Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
Vaszary Gábor: A FEJLŐDÉS A kávéházban leült az asztalomhoz Elemér barátom, és elkezdett velem beszélgetni a világ fejlődéséről. A földön, vizen, víz alatt és a levegőben remekül közlekednek már az emberek, csupán a föld alá nem tudtak még bebújni, oda egyelőre még csak egymást bújtatják. — Barátom, — mondta Elemér, — hihetetlen, hol tartanak már az amerikaiak. Szafaládéból képesek kilincset készíteni. Eddig nem nagyon érdekeltek a fejtegetései, de most meghökkentem. Utóvégre háborús időket élünk, és az élelmiszerekkel takarékoskodni kell. j — Micsoda kilincset? — Mindenféle kilincset. — És miféle szafaládéból? — Hogy-hogy miféle szafaládéból? — Használt szafaládéból? — Mi az, hogy használt szafaládéból? — Ne idegesíts. Meg nem ehető szafaládéra gondolok. Ebben az esetben nem tudsz felizgatni. —* A szafaládé megehető. — És a kilincs? — Ide figyelj! Az anyag átváltoztatása szinte korszakalkotó... —• Ez nem érdekel. Az a kérdésem, hogy öreg ajtókilincsekből viszont képesek-e szafaládét készíteni, ha felszólítják őket erre? — Az emberiség fejlődése maholnap hihetetlen mértéket ölt... — Arra felelj, amit kérdeztem... — Hülye kérdésekre nem reagálok. — Mi az, hogy hülye... A szafaládé arra való, hogy megegyék és nem arra, hogy ajtókilincseket fabrikáljanak belőle. Nagyon is elégedettek voltunk az eddigi kilincsekkel. Tudtommal még senki sem panaszkodott. — Csupán az eshetőségek lehetősége fontos. — Ne ordíts! Először is a szafaládé szafaládé, a kilincs kilincs. A szafaládé vagy jó szafaládé és nem jó kilincs, de nem lehet mind a kettő. — Ide figyelj!... — Nem figyelek...A jó kilincs még nem lehet jó szafaládé.. .Minthogy a kilincset nem lehet megenni, a szafaládét meg igenis meg lehet enni, nyilvánvaló tehát, hogy a kilincs illetve a szafaládé.. .várj, hogy is van ez?... — Próbálj belemélyedni az eshetőségekbe, —■ ordította. —Ne ordíts, pimasz! ' — De ordítok. Éppen tegnap olvastam, hogy a szójababot is felhasználják. — Áhá, te gazember, és mire használják fel, hogy pofon ne üsselek most rögtön? — Közszükségleti cikkekre. — Nyíltan válaszolj! Ennivalóra, vagy nem ennivalóra? — Nem ennivalóra. — És ezekután még beszélni mersz róla? — Igenis, merek, de nem olyanoknak, akiknek a gyomruk az istenük. Akkor már Zoli is az asztalunkhoz lépett, és beleavatkozott a vitába. — Értsd meg, hogy anyaghiány van, és nincs sok értelme egyiket a másikkal pótolni, mivel egyikből sincs elég — kiáltotta közbe. — De az ennivaló a leglényegesebb! — ordítottam. Ezen aztán éktelenül összevesztünk. Elemér azt állította, hogy az orra előtt lévő feketekávéból legközelebb majd hálóinget készítenek. Egyszerre olyan izgatott lettem, hogy azt hittem, ott menten agyonverem. — Nincs is már feketekávé. — Nincs? Hát ez itt mi? — Ez olyan, mint egy vénasszony. Ezzel nem lehet vitatkozni. — Évekkel ezelőtt a tengerbe öntötték a kávét, — szólt közbe Zoli, — ez még a lapokat se olvassa. — Elég volt. — Minek öntötték bele? — Te ne mondj ilyen marhaságokat. — Köztudomású, hogy üvegből már gyártják a ruhákat, — erőszakoskodott. —■ Átlátszó ruhákat? — kérdezte a másik felnevetve. — Ez a kérdés meg mire volt jó? — Na, én megyek, nekem már elegem volt mind a kettőtökből. — Szóval nem vagy semmiről felvilágosítva, és mégis beszélsz. — Nem én találtam fel. — Ezen nem is csodálkozom, de az üveget fújják, és te szerinted.. .áh, mit is foglalkozom még veled... — Üsd pofon, Zoli, minek vitatkozol még vele. Érthető, hogy nem azért mondtam, hogy megtegye, ez viszont nem sokat habozott, hanem odasózott neki egyet, szinte porzott az előtte álló feketekávéja. A következményeket már be sem vártam, fogtam a kabátom, kalapom, és átültem egy másik asztalhoz. Manapság már vitatkozni se lehet. Hiányzik az emberből a logika és főleg az abszolút nyugodtság, amely minden vitának alapfeltétele. Szép tárgyilagosan kell mindent megbeszélni, még az ingerültebb hangoknak sincs létjogosultsága. De legközelebb majd megjárja. Még tőlem Is kaphat egy pofont. 21
