Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6. szám

(Folytatás az előző oldalról.)

vaja rajta, hogy az gonosz királnak miatta annyé sok jámbor gyermeke veszött vóna el.”

Kálti Márk így emlékezik Képes Krónikájában a megrendítő jelenetről, amikor a szent hős az ütközet után megsiratja elesett véreit:

“László herceg pedig, minthogy mindig kiváló jámborságú volt, látva a megöltek annyi ezrét, bármennyire is ellenségei voltak azok, akiket megöltek, mégis megrendült belseje miattuk egészen és keserűen megsiratta őket, meghasogatva orcáját és fürtjeit nagy mellveréssel, mint az anya fiai temetésén...” “És midőn László körüljárt sóhajtozva a holtak teste között, meglátva Ernei ispán tetemét, azonnal leugrott lováról, és átölelte azt és sírva mondogatta néki: ,Ernei ispán,

béke kedvelője, szomorkodom miattad, mint testvérem miatt, mert a te szived és a te elméd békével volt telve.’ S őt saját kezével fölemelve megcsókolta s meghagyta vitézeinek, hogy temessék el Vácott tisztességgel. És midőn ugyancsak László a másik oldalon járt, meglátta Vid holttestét, és így szólt: ‘Sajnálom haládolat, bármennyire ellenségünk voltál mindig; bár életben maradtál volna, és megfordultál volna, s a békét köztünk megerősítetted volna. De csodálom, minthogy hercegek nemzetségéből való nem voltál, miért akartál hercegséget? sem pedig királyok sarja nem voltál, miért áhítoztál tehát koronára? Most azt látom, hogy a szív, amely hercegséget áhított, lándzsától átdőfve fekszik, és a fejet, amely koronára vágyakozott, kard hasogatta széjjel.’ De még őt is meghagyta, hogy eltemessék.”

Nyuszi Pubi félénken kopogtatott be a tudós professzor* Hörcsög Henrik földalatti lakásának ajtaján. Szerencséje volt. Éppen otthon találta a doktor urat.

Tekintélyes polgára volt a mezőnek Hörcsög Henrik. Okos volt és gazdag. Kamrája mindig tele volt a legfinomabb eleséggel, s még akkor is volt neki mit ennie, mikor vastag hótakaró fedte az erdőt-mezőt.

Külsején is meglátszott Hörcsög Henriknek a tekintély. Finom, barnásszürke színű nyári bundát viselt, a műszereit és az; orvosságait meg a két pofazacskójában hordta, mivel ott voltak a legbiztonságosabb helyen.

Meghallgatta a Nyuszi Pubi kérését, és megígérte neki, hogy meggyógyítja Kakukk Krisztinát.

Nyuszi Pubi ment elől, és mutatta neki az utat. Kakukk Krisztina egészen megijedt, mikor szembekerült a tudós doktorral. Hirtelenében még a torokfájás is elmúlt, de már csak be ne vallotta volna! Engedelmesen kitátotta a csőrét, mikor Hörcsög Henrik úgy kívánta, és majdnem megfulladt, mikor az ledugott a torkán egy kis, nyélre erősített kefét.

Brrr! De rossz volt! Dehát Hörcsög Henrik jobban tudja, hogy mi jó a fájós toroknak, mi nem...

— Csak tartsa kérem bekötve a torkát még egy hétig, és lehetőleg ne beszéljen sokat — tanácsolta még Kakukk Krisztinának búcsúzóul. — Aztán, reggelenkint öblögesse a torkát bodzabogyó levével, meg harmatvízzel, attól hamarosan kiáll belőle a fájás.

Kakukk Krisztina mindent megígért, és megköszönte a hasznos tanácsokat. Hörcsög Henrik meg visszarakta orvosi műszereit a pofazacskójába, és döcögő lépteivel hazament.

Szarka Szidi éppen akkor ment arra, mikor Kakukk Krisztina a könnyeit törülgette, visszagondolva az erőteljes toroktisztításra... S ráadásul még hogy egy hétig bekötve tartsa a torkát...

— Mi történt, Kakukk Krisztina? — kezdett el csörögni Szarka Szidi, és Krisztina már éppen tátotta a száját, hogy elpanaszolja kedves barátnőjének szíve bánatát, mikor közbekottyantott Nyuszi Pubi:

— Tudod, Kakukk Krisztina, hogy mit mondott a orvos: “Minél kevesebbet beszélni, mert ismét visszatér a hasogatás a torkodba. Akkor aztán újra szaladhatok Hörcsög Henrikért...”

— Nem, nem! — tiltakozott Kakukk Krisztina. — Inkább nem szólok egy szót sem.

És hallgatott is azontúl, pedig Szarka Szidinek majd kifúrta az oldalát a kíváncsiság. Tudta, hogy Nyuszi Pubi nem beszédes természetű, és tőle meg nem tudja soha, mi történt tulajdonképpen Krisztinával. így legokosabbnak vélte, ha másfelé megy egy kis friss pletykát hallgatni.

Nagy volt ám az erdő, ahol a hanókirály vára állt, biz kerek három nap, meg három éjjel mehetett benne valaki, míg egyik végétől a másikig elért.

Messze, bent az erdő mélyén, kilenc kakukk-kiáltásnyira a békák fejedelmének vízirózsás, gyönyörű tavához, egy lejtős hegyoldalban kényelmes, mély barlang húzódott meg a mohos sziklák között. Az erdőnek erre a vidékére ritkán látogatott el Mókus Matyi, a Varjú-házaspár, de még a pletyka Szarka Szidi is csak nagynéha nézett el ide, hiszen itt alig akadt olyan érdekes hír, amelyet elpletykálhatott volna az erdő széltében-hosszában.

Másfajta állatok éltek az erdőnek ezen a részén. A mély és kényelmes barlangban a jómódú, gőgös Medve Mihály lakott családjával. Legalábbis azt hiresztelte róla Szarka Szidi, hogy igen gőgös az öreg Medve, mert egyszer, mikor arra vitte a kíváncsiság, megszólította a barlang előtt sütkérező Medve Mihályt:

62