kijelentették, hogy ők nyerték meg a háborút, nem az osztrák hatóságok. Az ostoba élelmezési rendeleteket nem apríthatják bele reggeli kávéjukba. Ha sokat akadékoskodik a gazdasági rendőrség, letartóztatják, és haditörvényszék elé állítják őket, mint a megszálló csapatok élelmezésének szabotálóit. Erre természetesen abba maradt a hatósági eljárás. Ez volt az első per, amit ügyvéd barátom az ököljog alapján nyert meg. Az üzem tovább virágzott, és gyarapodott. De barátomnak mégis homályos aggodalmai voltak. — Mi lesz, ha véget ér a megszállás? Ez mindenesetre korai aggodalom volt. Az idők tendenciája szerint a béketárgyalások sokkal tovább húzódtak, mint a háborúk. És következményeikben sokkal végzetesebbek voltak. A középkorban, ha az egyik ország legyőzte a másikat, megelégedett avval, hogy kirabolta, és felgyújtotta a városokat, kifosztotta a polgárokat és megbecstelenítette női hozzátartozóikat. Mindezért súlyos hadisarcot kért, és ha ezt is megkapta, nem okvetetlenkedett tovább. A modern hadviselés sokkal fejlettebb volt, és nem elégedett meg ennyivel. A győzők rá akarták erőszakolni a legyőzőitekre a maguk életformáját és gondolkodásmódját. Akkor sem mentek le nyakáról, ha már mindenéből kifosztották. Inkább humánus módon kölcsönt adtak neki, hogy legyen mit újra elvenni tőle. — Mi a véleményed? — kérdezte barátom. Én azt hiszem, hogy Európa biztonságának érdekében ajánlatos volna, ha a megszálló csapatok huzamosabb ideig itt maradnának. Megbocsátható volt, hogy Európa érdekeit összetévesztette saját érdekével. Mert ritka ember az, aki nem a saját szemével nézi a világot. Mindenesetre óvakodtam elárulni neki véleményemet. Hiszen én is a feketén sült zsemlyéknek köszönhettem a kedves vendéglátást, amelyet házában élveztem. És csak az nem bűnös egy korszak bűneiben, aki mindé» közösséget megtagad vele. 34
