Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
szorgoskodó két fehérnépre, akik halkan beszélgetnek.) ANNA NÉNI: A többit elvégzem magam, ülj le, Katica, s vedd a guzsalyodat. Mindjárt itt lesz a fonó-sereg. Hej, nem ilyen fonók voltak nálunk, mikor még itthon volt a lelkem-fiam. Éppen öt esztendeje, hogy elmene idegön országba... (Szedegeti is az ujjaival a kötényét, hogy a szeméhez emelje, de mégis elengedi, hogy az ura észre ne vegye.) Vájjon mi van vele? Meglátom-e még egyszer? KATICA: (Elvette a szögletbe támasztott guzsályát és egy kis székre húzódott a cserepes mellé, ő is a maga gondját nézi.) öt esztenteje, hogy a mátkája lettem. A sírig Ígérkeztem... Vájjon szeret-a még? ANNA NÉNI: (Fejével, ujjával adja a jelt az Öregember felé.) Csendesen virágom. Ne hallja szegény! így is eleget gyötrődik ő is. KATICA: (A guzsalyát nézi) Ezt a guzsalyt is ő faragta ilyen himesre, zergősre... Akkor is azt mondta... BEDE MÓZES: (felvonja szemöldökét a fehérnépek felé) A kutyát eleresztöttétek-e? KATICA: (restellkeáve) Nem, Nem mertem, hogy jönnek a vendégek. Nehogy valakit lehúzzon. BEDE MÓZES: Az a kutya nem bánt tisztességes embert! KATICA: Megyek, s eleresztem. (Pár lépés után megáll). Valaki jön. Úgy hallom, többen is. (Mindhárman az ajtóra néznek bizonytalanul, kissé félve.) ANNA NÉNI: Soha se lehet tudni a bajt a mái világban! BEDE MÓZES: (Félig fel emelkedik a székről, de mégis visszaül). Eh! Akárki! Ne lássa rajtam, mintha félnék. (A kopogtatásra keményen odaszól). Szabad! MÁSODIK JELENET. (Nyílik az ajtó, jönnek a fonók: asszonyok, leányok, legények, és egy meglett ember is. Egyivású az öreg Mózessel. Az időkhöz mért komolysággal, óvatossággal lépnek be az állandó veszély tudatában, de mégis méltósággal, bizonyos elszántsággal, az igazat leplezve. Mégis jobb, hogy fedél alá kerültek baj nélkül. Megkönnyebbült a köszöntésük is): —. Adjon Isten jó estét! — No, kellünk-e? — Béfogadnak-e? BEDE MÓZES: Adjon Isten!... Baj nélkül jöhettetek-e? ZÓLYA DAVID: Ahol lehet, elkerüli az ember a bajt. TOMPOSNÉ: Azért jöttünk seregben. így biztonságosabb. A párttitkár úgyis látott, de nem mert szólni. ÁLÓZI: Csak egyszer markomba kaphatnám! ZÓLYA DÁVID: Hadd a fenébe a tetvest! ANNA NÉNI: Dehát kerüljetek bejebb! KATICA: (Szívesen, kedvesen.) Üljenek le! Ne vigyék el az álmunkat! ANNA NÉNI: (Rendezi a vendégeket. Zólya Dávidhoz.) Vénembör az asztalhoz! Amig pereg az orsó, addig ürül a korsó... Ti legények a kanapéra, s osztán |ól viseljétek magatokat... (Egy legényhez, aki ölecske fát tart a karján.) Te mit hozol, Káruj? Csak nem fát? Az még nekünk is van. KÁRUJ: Ez nem akármilyen fa, Anna néném! Arany-fa, ezüst-fa, tiszta csudafa mind. Majd meglátják. (Mindjárt a góc alá telepszik, a fáival a tűz mellé.) MÓZSI: Hát a lányokkal mi lesz? ANNA NÉNI: Azokat én ültetem a térdemre. A tiedről még lecsúszik a leány. MÓZSI: Próbálja meg! No ki próbálja meg? (Kacagnak, örvendenek). ANNA NÉNI: (ügy rendezi a fiatalságot, hogy félkörben legyenek a közönség felé. Minden legény elé egy leányt. Közben “jókat” mond.) Gergő, te ülj ide Réginához. Fűzi Béni te ide... Osztán ki ne szúrd a szemit Veronika ennek a boldogtalannak a guzsalyaddal. (A másik lányhoz.) Te leszel az oka, Julis, ha Álózi álmában rád esik. Ügyelgess rá! Gyenge legény hamar elszenderedik. (A harmadik lányhoz.) Várj! Tudom én, ki kell neked! Hol van István? MÓZSI: Ő őrt áll az udvaron... Hát velem mi lesz? ANNA NÉNI: Te olvasod a bibliát. MÓZSI: Jójó, de kinek a szemiből? ANNA NÉNI: Van elég vénasszony a bibliában. Azokéból. MÓZSI: Azok rég alusznak. ANNA NÉNI: Nem is ment el az eszük, hogy veled szégyenkezzenek... Jójó! Én szívesen ideültetlek, de hoztál-e macskát? MÓZSI: Azt minek? ANNA NÉNI: Hogy helyetted felvegye az elejtett orsót, s az kapja a csókot... (Mialatt a többiek kacagnak, az öregemberek felé fordul) Hát kietek mért nem ülnek le? Miféle házigazda? (Szidja az urát) Tán már hatszál deszka közé kívánkoznak? ZÓLYA DÁVID: Hiszen ha megérhetném, hogy ez a világ megváltozzék, oda is szívesen béfeküdném. ZSUZSA NÉNE: Azt még megérheted. Aszondják, ha kitavaszodunk, megindul a háború. Amerika erőst készül. Az Elnök kijelentette... (Csend lesz. Mindenki feszülten odafordul, hogy hallja, mit jelentett ki az Elnök. Egész lényük vágy a jó hir után.) BEDE MÓZES: (Meglepetten.) Mit beszél, szomszédasszony? Mit mondott az Elnök? Valami nagy hír? ZSUZSA NÉNE: (A ráirányuló érdeklődéstől megzavarodva.) .. .Kijelöntötte, hogy a székelységet ugyanvalóst nem hagyja. 42
