Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6. szám

szívesen látták a “betolakodókat”, hiszen a be­vándorlók Rothschild báró aranyaival fizették meg a Jeruzsálemben és környékén felvásárolt házakat, földbirtokokat és ingóságokat. Később az arabok félni kezdtek az arany hatalmától és szigorú törvényekkel próbálták feltartóztatni Palesztina visszavásárlását. A terv nem sikerült, annál is inkább nem, mert hiszen Ben Gurion 1948-ban kikiáltotta — az Egyesült Nemzetek támogatásával — a független Izraelt... Palesztinát két részre tépték: Izrael-re és Jor­­dániá-ra. Ez idő óta Izrael zsidó lakossága megkétsze­reződött, — s az új állam gazdasági és szociál­politikai hatalomra tör! Érthető. Izrael arab államoktól van körülvé­ve. Tudja hát, hogy csak akkor őrizheti meg szabadságát és függetlenségét, ha fellendül. Iz­rael nem a régi, mózesi törvényekre épít hát, hanem a modern idők újdonságaira. Az állam kormánya keveset törődik a vallás gyökereivel. Azt se siratja, ha egészen elszáradnak. Izrael modern állam akar lenni: erős és hatalmas, meg győzedelmes... A Krisztus előtti Izrael a szó szoros értelmé­ben vett “Isten országa” volt, — a mai Izrael ezzel szemben ország Isten nélkül! “Palesztina csaknem minden zsidó telepe zsi­nagóga nélkül és rabbi nélkül való! A kolóniák­ban uralkodó szellem annyira evilági, hogy egy ószövetségi próféta — ha újra életre kelhet­ne —, megtépné ruháit a fájdalomtól” (Clemens Kopp: Palestina, Paderborn, 1949). Egy szó, mint száz: Palesztina vérzik! Hogy a vérzésnek mi lesz az orvossága, senki sem tudja... Ezek a gondolatok foglakoztatnak, amint a Dávid Király Citadellától tovább vándorlunk a Coenaculum felé. A Coenaculum — az Utolsó Vacsora helye — fölött, ahol a lábmosás, az utolsó vacsora és az Oltáriszentség életbehivása lejátszódott, az is­teni Gondviselés őrködött a régi időkben! Titus is megkímélte, a későbbi korok is. Jelenlegi ál­lapota azonban a kereszténység egyik legszomo­­rubb helye, hiszen pillanatnyilag mohammedán mecset. Csak a melléje épült bazilika arany taberná­­kuluma előtt ég — a Fehér Kenyér imádására — az örök mécses. Silóé tava mellett a vakon született embert gyógyította meg Jézus Krisztus... Hinnom völgye tipikus szimbóluma a gyehen­nának, a pokolnak. Minden időkben s még ma is szemétlerakodó hely. A Kakaskukorékolás Temploma (Gallican­­tus) Szent Péter háromizbeni tévedésének, Krisztus-tagadásának emlékére épült. A temp­lom mellett lévő barlangban sírta ki magát Pé­ter apostol, hogy jóvátegye szörnyű tévedését. Egy pillantást vetek Haceldama-ra, a Judás­­pénzen megvett “fazekas telkére”. Aztán Kefr Siloan falucskára, a bélpoklosok szomorú tanyájára. Majd tovább sétálunk a Cedron völgye felé, ahol Absalom síremlékét álljuk körül pár percig. Pár lépéssel Absalom síremlékétől az Olajfák hegyéhez érünk. Szívem hangosabban kezd do­bogni. Valami kimondhatatlan örömet érez, hogy újra itt vagyok. Kinn a szabadban. Távol minden emberi tülekedéstől, rohanástól és kú­­fárkodástól... Először a színek változatossága fogja meg a szemem. Az út, amelyiken haladunk, rózsaszín­­behajló rozsdavörös, — az utat szegélyző kőra­kások halovány sárgák, — az olajfák kérge sötétbarna, — a lombjuk pedig sötétzöld. A föld színe meg sárga-barna és zöld... Az út szélén egy arab asszony álldogál. Egy barna arcú, lila ruhás, fehér főkötős arab asz­­szony. Bal kezében égetett agyagkorsót tart. Jobb kezét meg a csípőjére helyezi, — és kém­lelő szemekkel a messziségbe néz. Az Orosz Ki­látótorony felé, amely világító fehérségével büszkén emelkedik — nő bele — az ég felhőtlen kékjébe. Az asszony, amint elhaladunk előtte, ránk pil­lant és korsóját nyújtva, “Salem aleikum”-ot suttog. Ajkával Allah békességét esdi le ránk, — kezével pedig egy ital vizet kínál, mert tud­ja, hogy utasok vagyunk, akiknek verejtéktől fényes az arcuk és akiknek friss víz után eped az ajakuk. És akiknek békesség után vágyódik a lelkűk. Az asszony köszöntését “Pax tecum”-mal viszonozzuk. Keresztény emberhez illő módon. Felénk nyújtott vizét pedig 250 fils-sel megvá­sároljuk és kiisszuk az utolsó cseppig... Betfagén haladunk keresztül. A franciskánu­­sok kicsike zárdája mellett. Valahol itt ült fel Jézus a szamárcsikó hátára s innen vonult be Jeruzsálem városába, az Olajfák hegyén át. Ugyancsak itt találkozott Jézus Máriával és Mártával, amint Lázár feltámasztására indult. Kefr et Túr falucska alig valamivel nagyobb, mint egy emberi tenyér. Nem is valami gyö­nyörűséges hely, mégis közepén emelkedik a keresztény világ egyik legdrágább kincse: a Mennybemenetel kápolnája. A kápolna ugyan török mecset pillanatnyilag, de ajtaja tárva­­nyitva van minden keresztény hívő előtt is. A régi, letűnt idők dicsősége romokban hever s ez az összetört, az idő fogától megemésztett dicső­ség veszi most körül azt a kerek épületet, amely a sziklát rejti magában, amelyről Jézus Krisztus felemelkedett — feltámadása után a negyvenedik napon — az égbe... A Öiszekegy kápolnához érünk. Lépcsőkön megyünk a földnek belsejébe, a Credo-kápol­­nácska mélyére. A hely hosszú és folyosószerű. Aztán meg oszlopos. A szájról szájra szálló hagyomány szerint ezen a helyen osztották föl az apostolok egymás kö­zött a földnek kerekségét, — vagyis itt hatá­rozták meg, hogy ki merre indul el az Evangé­liumot hirdetni, Jézus parancsa szerint: menje­tek a világba és hirdessétek az Evangéliumot minden népnek, minden nemzetnek, megkeresz­39

Next

/
Thumbnails
Contents