Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
Mégy áz ember a villamoson. A kocsi úgy dülöng, mintha leitta volna magát, a perrónon félig ájult utasok fuldokolnak. Olyan irtózatos a hőség, hogy néhányan már a cipőjüket is kitűzték. Az egyik megállónál alacsony, kövér úr száll fel. Apacsingéből csavarni lehetne a vizet. —■ Huj! — mondja. A melegre érti, de nem felel senki, mindenki félig aléltan lógatja a nyelvét. Az apacsinges lerázza a homlokáról a veritéket és megismétli: — Huj! Ez aztán meleg. Keveset vár, aztán dühösen legyint: ^.— Különben... Maga volt az oka. , Látja, hogy nézem, hát hoznám fordul: • .•?- Uraságod persze azt hiszi, hogy bolond vagyok. Megnyugtathatom, hogy tévedni tetszik. Rendes, komoly embernek kötelessége gondoskodnia a családjáról. Mert, kérem, ugye most vége van és fuccs? —. Minek van vége? — Nem minek, hanem kinek. Annak a szerencsétlennek, akit ezelőtt öt perccel megütött a hőguta. Most már hadar: — Mert, kérem alássan, télen hideg van, nyáron meleg van, azután más baleset is érheti az embert. A hőgutától a villamoselgázolásig minden vész leskelődik az emberre. Vész, uram, vagyis magyarul halál. Mi tehát a teendő? Mit kell tennie egy gondos, lelkiismeretes, becsületes családapának? Mit? Semmit. Egyszerűen biztosítja magát. Érti uram? S már baljával mellenragad, jobbjával iratokat és egy tabellát ragad ki a belső zsebéből, beszorít a sarokba és elkezd életbiztositani. Mondanom sem kell, hogy a végén megmondom a nevem, a foglalkozásom, a lakáscímem, kijelentem, hogy várni fogom, biztosítom az életem 2000 dollárra, csak hogy szabadon engedjen. ♦ PÁHOLYBÓL A másik a strandok réme. Az úgynevezett „vadbúvár“ per analógiám vadorzó, vadevezős stb. Rendszerint ritkahajú, borotválatlan arcú, torzonborz külsejű, középkorú férfiú. Miután gyermekkorában tengerre vágyott és álmaiban hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb kalandokat élt át, képzeletében lelőtte a búrlingtoni jaguárt és már tizenhatéves korában cápákat szigonyozott meg, legnagyobb szenvedéllyel a folyói halászatot űzi. Állandóan az iszapban búvárkodik. Szórakozása a következő: A strandon kiszemel magának egy női csoportot, rendesen öt vagy hat fiatalabb leányt és öt vagy hat méternyire tőlük nagy óvatossággal lebukik a viz alá. Miután már előzőleg irányt vett, elkezd mászni az iszapban és amikor gondolja, hogy a csoport közvetlen közelébe ért, egy hatalmas us zótempóval előrerugja magát Pontosam в nőknek ütközik, hallja a via alatt az ijedt sikoltást, mire a legártatlanabb csodálkozással kiemelkedik a habokból, s maga is riadtan néz körül. —■ Pardon! — motyogja kajánul. 4 A riadalom hamar elszáll. A megrémült hölgyek látják, hogy nem bálna támadta meg őket s vígan fürdenek tovább. A mi harcsánk kiélvezi a rémitgetés gyönyörűségét, azután eloldalog s újra kezdi az egészet. Ezt csinálja reggeltől estéiig, amikor azután a strandon megismerik, fürdőt változtat és tovább játszsza az emberevő cápát Kimondhatatlanul élvízi a játékot, amig egyszer véres fővel nem emelkedik fel az iszapból. Nem volt ugyanis elég óvatos és a viz alatt összetukkolt egy másik — búvárral. Ettől kezdve ügyel és a mélyebb vízbe helyezi át a manővrirozását. ♦ A harmadik a hőbajnok. Minél perzselőbben süt a nap, innál vidorabb és hangosabb. — Ugyan, kérem, hát ez is meleg? — fölényeskedik, ha valaki arról panaszkodik, hogy negyedszer ájult el a gyilkos hőségtől. Szandálban, kihajtott ingben és vászonruhában jár. — Haha!... — hevet, ha valaki panaszkodik neki 8 olyat üt a vállára, hogy az illetőnek belerezzen a veséje. — Haha! — röhög. — Hát melegünk van? Mi? S komiszkodik, henceg és feketedik mindaddig, amig egy napon le nem fordul a járdáról. Három hétig fekszik a Rókusbán s amikor kijön és találkozom vele,-már ismét a régi. S már megy is ki a Dunapartra, hogy megint nekiterpeszkedjék a napnak, mig egyszer csakugyan utói nem éri a nemezis. Az igazi, hamisítatlan — hőguta. 22
