Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
LEGŐSIBB NEMZETI JELVÉNYÜNK Az őshazabeli Dsula (Gyula) dinasztiából, ennek alapítójától Ernye Csabától (írnek királyfitól), illetve atyjától Ethele (latinosán Athila) hűn fejedelemtől származó Árpád és Tétény (Tuhutum) honfoglaló vezérek (a Megyer vagy Magyar, illetve a Nyék törzs vezérei, hadnagyai) (princeps, dux) nemzetségi jelvénye a magyar történelmi hagyomány szerint és a legelső festett címeres emlékünk, az 1358 évből való (bécsi másolata után Bécsinek is nevezett) Kálti Márk székesfehérvári éneklő kanonok Képes Krónikájának tanúsága szerint, — ahol Ethele (Athila) hún fejedelem, valamint Árpád magyar fő-hadnagy, fejedelem pajzsát díszíti — a fekete sas. A hűnek, valamint honfoglaló őseink vezéri rétege által beszélt, az u.n. ogur, másnéven bulgaro-turk (ősmagyar) nyelven fekete sas: KARUL (kara = fekete, ulu = ölyv, sas). Ez a nemzetség: név okmányinkban Cárul és CURUL, majd KARULY alakban fordul elő. Az ősmagyar személy-és helynév modern alakja: Károly. Még ennek a századnak az elején elmésen mutatott rá egyik történészünk arra, hogy a milleneum körül felkapott TURUL név nem más, mint ennek az ősi CÁRUL névnek az "elolvasása”. Valóban a középkori kódexek és oklevelek C és T betűje alig különböztethető meg egymástól. A közbetü is hasonlít, amiért is a Kalotha név egyik változata Kalocha. A Karolingok őse KARLA MAGNUS, németrómai császár (742-814) volt, akinek édesanyja hún ősöktől származott. A német-római császári fekete sas eredetével kapcsolatos kutatások, amelyek a háborús események következtében megszakadtak, ezen Karla Magnus (görögül Karulos, latinul Karulus Magnus, franciául Charlemagne és Carlomagne) névhez vezettek. Nem valószínűtlen, sőt bizonyosnak látszik, hogy MAGNUS császár első nevét anyai ősei után anyjától kapta, mert az ősi húnmagyar név. Második neve (Magnus) északon azóta is igen divatos keresztnév, amelyet német írók hibásan és ügyetlenül fordítottak a ‘‘der Grosse” alakban, összetévesztvén a MAGNUS személynevet, a hasonló latin adjectummal. A Karl der Grosse eltévesztett “fordítás” bamba szolgai utánzata a magyar “Nagy Károly” elnevezés (az egyedül helyes Karul Magnus helyett). Ezer esztendővel ezelőtt (948 és 952 között) készült és Ccnstantinos Porphyrogenetos keletrómai császár nevéhez fűzött világhírű gyűjteményes munka: “De Administrando Imperio” (ezen latin neve alatt ismerjük inkább) 26 fejezete 53vP sorában a német-római császár neve KARULU alakban fordul elő, majd tovább a 115Be sorban a görögösített KARULOS alakzat olvasható. A KARUL (KARULY) nemzetségnév, mint több más hún-magyar személynév, a szláv nyelvekben méltóságjelzö szó eredetét képezi. A KARUL-KARL névből alakult ki a szláv "kral-kralj” méltóságjelzö, amit a törzsfok jelzésére használtak (húnok és magyaroknál a turk “khan” szó), amely nálunk a XI században “kerály-király” alakban honosodott meg (vétetett át). Az azelőtti korszakban a király címe "khán” volt. Hasonló módon alakult ki a BAJÁN ősmagyar személynévből a szláv "zsupán (spán) méltóságjelzö, ebből viszont a magyar “ispán” tisztségjelzö szó, ugyanígy a BUDA személynévből a “Voda" méltóságjelzö. Hasonló módon a HADNAGY (a honfoglaláskori "Had”, azaz törzs, vezére = dux) szláv alakja: Vojvoda (voj = had, voda = vezér, nagy) a magyar nyelvben “vajda” alakban honosodott meg, ill. vétetett át. A fekete sas már sok ezer évvel ezelőtt a suméroknál totemisztikus szent jelvény volt. A sumér kétfejű sas a kelet-római császárok felségjelvénye lett, akiktől azt az orosz cárok és a Habsburg császárok is átvették. A középkori legendák Szent Lászlót karvalyként említik (aki elöl tépett rucákként menekül az ellenség), ami nyilván ősi nemzetségének totemisztikus jelvényére való utalás. Régi okleveleinken két helyen is fennmaradt ez a KARYL jelvény. Szeged város 1474 március 21-én kelt adománylevelén az 1469 évszám jelzéssel szerepel pajzsba foglalva (ennek másolata az ezen közlemény fejlécén látható sas), A vidék egykori földesuraitól, ottan az ősi foglalás jogán birtokló Tétény (Tuhutum) nemzetségtől örökölhette, mint ahogyan az Árpádok nemzetségétől örökölte Buda, Székes-Fej érvár és Esztergom cimerében a hétsávos jelvényt. A másik oklevél Mária Terézia magyar királynak, Lotharingiai Ferencz német-római császár feleségének, 1765 évi címeres levele Erdély részére. Az 1544 évi tordai gyűlésen kialakult erdélyi államiság alapját képező három (magyar-székely-szász) nemzetiség (universitas) jelképezésére az "uj” cimerpajzs három részből áll: A jobbra néző fekete sas — amint az oklevél szövege mondja — a magyar nemzetet, a nap és hold kék alapon a székely nemzetet a hét vörös bástya arany alapon pedig a száz nemzetet (universitas saxorum) jelképezi. Ez utóbbi a téves Siebenbürgen (az eredeti Cibinburc németesítéséből) név beszélő címere lenne. — Tétény utódai (Kara-Khan, Kalothá és Michaelis) voltak az erdőelvi gyulák (princeps ultrasilvani), akik Erdőéivé (ebből Erdély) első örökletes fejedelmei. Az ö nemzetségi jelvényük volt eredetileg a fekete sas: a karulmadár. (Szörényi) 2
