Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
BARÄT KATA GYÖNGYHARMAT FOGÁSZAT AZ ŐSERDŐBEN Mese — MESE — A három kis medvebocs egymásra nevetett. — Dehogynem — felelt Mackó Muci. — Mi ott lakunk a barlangban, és nagyon szeretünk játszani. Talán bizony meg is ijedtetek tőlünk, hogy nem mertek arra jönni? Az őzike szégyenkező mosollyal hajtotta le a fejét. — Igen... akkor még nem ismertelek benneteket. De most már majd nemi kerüljük el a barlangotok környékét... Csakugyan, ezután jóbarátok lettek. Az őzikék megmutatták a három kis medvebocsnak, hol ered az a kis csermely, amely ott fut lefelé az ő barlangjuk oldalán a mohos sziklák között. Milyen finom friss víz volt itt a forrásnál! Átlátszó volt ez a víz, mint a kristály, még a fürge pisztrángok is látszottak benne, amint az ár ellen úszva folyton feljutottak a forrásig, s a nap sugara meg-megcsillant fehér hasukon. Mackó Mici meg is akart ogyet fogni, s már éppen a markában szorítgatta, mikor hopp, a pisztráng hirtelen kiugrott a kezéből, és Mackó Mici fejjel a forrás vizébe esett. Nosza kacagtak is a többiek, vége-hossza nem volt jókedvüknek. Egy gyönyörű délelőttön, mikor Medve Marcsika, a rózsaszíntalpú, csinos medvenéni éppen bíbictojásból sütött rántottét ebédre, és az öreg Medve Mihály új gyertyatartót faragott a régi helyébe, bizony egyikőjük sem ért rá a csemetékkel gondolni, a három kis medvebocsnak nagy elhatározás született meg kerek koponyájában. Azaz most is Mackó Muci volt az, aki kitervelte, s mivel a másik kettőnek is tetszett az ötlet, nem is gondolkoztak tovább, útnak indultak, hogy amit terveztek, keresztül is vigyék. Nem messze a forrástól, ahová az őzikék jártak inni, egy öreg tölgyfát fedezett fel a három kis kíváncsi mackó. Akkora odú volt ennek a tölgyfának a törzsében, mint egy kisebbfajta barlang, és sötét, titokzatos belseje egy-kettőre felkeltette a bocsok érdeklődését. — Mi lehet ott benn — kíváncsiskodott Mackó Mici, de közelebb menni mégsem mert, míg a másik kettő is meg nem indult. Már éppen odaértek, mikor az őzike, akinek a tüskét húzták ki a lábából, ijedten futott feléjük. — Jaj, ne mentejek közelebb! Ott lakik a vadméhek királya, meg ezerhatszáz katonája és aki csak odamerészkedik, azt úgy megszúrják, hogy megemlegeti, amíg él. — A vadméhek királya? — nyalta meg a száját Mackó Muci, és már úgy csillogott a szeme, hogy a többiek rögtön tudták: Mucinak valami nagyszerű ötlete támadt. No nem is hagyta őket sokáig töprengeni, rögtön előállt kész tervével. —• Én azt mondom nektek — ült le a magas fűbe, és a tölgyfa felé pislogott —, ha itt a méhek királya lakik, akkor itt rengeteg lépesméznek kell lennie. Az a sok katona egész nap biztosan egyebet sem tesz, mint mindig a mézet hordja a kincstárba, és Az őserdőben is elterjedtek a fogbetegségek. Egyremásra támadtak kis feketéllő lyukak a nyúl, a róka, az antilop, a zsiráf és más állatok fogain. A nyúl, már mint az egyik nyúl a sok közül, amint beleharapott a fűbe, éktelen nyöszörgésbe kezdett, szörnyen fájt a lyukas foga, s a füvet sem tudta megrágni. Gyógyszertárba pedig nem mehetett, ahol aszpirint vehetett volna fájdalmai enyhítésére, már csak azért sem, mert az őserdőben nincs gyógyszertár. Még csak azt sem tehette meg, hogy egy kis rumot vett volna a szájába, s azt tartogatta a beteg, fájóidegű fogán. Fogorvoshoz, illetve állatorvoshoz, akarom mondani állatfogorvoshoz nem mehetett, ilyen nem lakott az őserdőben. Kínlódott tehát, anélkül, hogy segíteni tudott volna a baján. Ugyanígy járt a zsiráf is, a zebra is. Nem mindegyik persze, hanem amelyiknek éppen szuvasodni kezdett valamelyik foga. Ezt látva az elefánt, igen megijedt, s azt gondolta: — Uram Isten, mi lesz velem, ha az én agyaramon keletkezik egy lyuk! Akkora fogfájásom lesz, mint ezer fogfájós embernek együttvéve. Azt pedig még egy elefánt se bírja ki. Úgy fogok kínomban trombitálni, mint három katonazenekar. De mást is gondolt az elefánt, akinek ormánya, különösen a végén levő kis ujjszerű kampócskával, mindenféle ügyes fogásra is alkalmas. Azt gondolta, hogy se(Folytatás a túloldalon.) 57