Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
Kárpát (LOS CARPATOS) Szépirodalmi, képes családi folyóirat a világon szétszórt magyarok részére Szerkeszti Kótai Zoltán I. ÉVFOLYAM 4. SZÁM (5) Reg. de la Prop. Intelectual 577.537 1958. ÁPRILIS Feltámadunk! Hiába hengerítettek kősziklát Krisztus sírjára, hiába pecsételték le a sírbolt bejáratát, hiába állítottak katonákat a holttest őrzésére — harmadnap reggelén láthatatlan erő eltaszítja a sziklát a bejárattól, a pecsét lepattan, az őrök elszaladnak, — és Krisztus diadalmasan feltámad halottaiból! Valahányszor husvétot ünnepelek, mindig eszembejut Magyarország feltámadása. Hányszor mondtuk el öntudatosan, vagy megszokásból imánkat: Hiszek Magyarország feltámadásában. A második háború után mintha megfakult volna ajkunkon az imádság, mintha félnénk, hogy hitünk miatt kinevetnek a már hitetlenné vált honfitársaink a maguk “reál”politikájukban, vagy már talán bennünk is megkopott, elfogyott a hit... Krisztus halálakor mintha még az apostolokban is kétely támadt volna a feltámadás felől. Hiába voltak megelőzően Krisztus csodái, a szenvedések és a feltámadás megjövendölése — a kereszthalál zordsága mintha minden érvet megcáfolt volna a feltámadás mellett, és a Krisztust pusztító erő mintha véglegesen diadalmaskodott volna felettük. Nem három napja tart már bizonytalanságunk, hitünk próbája, ami elválasztja a Hazánk nagypéntekjét a feltámadás napjától, hanem már tizenhárom esztendeje — és szörnyű nehéz sziklát hengerítettek sírunkra: az ideológiai kényszert, a jóvátételt, ifjúságunk erkölcseinek megrontását, véreink idegenbe deportálását. Pecsétet is raktak a sírunkra: a második trianoni békét. Őrzésünkre a világtörténelemnek Krisztust-legjöbban-gyűlölő embereit tették. Emberileg meg lehet érteni, ha valakiben elfárad a hit a reménykedésben, de ez nem megoldás, ez nem vezet a feltámadáshoz. Ha Krisztus feltámadásának titkát keressük, abban találjuk meg, hogy Isten Fia volt, és isteni erő lakott benne. Ha az országot fel akarjuk támasztani, akkor ezt az isteni erőt kell belevinni nemzeti egységeinkbe, egyéni és közösségi életünkbe. Hozathattak volna Krisztus holttestéhez emberi csodaorvosokat, varázslókat, nem támaszthatták volna fel, ha Isten ereje hiányzik. Nem lehet a mi életünket, Hazánkat feltámasztani emberi segítséggel — előbb-utóbb elpusztulunk végképp, ha emberekre hagyatkozunk. Ha Isten ereje van bennünk, tudunk Dávidként megküzdeni Góliát ellen — húszszoros ellenséggel szemben is, mint annakidején Nándorfehérvárnál, és pont félévezreddel későbben Budapesten ... Ez az isteni erő kell belénk, hogy egyénenként és közösségekben együttesen nagy erőt képviseljünk a hitetlenséggel szemben. Akkor majd eljön a mi husvétunk is, amikor lepattan rólunk a lidércként nyomó szikla: a deportálás, szellemi, anyagi elnyomás, kínzások, üldözések. A pecsétet, amelynek sérthetetlenségében hisznek elnyomóink, megtörik, és a kettős járom alól is feltámadnak testvéreink. A feltámadás dicsősége futásra fogja késztetni a sírunkat őrző hatalmakat. És... a Júdások eldobva az árulás harminc ezüstjét elkeseredetten hirdetik: vétkeztünk — elárultuk, eladtuk az igaz vért. Hazánk testén a régi — most még fájó, vérző — sebek dicsőségesen ragyognak majd azon a húsvéton, mikor a magyar feltámadást is ünnepelhetjük. Ennek a napnak eljövetelében való hitünk soha meg ne fogyjon, el ne fakuljon a sok hitetlenség, elnyomás ellenére sem. Várjuk azt a napot és dolgozzunk érte, amelyen ez a hitünk diadalmaskodni fog! Kótai Zoltán. 1
