Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
A KÁRPÁT BARÁTI KÖRE Mostani számunkkal féléves jubileumát ünnepli folyóiratunk. Ebből az alkalomból a következő félévre versenyt hirdetünk azok közt, akik már ismerik és megszerették a KARPATot, és ezért kívánják, hogy a lap a továbbiakban mindig szebb, nívósabb, tartalmasabb legyen. Megalakítjuk a KÁRPÁT baráti körét. A baráti körnek minden olyan olvasónk tagjává válik, aki szerez lapunk számára legalább egy új előfizetőt. Mindenegyes előfizető megszerzéséért a baráti kör tagjának egy értékes ajándékkönyvet küldünk. 10 előfizető szerzéséért ezen felül a baráti kör tagja egy évig ingyen kapja a folyóiratot. Versenyt hirdetünk a baráti kör tagjai között, az előfizetők szerzésében. A verseny ez év végén zárul. A verseny győztese az, aki ez alatt az idő alatt a legtöbb előfizetőt szerezte a KARPÁTnak. A győztes jutalma egy tízkötetes ajándékcsormág, a fent említett ajándékokon felül, amit 6 maga választhat ki a KÁRPÁT hátlapján feltüntetett, nálunk kapható könyvek közül. Jövő évi februári számunkban közöljük a verseny győztesének nevét. Mindazok az olvasóink, akik eddig önzetlenül, jutalomra nem is számítva támogatták a KARPATot és előfizetőket gyűjtöttek számára, szintén részt vehetnek a versenyen a már eddig gyűjtött előfizetők beszámításával, ha ezt velünk Jevélileg, a nevek feltüntetésével közlik. Ezzel el akarjuk kerülni, hogy legönzetlenebb barátaink a versenyben hátrányos helyzetbe kerüljenek. A most meghirdetett verseny értelmében az új előfizetők, előfizetésük beküldésével egyidőben tüntessék fel a barágzsebéből előhúzott egy rongyos törülköző darabot, és megtörülte vele először az arcát, aztán a mellét, karjait, majd visszabújt az ingébe. — így la, Peti — mondta a kappannak — rendnek kell lenni. Hol van Libuc? Hej Libuc! Libuc, te! A csőszház mögötti rozoga félszerből előmászott egy vén, sánta, fekete-barna kopó, ásítva nyújtózott, és lustán megcsóválta a farkát. — Te világrestje, te — intette meg Dominik a kutyáját — nem sül ki a szemed átaludni a szolgálatot? Visszament a házba, s az ajtót nyitva hagyta. A napfény pazar ragyogással árasztotta el a pipafüst-szagú odút. A bicegő lábú rozoga asztalon ott szomorkodott egy fél kenyér és egy zsíros papirosba facsart maradék szalonna. Dominik előkotorta a bicskáját, kettészelte a félkenyeret, egyik darabot odadobta a kutyának, a másikból pedig lemorzsolt egy marékra valót, s a morzsát odaszórta a padlóra a kappannak. Aztán leült a ház egyetlen székére, mely panaszosan megreccsent alatta, kigöngyölte a szalonnát, s egyik kezében a megmaradt kenyeret tartva, másikban a bicskát és a szalonnavéget, jóízűen falatozni kezdett. Peti halk elégedett pittyegéssel szedegette a padlóról a morzsákat, Libuc keresztbe feküdt a vásott küszöbön, és öreg fogaival kínlódva rágta a kenyeret. Hátul a fal mellett ott volt a fekhely, csikós szalmazsák a gyalulatlan szennyes padlón, gyűrött, koszos párna rajta, és egy odalökött lópokróc, a sarokban a kis vaskályha, mellette egy pad s a falon egy polc: egyéb aztán nem is volt a házban csak nehány szög a mestergerendában, s az azokról alácsüngő holmik. Egy szinehagyott vadászkalap, rongyos esőkabát, repedezett börtarisznya s a puska. Leszámítva nehány mocskos konyhaedényt a vaskályha körül s egy üres vödröt, egyéb aztán nem is volt a házban csak piszok, szemét tűzifahulladék és por. De Dominik mindezt meg se látta talán, úgy megszokta már. Ahogy ott Ült majszolva a kenyeret, meg a szalonnát szemközt a nyitott ajtóval, csak a hegyeket látta, ahogy fenségesen és ragyogó-tisztán beleemelkedtek az ég sötétkék végtelenjébe, az izzó vörös bükkerdőket túl a Szénégetőn. Észkasában s fönt a Viharhegy oldalán az aranysárgán lángoló nyirest, és a szeme egy kicsit megkönnyesedett a távolságtól, ahogy így nézte őket, mert hiszen ők, a hegyek voltak az otthona immáron hetvenegy esztendeje. Alattuk ott ásított a völgy, mint egy nyitott csorba száj, melyből egyetlen fehér fog meredt csak föl, a templom. Gyümölcsfák kopott zöldje között nehány háztető s a dülőútnak egy meztelen darabja odaát, a falun túl, ahogy elveszett a szántóföldek között. Mikor a szalonna is, kenyér is elfogyott, Dominik megtörülte a bicskáját a nadrágján, visszasüllyesztette a zsebébe, majd felállt, s a szalmazsák alól előhúzta a bütyköst. Megrázta előbb, hadd éledjen föl benne a fenyőmag lelke, aztán körülményesen kipiszkálta belőle a dugót, és nagyot húzott a pálinkából. — Há... — mondta utána, és megtörülte dohányszívta fakó bajuszát a kezefejével — Peti, e’ jó vót... — Pitty — felelte Peti az asztal alatt, és kakasmódra, oldalra billent fejjel nézett fel rá. — Jó, na — egyezett bele Dominik — te is kaphatsz. Azzal lehajolt, és odanyújtotta az üveg száját a kappannak. Peti beledugta a 'csőrét, Dominik billentett egyet az üvegen s a pálinka végigcsorgott a kappan fején. Peti magosra nyújtotta a nyakát, megcsattogtatta a csőrét, és ivott. — Petty, petty! — jelentette ki követelődzve. — Elég ez reggelre — intette meg Dominik a barátját, ée visszanyomta a dugót az üvegbe — egy korty egészség, két korty kevélység, három korty háborúság. Jegyezd meg a törvényt, Peti fiam. 8
