Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
ВARAT KATA Egy csöpp a tengerben CYÖNCYHARM A T — MESE — Még Harkály Hugó, az Öreg harangozó is ott állt a bíró háta mögött, és tölcsért formált a kezével a füle mögé, hogy el ne tévesszen egyetlen szót sem. Persze Szarka Szidi sem hiányzott, ott ült éppen a bíró feje fölött a kőrisfa ágán, ott illegette-billegette magát, és szeme kíváncsian csillogott az egybegyűlt seregre. A manók bírója megdörzsölte jókora pipacsszínű orrát és harsány hangon olvasni kezdte pápaszeme mögül a kezében tartott írást: —■ Mindenkinek tudtára adatik, az egész erdő kerekségén, hogy Csupaszéin király rendeletére folyó hó tizenhetedikén, vasárnap este tartjuk meg nagy nyári bálunkat a nagy Harangvirág-tisztáson! Aki csak teheti, jöjjön el, ha beteg, se maradjon otthon, mert a bálban biztosan meggyógyul! ... Akkurátosan összehajtogatta az írást. A zsebébe tette, és tovább ballagott a manók kisbírója, hogy az erdő minden kerületében kidobolja a nagy újságot. —• Jaj! Jaj! Szaladok akkor!... — kiabált Szarka Szidi, és gyorsan továbbrepült, még útközben is folyton csörögve: — Hírül viszem Pacsirta Pannának is, ő még biztosan nem tudja, hogy mi készül, én leszek az első, aki megmondja neki... — Na csak szaladj! — kiáltott utána Mókus Máli. — Le ne maradj valahogyan... Dehiszen szedegette vékony lábait Seregély Sára is, kézenfogva ökörszem Örzsikét, és ijedten kiáltott: — A Rigó Rózsi belépője meg még kész sincs egészen!... Sem a Varjú Vendel új fekete frakkja! Na Örzsike, azt hiszem, összeszurkálhatjuk az ujjúnkat a nagy sietségben!... Tovább röppentek ők is, és Mókus Máli is hazatartott. Otthon elővette a szekrényből tavalyi uszályos ruháját, és nézegette. — Szép bizony ez, még mindig... de Szarka Szidi biztosan ráismer, és kibeszéli az egész erdőben, hogy Mókus Málinak nem telik új ruhára. Egészen nekiszomorodott, ha rágondolt, hogy bizony sokkal inkább kell Matyikának új nadrágot varratni, mint magának báliruhát, mert a régi nadrágját már egészen elnyűtte a haszontalan. .. Addig törte a fejét, míg jó ötlete támadt. Elsietett a korzó felé, amerre a százszorszépek nyíltak. A legnagyobb tő százszorszépet megszólította: — Ugyan kedves százszorszép, nem adnál nekem egy pár szálat a virágaidból vasárnap estére? Nagyon hálás lennék érte. —. Készéggel, kedves Mókus Máli — mosolygott a százszorszép. — Csak küldd el érte Matyikét, mielőtt elindultok, hogy el ne hervadjon addig. — Igazán nagyon jószívű vagy — hálálkodott Mókus Máli. — Küldök majd érte egy kancsó hajnali harmatot, még a múlt Egy vizcsöppet a felhőről — millió csöpp társa mellől — a gonosz szél lesodort. A földön senkije nem volt, árván gumit és 'barangolt, fűszálak, gonosz rögöcskék vágták, szúrták gyenge testét. Fa gyökere leszippantani, nap melege fölszippantani akarta a vízcseppecskét. Darázs nagyon megszúrkálta, madár majdhogy szétturkálta, rögről rögre menekült szegényke egy útszéli erecskébe. Nem volt nagy a terecske, szűk volt biz az erecske, de sok csöpp rokon fogadta, és sodrával elragadta, a szűk kényelmetlen érből a csobogó patakba. És amíg szaladtak ott, úgy susogtak a habok: — Fűszál borzolt, rög felhorzsolt, bogár szurkált, madár turkált, rögről-rögre, így görögve, keservesen, sírva éltünk, míg végül az érbe értünk. Érből kacagva, át a patakba... — Patakból folyó lesz, ottan de jó lesz, nem félünk kőtől, darázstól és 1 hőtől. Folyóból folyamba futunk majd rohanva, vashid, kőgát között leszünk, de csak egyre szélesedünk, sok csöpp vízcsöpp hozzánk csöppen, egyre többen, egyre többen.. .Zúgva, harsogva özönlünk, míg a nagy tengerbe ömlünk. Ez a tenger néha csendes, de néha az égig verdes és ottan a nyomorított, megszurkált és felborított, kőgátakkal megszorított, ütött, vert, és szomorított, csöppnyi csöpp nem tűr se gátat, se hidat, se más rabságot, és a zordon, gőgös part remeg, hogyha millió csöpp társával összetart. 57
