Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
SEHONNAI (Novella, Amerikai Magyar Kiadó kiadása. München 195 7. 118 oldal). Kisebb Én-regény: én-tragédia és ennek emigrációba hurcolt utóképe. A tudós régész kirándult a házasságba, a túlmodern félvér feleségét veszi feleségül. Vagy az aszszonyt, vagy a szakmáját választotta rosszul. Az asszonyt egy nemzetiségi gyűlölettől fanatizált barát könnyen elragadja. Az idő lassan feloldja a dúló fájdalmát. A kisregény tömény reminiszcencia. A kultúrájából kiszakadt emigrált tudós anakronisztikus életfelfogása és idejétmúlt önigazolási szándéka ellenére is megnyeri rokonszenvünket. A nagymüveltségü Szerzőnek van mondanivalója. A stílusa kiforrott. ♦ Ferdinándy Mihály: Aldo de Benedetti: HUSZONNÉGY SZÁL PIROS RÓZSA (Vígjáték 3 felvonásban. Olaszul: Tóth László. Amerikai Magyar Kiadó kiadása. München 1957). Verani mérnökék házassági háromszöge tölti ki az érdekes meseszövésü vígjátékot. A probléma, amelyet felvet, ellentétes véleményt idéz elő a férfi és női olvasó részéről: szabad-e a férjnek egy más férfi álarca alatt heteken át naponta huszonnégy szál piros rózsával és áradozó leve lekkel megkísértenie a feleségét? A megoldás összehozza a házastársakat, de megsemmisíti az önzetlen házibarátot. A kort és személyeket jól jellemző vígjáték nem sikamlós. van ez, anyja ne sirassa...!’’ De biztonság okából mégis bement a házba, s leakasztotta a szögről az úrfi ajándékát. Sokáig tartotta szeménél a messzelátót ott a küszöbön állva. Szurokfenyő füstje volt az, jelfüst, fekete, s a Keleti Hágó sziklacsúcsán égették. Ahogy az úrfi mondta volt, éppen úgy. Mikor az öregember leeresztette a messzelátót, a szeme fényes volt, mintha megerőltette volna a távolság. Nehány percig állott még ott, előre hajolva, aztán sóhajtott, megfordult, és bement a házba. Leakasztotta a rozsdás öreg puskát a falról, nyakába kerítette a tarisznyát, fejébe nyomta a kopott vén kalapot, szemét végigjáratta a házon, mint aki még jól meg akar nézni mindent, hogy emlékezni tudjon a kedves és megszokott dolgokra sokáig, aztán döcögve kifordult az ajtón, s lassú öreges poroszkálással megindult a legelő kökénybokrai között föl a Keleti Hágónak. Emánuel éppen borotválkozott a kis törött tükördarabka előtt, amit egy gyufaskatulya s egy üres tintatartó közé támasztott föl a hátsó kis szoba bicegő asztalán, amikor Piluc,a cigány lelkendezve berontott hozzája. —■ A füst, Manóka úrfi! A füst, amiről szólam tetszett! Emánuel le kellett tegye a borotvát az asztalra, úgy reszketett egyszerre a keze. — Biztos vagy benne? — fordította félig még szappanhabos arcát a cigány felé. — Biztos hát! Fekete füst, szurokfenyő füstje a Keleti Hágón! — lelkendezett Piluc. Emánuel nehány pillanatig maga elé meredt, aztán újra kezébe vette a borotvát. — Te, most ugorj be azokhoz, akikről szóltam — rendelkezett gyors, ideges hangon — s mondd meg nekik, hogy félóra múlva ott legyenek a községháza előtt. Eridj. A cigány kiperdült, Emánuel pedig sietett elvégezni a borotválkozást. De izgalmában három helyen is megvágta az arcát. Csak éppen letörülte a vért, meg a szappanhabot, begombolta nyakán az inget, s nehány pillanatig ott állt kezében a nyakkendővel, tanácstalanul, mint aki nem tudja hirtelenében, hogy ilyen alkalmakkor illik-e nyakkendőt viselni, vagy nem. Végül is úgy döntött, hogy a nyakkendőtlen ing jobban kihangsúlyozza a dolgozó nép melletti állásfoglalást, és a kék-fehér csikós selyemdarabot visszalökte az asztalra. A kabátot már az ajtón kívül kapta magára, úgy sietett. Samu ott állt az alacsony kis bolti létrán, és polcait rendezgette. A bolt üres volt, csak egy elkésett őszi légy zümmögött álmosan a napverte piszkos ablaküvegen. —• Apám! — dobbant be Emánuel a boltba, idegesen, csillogó szemekkel, meg sem várva amíg az ajtó fölötti repedt csengő abbahagyja a csilingelőst, — Itt van a nagy pillanat! A háborút ma befejeztük, a béke és igazság korszakába lépünk! Legjobb lesz, ha bezárja a boltot, és eljön maga is a községházára! — Mi történt? — ijedt meg Samu ott fent a létrán. — Az Új Megváltó katonái elérték a Keleti Hágót —• felelte a fiú, s már fordult is ki megint a zörgő, csilingelő ajtón. Samu, a boltos, nehány pillanatig mozdulatlanul állt fönt a létrán, arca szürke volt és nagyon öreg. Aztán lassan lejött, esett vállakkal átcammogott a bolton, s benyitott a lakásba. Sára aszszony a mosást készítette elő nagy öblös fateknőbe. — Asszony — mondta Samu, és a hangja olyan volt, hogy Sára ijedten kapta föl rá a fejét — Gyújtsd meg a gyertyákat. Imádkozzunk. — Mi történt? — hebegte a boltosné, s kövér sápadt arca rémületet tükrözött. —• Gyújtsd meg a gyertyákat — felelte az ura, és a szeme tele volt könnyekkel. 10