Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-05-01 / 5. szám

Az asszony: No és mondd, nem volt mindig tiszteletteljes? Ez a hódolat sérthet téged? A férfi: De néha unalmas volt. Bosszantott Szinte jobb szerettem volna, ha követelőbb lett volna. De rám is úgy nézett, mintha állandóan bocsánatot kért volna, hogy melletünk tűrjem. Az asszony (okos, nyílt tekintettel ránéz a férfire): Közben a legjobb szivarjaiddal kínál­tad. Meghívtad pezsgős vacsorára. Emlékszel arra a gyönyörű füredi estére? Egy kicsit má­morosán mentünk el az asztaltól. És szegény Ternyey... A pincértől hallottam másnap hogy reggelig ült az asztalnál з az ott felejtett virágomat szagolgatta... Tudom, másnap reg­gel, mikor legelőször megláttam a fájdalmas, hódoló mosolyát, éreztem, hogy szép az élet. A férfi (hallgat). Az asszony (a folyosó felé néz, egyszerre el­pirul, felugrik, a férfihez izgatottan): Nem lát­tad? Ternyey egy nővel! Egy fiatal, szép nővel! A férfi (feláll, a kocsi ajtajához lép, kinyitja az ajtót, kilép a folyosóra, beszól az ajtón): Már nem látom őket, bizonyosan az étkezőbe mentek. Az asszony (elgondolkozva): Ternyey es egy fiatal nő? A férfi: No hiszen, lehet, hogy valami ro­kona. A asszony (gyorsan eszmélve): Nem. Nem rokona. A férfi: Miből gondolod? Az asszony: Láttam. Melegen, érzelmesen pil­lantott rá. De, hogy Ternyey! (Hirtelen kilép a folyosóra, rápillant a szomszéd fülke ajtajára, az ajtó egy picit nyitva van. Benéz az ajtón, riadtan.) Innen jöttek ki. (A füléig elvörösö­dik.) Tehát ők azok? A férfi: A nászutazó pár? Az asszony (hirtelen, bátran felrántja a kocsi ajtaját, benéz a kocsiba, szorongva): Nézd a kofferen a névjegyet. Ternyey Ákos. Látod? Nagy kalapdoboz. (Izgatottan.) És az a másik doboz. Virágos doboz. A menyasszonyi csokor. A férfi (bambán): Hát megnősült volna? — Valami cuncimókust keresnek; nem tudod, ki lehet az? Az asszony (boszúsan): Úgy látszik. Amint látjuk. (Felkiált.) De Ternyey! (A gondolatai gyorsan cikáznak a fejében, beléakasztja a karját a férfi karjába, könyörögve:) Menjünk be édesem az étkezőbe. Nekem muszáj be­menni. A férfi: Jó, jó. Hiszen úgyis akartunk ozson­­názni. (Bemennek az étkezőbe.) Letelepednek a kocsi egyik sarkában. Ternyey és a párja a másik sarokban ülnek. Egyszerre Ternyey meg­pillantja őket. Udvariasan, mélyen feléjük kö­szön s újra a párja arcába néz, előbb egy kis zavarral, a másik pillanatban azután, mintha mindent elfelejtett volna, forró odaadással s hódolattal pislogat az asszonykája szemébe. Többé fel sem veti a szemét. Egyszer-egyszer diszkréten átnyúl az asztalon s megérinti uj­jaival a fiatal asszony kezét. Az asszony (egy picit reszket a keze a kávés csészén, a férfihez): Tetszik neked? A férfi (boszúsan): Hát ‘iszen csinos, elég csinos. (Egy darabig hallgatnak, gyorsan fizet­nek s kimennek az étkezőből. Szótlanul ülnek be a szakaszukba.) Az asszony (egy finom mozdulattal a szemé­ből egy pici nedvességet törül ki, majd ránéz a férfire. Hosszasan nézi az arcát, egy kis ke­serűséggel) : No, most már nyugodt lehetsz. A férfi (hirtelen felpillant, bosszúsan): U- gyan kérlek! Az asszony: Amint láttad, ezután nem engem fog bámulni a birka szemével. A férfi (nyersen): Bánom is én! Az asszony (rámereszti a szemét a férfire): Bánod is? Hiszen örülnöd kellene? A férfi (mintha nem is hallaná az asszony szavát): Legalább odajöhetett volna egy pilla­natra hozzánk, de ránk se nézett. Az asszony (panaszosan): Ezután nem kell félned, hogy idealizálni fogom a Ternyey sze­relmét, mert hiszen... (Keserűen nevet.) A férfi (felvágja a fejét haragosan): Mondd, Emmike, miért akarsz te most engem minden­áron bosszantani? Az asszony (csodálkozva): Én? (Kinéz a kocsi ablakán s a homlokát odanyomja az üveg­hez, a szeme egyszerre csak elfátyolosodik.) A férfi (hátraveti fejét a kocsi ülésén, a lá­bával belerúg a pamlagba, a száját összeszorít­ja). (A folyosón halk kacagás hallatszik. Az asz­­szonyka jön Ternyey vei, a férfi kezét fogva- A szomszéd szakasz ajtaja lassan becsukódik utá­nuk.) A férfi (dühösen felugrik s berántja az ajtó függönyét, hogy majd leszakad a függöny). Az asszony (komolyan, okosan ránéz a férfi­re, halkan, bágyadtan, elnézően): Jenő! Te mintha haragudnál? (Fájdalmasan mosolyog­va): Ne haragudj. Nem te vesztettél el vala­mit. (Hosszasan nézi a férfi arcát, halkan): Vagy te is? 42

Next

/
Thumbnails
Contents