Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
helyénvaló, asszonyom. Ajánlatom a szivemből fakad, és komolyan gondolom. Ha majd túl lesz ennek a nehéz napnak az izgalmain, vegye fontolóra, kérem. Tiszta lelkemből remélem, hogy megnyerem majd jóindulatát. — De a dolog olyan váratlanul jött! — Tudom. Ez azonban remélhetőleg nem fogja önt abban meggátolni, hogy a mellette és ellene szóló szempontokat nyugodtan mérlegelje. Csak azt az egyet kérem, mondja meg őszintén, nincs-e valami elvi kifogása a férjhezmenetel ellen, ami előre is lehetetlenné tenné, hogy----—• Szó sincs róla! Éppen ellenkezőleg. De beszéljünk egész őszintén egymással. Nem mondaná meg, minek köszönhetem voltaképpen azt a megtiszteltetést, hogy megkérje a kezemet?! — Egész őszintén felelek, asszonyom. Azért kérem meg a kezét, mert megölte az urát. — Óh! — Ügyvédje mindenképpen azon igyekezett, hogy az esküdtek fejét kételyekkel töltse meg, ami természetesen nagyon helyénvaló volt. De most magunk közt vagyunk, nem kell alakoskodnunk. Tudjuk, hogy áll a helyzet — szerencsére. ... — De báró úr!... —• Ne tagadjon, asszonyom! Én éppen azért szerettem bele halálosan magába, mert tudom, hogy férjgyilkos. Az a tény, hogy az esküdtszék fölmentette, nem ingatta meg magába vetett hitemet. Ez az én meggyőződésem lesz a házasságunk fűszere. Az emberek általában azt hiszik, hogy mi hollandiak halvérüek vagyunk, egész nap csak édes pálinkát iszunk, és egy komplikált lélek rejtelmei semmiféle hatást sem gyakorolhatnak ránk. De ez nagy tévedés! Legalábbis az én személyemet illetőleg. Egy hónapja szakadatlanul csak magára gondolok! Lelki szemeimmel már szinte látom is magát mint feleségemet. Milyen csodálatos drámai légkört visz majd a családi otthonomba! Ilyen nagystílű, titokzatos asszony mellett mégiscsak örökös veszélyben forog az ember élete, és ez hihetelenül izgalmassá teszi a szerelmet. Nagyon kérem, ne is tétovázzék sokáig, egyezzék bele, hogy Winterswyk .báróné lesz... Simone elképedve bámult a hollandira, aki kipirult arccal merült bele álmai szövögetésébe. Aztán hirtelen felkiáltott az asszony: — De uram! Nagyon kérem hallgasson meg! Én nem öltem meg a férjemet! Csupán bizonyos szerencsétlen körülmények terelték rám a gyanút! —• Természetesen asszonyom, mindig ezt szokás mondani! Az ügyvédjét minderről sikerült is fényesen meggyőznie, de velem szemben nem szükséges, hogy komédiázzék. .. Annál kevésbbé, mert hiszen a felmentő Ítélet már jogerős. Nagyon kérem, legyen meggyőződve arról, hogy az, amit elkövetett, az én szememben még érdekesebbé teszi. A boldogságom függ attól, hogy igent mondjon nekem! ♦ Simone Winterswyk Albert báró felesége lett. Tizenegy hónapig a legnagyobb boldogságban éltek. A báró büszke volt arra, hogy a felesége “nem mindennapi asszony”. Simone pedig gondtalanul költötte a hollandi nehéz forintjait, de nem pazarolt túlságosan. A házasság igen harmonikus volt. Egy este, amikor Simone kezébe vette az újságot, az első oldalon, legnagyobb meglepetésre, a következő feltűnő formában tálalt tudósítást pillantotta meg: “Egy családi dráma epilógusa! Valamennyien emlékszünk még a múlt esztendőből arra a családi drámára, amelynek hősnője Simone Castor a vizsgálat és tárgyalás alatt, — amely tudvalevőleg felmentésével végződött — következetesen azt állította, hogy férje egy ismeretlen tettes golyójának esett áldozatul. Most végre bebizonyosodott, hogy Simone Castor, aki időközben Winterswyk báró felesége lett, valóban az igazat vallotta. A genfi rendőrség tegnap őrizetbe vett egy hírhedt nemzetközi kalandort ,aki bevallotta, hogy ő volt a tettes. Bizonyos üzleti kapcsolatból kifolyólag ellentétek merültek fel közte és Castor között, akit a nyitott ablakon keresztül orvul lelőtt. Winterswyk báróné nagyszámú baráti köre bizonyára nagy örömmel fogadja ezt a hirt, amely végre napnál világosabban bizonyítékát nyújtja a báróné ártatlanságának — bár azt voltaképpen soha senki sem vonta kétségbe.” Simoné újra és újra végigolvasta ezeket a sorokat. Csak azt az egyet sajnálta, hogy az ura, aki üzleti ügyben éppen Rotterdamban tartózkodott, nem vehet részt nagy örömében. Hirtelen elhatározással kivágta a tudósítást, borítékba tette, maga vitte a postára, és türelmetlenül várta az ura válaszát. ♦ Huszonnégy óra múlva táviratot kapott. Simone boldog izgalomtól remegő kézzel bontotta fel, de legnagyobb elképedésére a következőket olvasta: “Mély megrendüléssel vettem tudomásul a genfi hirt, amely mindent megváltoztat. Jóvátehetetlen csalódást okoztál nekem. Párizsi Ügyvédem útján azonnal beadatom ellened a válókeresetet. Üdvözöl Albert." 19
