Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
VASZARY JÁNOS: , | J с * о ' •' */>: • - • • -* • •' -V* w .. ,7". £<; . GV f:i. u Г Г'". „• Г* ^ 02.3«ьС\. - ■ TUBÁK CSODÁLATOS ÉLETE (Folytatás) — Nézd, Tubák... Nem gondolod, hogy egy kicsit tiszteségtelen dolog azt kívánni, hogy ezrek és ezrek haljanak meg azért, hogy te pár pengővel többet keressél? Tubák most már komolyan megsértődött. — A háborút nem én találtam ki... És nem is miattam fog kitörni... Nem értem, hogy miért vádolsz ilyen dolgokkal... Azt hiszem, hogy részeg vagy... — Igen. Részeg vagyok, — mondtam, hogy elkerüljem a vitát. És ebben volt is valami igazság. Éhgyomorra ittam a sligovicát. Hajnal óta nem nyeltem mást, csak lőporfüstöt és a pörkölt halottak kesernyés szagát. Az erős ital fejembe szállt. Körülöttem ködben imbolygóit a kormos falú kocsma, amelynek piszkos padlóját már elöntötte a hordókból csörgedező bor és pálinka. A legénység vidám dalokat énekelt, és közben törte-zuzta a kocsmának épen maradt berendezési tárgyait. Mindannyiunkban ott lappang tudat alatt — mint a gyermekben — a rombolás titkos ösztöne. De többnyire csak ilyen alkalmakkor tör ki, amikor nem kell megfizetni érte. Minden, ami körülöttem történt, valószínűtlennek tűnt fel. Ez bizonyára a sligovica hatása volt. Tubákot is csak homályosan láttam. Úgy imbolygóit előttem, mintha a múlt időkből felmerült kisértet lett volna. Miért keli nekem lépten-nyomon belebotlanom ebbe a Tubákba? És mindig a legfurcsább körülmények között. És miért meséli el nekem minden gondját, baját, hétköznapi életét? Mit kezdjek vele? Mikor parancsot kaptunk az indulásra, a legénység harsogó énekszóval vonult ki a faluból. Az emberek égtek a tettvágytól. Szinte kívánták, hogy ellenállásra találjanak, hogy kíméletlenül eltiporják. De a szomszéd faluban virágcsokrokkal és harangzúgással fogadtak bennünket. A fellobogózott házak előtt terített asztalok álltak, pecsenyével, süteménnyel, borral megrakva. Ennek az ünnepi lakomának forgatagában elvesztettem Tubákot. Néha még láttam feltűnni a színes kavargásban. Egyszer egy' hatalmas libacombbal kezében, aztán egy fehérruhás lánnyal táncolva. Zubbonya ki volt gombolva, sapkája hetykén félrecsapva. Tökéletesen boldog volt és tökéletesen részeg. IX. Tubák kívánsága rövidesen teljesült. Pár hónap múlva újra mozgósítottunk. Magyarország belépett a háborúba. Sokan voltak, akik előre látták azt á katasztrófát, amelyhez ez a lépés vezetett. De kevesen tudták, hogy ez a katasztrófa semmiféle módon el nem kerülhető. A küzdőfelek bármelyikéhez való csatlakozás a biztos pusztulást jelentette. De ugyanezt az eredményt szülte volna a legszigorúbb semlegesség is. CAMILLE JEAN COROT (1796-1875) francia festőművész, kinek ezüstös tájképeit ma óriási pénzzel fizetik, életében nem igen jutott a csengő elismeréshez. Egy alkalommal mégis sikerült neki egyik képét nagyobb összegért eladni. A dolog azonban kissé furcsa módon történt. Egy napon a későbbi köztársasági elnöknek, Casimir- Périer-nek atyja látogatta meg Barbinzonban a művészt. Corot éppen akkor fejezte be gyönyörű művét, a ,,Bibilés“-t, amelyen az est utolsó fénysugarában nimfák táncolnak a berekben. Casimir-Périer-nek annyira megtetszett a kép, hogy mindenáron meg akarta szerezni azt. Megkérdezte tehát a festőt, hogy mi az ára? — Átengedem önnek a vásznat, —■- felelte Corot — ha kifizeti Milliet barátom számláját a mészárosnál és péknél. — Helyes! — kiáltotta Casimir-Périer, aki ugyan csodálkozott a különös feltételen, de azt hitte, hogy jó vásárt csinál. Hamarosan elhozatta Chailly-be a két számlát és ekkor nem kis meglepetés érte. Az egyik 22.000, a másik 24.000 frankról szólott. Kiderült, hogy az „Angelus“ szorongatott helyzetben élő mestere már 12 év, óta дет fizetett a két hűséges szállítójának. Casimir-Périer azért természetesen kifizette a két'számlát. A kép igy 46.000 frankba került, ami ■, akkoriban nagy összeg volt érte. Ma már három annyiért sem kapná meg. 33
