Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
ZRÍNYI MIKLÓS Szolimán, török szultán világ-hóditó tervét Magyarországon keresztül akarta megvalósítani. Terve nem valósulhatott meg, mert útjába akadt Szigetvár, amelyet hős kapitánya, Zrínyi Miklós védett. Szolimánnak százötvenezer harcosa volt, Zrínyi várában pedig kétezerötszáz. A vár felkészült az ostromra, de reménytelennek látszott a küzdelem. A törökök már a külső várfal romjain is áthatoltak, és már azt gondolták, hogy övék a vár, amikor nagy meglepetés várt rájuk: Zrínyi a maradék hatszáz katonájával visszaverte a rohamot. A szultán követet küldött, hogy adja át a várat, és királlyá teszi Zrínyit. — Szigetvár nem eladó — volt a válasz, — a magyar becsület sem! Mikor Zrínyi látta, hogy tovább nem tarthatja a várat, a legszebb ruháját magára öltötte, száz aranyat tett a zsebébe, hogy aki megtalálja, tisztességgel temesse el, és beszédet tartott a katonáinak: — Ütött a halálunk órája Míg élünk, török ide be nem teszi a lábát! Utánam... Lebocsájtatta a hidat, elsüttette az ágyúját, és az ágyú füstfelhőjében Zrínyi hős katonáival kirohant a törökre. Zrínyit egy golyó mellén találta, de ő tovább harcolt. Egy másik golyó kioltotta életét. Hős bajtársai ott pusztultak el valamennyien. Szigetvár elesett. A szultán a nagy izgalmak következtében meghalt a sátorában. Több mint harmincezer török pusztult el Szigetvárnál a kétezerötszáz magyarral szemben. Gorgó rossz és gonosz volt. Nem szeretett senkit, de őt sem szerette senki. Ott lakott egy barlangban, mely olyan sötét volt nappal is, mintha éjszaka lenne, s onnan járt ki az erdő szélére, hogy kirabolja az arra járókat. Tele volt kincsekkel a barlangjának a belseje, de a kincseivel nem volt hasznára senkinek, csak ő maga gyönyörködött bennük, mélyenülő, kapzsitekintetü szemeivel, mint csillognak-ragyognak, mikor este a holdvilágnál számolja őket. Gorgónak fekete ábrázata volt, s olyan csúnya, hogy aki véletlenül meglátta, az három napig vele álmodott, és nem mert kimozdulni az otthonából. Tudta ezt Csupaszem király népe mind, tudták az állatok is, és még a tájékát is elkerülték Gorgó erdejének. De bizony nem lett volna egy nyugodt percük sem, ha tudták volna, hogy míg ők elkerülik a Gorgó erdejét, addig Gorgó titokban sokszor ellátogat a Csupaszem király országába, s egyegy sűrű bokor mögül lesi az erdő lakóit. Még Szarka Szidi sem vette észre, mikor lépte át az erdő határát, olyan lopakodva jött, pedig ő azt is észre szokta venni, amit más soha meg nem látna. Bizony sokszor megakadt a Gorgó kapszi szeme a manók kristályfalú várán, az aranytornyokon, és már régen betört volna a nagy kapun, ha nem tartott volna a bátor és erős manótestőröktől. Sün Samu és fiacskája, Sün Simike, volt az egyetlen, aki egészen közelről is látta Görgőt, amikor egyszer sétálás közben eltévedtek az erdő határán túlra. Nekik még a mérgeskígyók sem árthattak, mert mikor feléjük sziszegtek, hirtelen összegömbölyödtek, és hegyes tüskéiket meresztették a kígyók felé. —• Hova jutottunk? — kérdezte akkor Sün Simike kíváncsian, de egy csepp félelem sem látszott apró szemében. — Bizony magam sem tudom — felelte Sün Samu. — Én még itt sohasem jártam. Azt hiszem, a gonosz Gorgó birodalmában vagyunk, Csupaszem király ellenségének országában. De most nem nyugszom addig, míg meg nem látom közelről is Görgőt, úgysem látta még közülünk senki közelről... —• Én is megyek! — kiáltott Sün Simike, de az óvatos Samu csendre intette. — Neszét ne vegye, hogy itt vagyunk, mert akkor jaj nekünk. Csak úgy juthatunk közel hozzá, ha a legnagyobb csendben haladunk tovább. Magasranőtt giz-gazok között haladtak előre. Sün Samu ment elől, utána Simike, jól figyelve minden apró neszre, hogy el ne mulasszon semmi látnivalót. Ahogy mentek, és nézgelődtek, egyszerre csak elébük tűnt egy barlang szája. Sün Samu figyelmeztetőn intett Simikének: — Most jól figyelj. Biztosan ez az a hely, ahol Gorgó lakik. Várjunk egy kicsikét... Meglapultak egy óriási lapulevél alatt, s ha vártak, hát nem hiába tették. Jött Gorgó nemsokára, lopakodó lépteivel, ki a barlangból. Üres zsák fityegett a hátán, azzal indult el rablóútjára, hogy amit össze tud harácsolni, azt mind üres zsákjába tömje. Jaj, de csúnya volt az ábrázata! Sün Simike fel is sikított volna ijedtében, akármilyen bátor is volt, ha Sün Samu be nem fogja a száját idejében. Szőrös fekete képe volt Gorgónak, mélyen ülő szúrós szeme, nagy és a végén hegyesedő füle és akkora keze, hogy akire egyszer rácsapott, az nem kelt fel többet soha. Bizony Sün Samu is alig várta, hogy eltűnhessen a Gorgó közeléből. Siettek haza, amilyen gyorsan csak a lábuk bírta, és amikor hazaértek, százszorosán szépnek tűnt az ő kedves, madárdalos, virágos erdejük. Elmesélték mindenkinek, mit láttak, hogy véletlenül is át ne 62
