Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
Ezenkívül más visszásság is volt a dologban: a tanítóképzést megszigorították azzal, hogy a képzési időt felemelték, ugyanakkor pedig megszervezték a 8 osztályos népiskolákat, ami viszont tanítóhiányt idézett elő. Ezt az állapotot súlyosbította az elcsatolt területek részbeni visszatérése, úgy annyira, hogy a Kárpátalja és Észak-Erdély visszatértekor már olyan katasztrofális volt a tanítóhiány, hogy a visszatért részeken már négypolgáris, nyári tanfolyamot végzett tanerőket is alkalmaztak az elemi iskolák alsó osztályaiban. Az ország kormányzója 1928. junius 28-án utasította a közoktatásügyi minisztert, hogy a 8 osztályú népiskola fokozatos megvalósítására törvényjavaslatot készítsen. A 8 osztályú népiskola tizenkét esztendő múltán meg is született s az 1940. évi XX. t.-c.-kel 1940 szeptember 1-én életbe is lépett. Ezt megelőzőleg került sor a tanítóképzés lényeges reformjára, amely szintén Hóman Bálint vallás- és közoktatási miniszter kiváló alkotása. A reform első állomása az volt, amikor az 1938. XIII. t.-c. felállította a líceum nevű latinmentes középiskolákat, amelyek egyedül és kizárólagosan készítették elő a jelölteket a tanítóképző akadémiákra. A líceum négy osztályos középiskola volt — érettségi vizsgával a magyarból, történelemből, mennyiségtanból, természettanból és neveléstanból; a közszolgálati alkalmazást tekintve teljesen egyenrangú a gimnáziumokkal, bár az iskolai szelekció a gimnáziumokénál kevésbbé volt szigorú. A líceu|m tehát önálló műveltségi anyagot nyújtott (egy élő idegen nyelv tanítása volt kötelező), bizonyos korlátozásokkal felsőbb tanulmányok folytatását is lehetővé tette, a hangsúly azonban mégis a tanítói pályára való előkészületen volt. A tanítóképzésnek az lett volna a menete, hogy a líceumi érettségivel rendelkező jelöltek (legalább jó eredmény kellett) a felvételi vizsga után, az 1938. évi XIV. t.-c.-vel létesített tanítóképző akadémián képezzék tovább magukat, ahol 2 esztendei tanfolyam után államvizsgát tesznek. Gimnáziumi érettségi bizonyítvány birtokában felvételnek helye nem volt. A törvény értelmében a trianoni Magyarország területén 40 tanítóképző akadémiát lehetett felállítanai, amiből 13-at az állam, a többit a hitfelekezetek állították volna fel a megfelelő arányban. A tanítóképző akadémia líoeulmmal. internátussal és gyakorló iskolával lett volna összekötve. Tárgyai a vallástan, elméleti és gyakorlati nevelési ismerétek, magyar művelődési és társadalmi ismeretek, gazdasági és egészségtani ismeretek, ének-zene .testnevelés és rajz. Az államvizsga Írásbeli, szóbeli és gyakorlati részekből állott, erősen szelektív módszerrel. Sajnos, ezek a főiskolák a második világháború kitörése miatt működésüket meg sem kezdhették, de a tanítóképzés színvonalának emelése érdekében a líceum I-Ш. osztályát és a régi tanítóképzőintézetek IV-V. osztályát összekapcsolták, afmi azt jelentette a gyakorlatban, hogy a tanítóképzőintézetekben a fenti iskolák megfelelő tananyagát tanították. Az 1945-ben szervezett 8 évfolyamú általános iskola nem azonos a Hóman-féle 8 osztályú népiskolával. Az utóbbi ugyanis a 4 alsó évfolyam elvégzése után lehetővé tette a gimnáziumok felé való bifurkációt, míg az általános iskola ilyen bifurkációt nem tett lehetővé, s így akarva, nem akarva a gimnáziumok alsó négy osztályát a középfokról az alsó fokra minősítette le, bár az általános iskola típusának is megvannak az előnyei. Az általános iskolák ezen előnyeivel s a hátrányaival most nem foglalkozunk, csupán az általános iskolák tanító személyzetének kérdésével, amely következésképpen szintén reformra szorult. Ezt a problémát egyelőre úgy oldották meg, hogy a régi végzettségű elemi iskolai tanítók az általános iskolák alsó 4 osztályában tanítottak, a felső 4 osztályban pedig — amennyiben ugyanazon a helyen gimnázium is volt — a gimnázium tanárai tanítottak, akik a gimnázium alsó 4 osztályának a megszűntével a gimnáziumokban részben feleslegessé váltak. Ebből természetesen meglehetős zűrzavar keletkezett, mert ezek az általános iskolai osztályok legtöbbször megmaradtak a gimnázium épületében, a régi tantermekben, csak más igazgatás alatt állottak. Még ennél is bonyolultabb volt a helyzet a falusi általános iskolák esetében, ahol sem a megfelelő tantermek, sem a kelló tanszemélyzet nem álltak rendelkezésre; » ilyen esetekben négy-öt községnek csak egy felső osztályú tagozata volt, ami a tanulók vándorlását tette szükségessé egyik faluból a másikba. Ezen a helyzeten némileg segített az a körülmény, hogy az általános iskolák megszervezésével a polgári iskolák is megszűntek, illetve átminősültek az általános iskolák felső tagozataivá, tanáraik pedig automatikusan ezen általános iskoláknak lettek a tanárai. A felekezeti iskolák államosításával és a nyolc osztályos általános iskolák kifejlesztésével időleges tanár és tanító-hiány állott be, aminek eredményekép az egyetemi végzettségű gimnáziumi tanárokat ki kellett vonni az általános iskolákból s visszahelyezni a gimnáziumokhoz és egyéb középiskolákhoz, viszont ugyanakkor gondoskodni kellett az általános iskolák felső tagozata számára megfelelő képzettségű tanárokról, illetve tanítókról. így született meg az úgynevezett pedagógiai főiskola, amelynek tanulóiból kerülnek ki ma az általános iskola négy felső osztályának oktatói-nevelői. Ilyen pedagógiai főiskolát az ország négy városában állítottak fel: Budapesten, Szegeden, Pécsett és Egerben. Összesen hét pedagógiai főiskola alapítását vették tervbe, a még hátralévő háromnak a székhelyéül Debrecent, Miskolcot és Győrt szemelték ki, de felállításuk már hosszú évek óta késlekedik. Ezen főiskolák felállításával megszűnt a szegedi Állami Polgári Iskolai 8
