Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
TÖRTÉNELEM: KITŰNŐ (Folytatás) Kis csoportok, melynek tagjai sose látták egymást, most egyszerre kiöntötték magukból elnyomatásuk minden keservét. Mint felszakított zsilip után az áradat, ömlött a szó, zúgott a hang, a nép hangja... Este lett egészen. A tér lámpái azonban nem gyultak ki. Talán úgy remélték azok, hogy a tömeg mégiscsak szétoszlik... Hét óra lett, majd nyolc. Az emberek előszedték táskájukból, szatyrukból az újságokat, s hosszúra csavarva meggyújtották. így világolt, először és utoljára, a kommunista sajtó sok dísztelen példánya, mint megannyi fáklya, megvilágítva a türelmetlen arcokat. Igaz Laci az egyetemisták közé furakodott, majd felháborodva mondta Sanyinak s a többi fiúnak: — Halljátok? Azt mondják, most mondta el Gero a beszédét és tüntetésünket provokációnak nevezte. Nacionalista kutmérgezésnek... A fiúk némelyikének szája is tátva maradt, összevissza kiabáltak. — Az a hétpróbás gazember? — Csak várja ki a végét! — Nagy Imrét akarjuk!... — Nagy Imrét!! Végre fent, a főkapú melletti erkély mögött kigyulladt a villany s röviddel utána egy férfi lépett az erkélyre. — Elvtársak! Legyetek türelemmel, mi... El kellett hallgatnia, bárki küldte is, olyan felháborodott zúgás követte szavait. — Nagy Imrét akarjuk! — Nagy Imrét!... Végre megjelent Nagy Imre. A sokat csalódott, örökké becsapott magyar saját szemének sem hitt. — Jöjjön a villany alá! 6 volt, csakugyan. Mosolygó arccal köszöntötte a népet. De nem volt egyedül. Titkosrendőrök álltak mögötte és oldalánál. — Figyeled? — szólt Igaz Laci. — Nem tud mit mondani. Tán még pisztolyt is tartanak a hátába... — Egyedül Nagy Imrét! — kiáltott fel az erkélyre s hangját mindenki meghallotta. De mit számított, egy, vagy százezer kiáltja-e? A gyilkosok barátságosan mosolyogtak odafent és — maradtak. — Hangosabban! — kiáltott magából kikelve egy idős, aktatáskás férfi. — Nincs egy mikrofon az egész parlamentben?! — Úgy látszik — feleltek többen is. — Most is hülyének néznek bennünket... Sanyi már újra szájába tette két ujját, hogy nagyot fütytyentsen, de Laci megfogta a karját. — Hagyd most. Semmi értelme... Nem hangzott el a beszéd, melyre öt óra hosszat várt a nép. Néhány sikertelen mondat után vissza is vonult Nagy Imre, kíséretével együtt. Szent László nemesei Zala vármegyében, Nagykanizsa környékén, még a múlt században is voltak Szent László nemeseinek nevezett családok. Az elnevezés eredetéről így szól a hagyomány: Mikor Szent László királyunk. Dalmáciába ment húgát meglátogatni, Nagykanizsánál elaludt a kocsiban. Ekkor történt meg, hogy az egyik tengelyszög kiesett. Az udvarbéliek észre sem vették. A kerék már-már kidőlt, amikor odaugrott egy Balázs nevű jobbágy és más hijján az ujját dugta a tengelybe a szög helyébe. így szaladt sokáig a kocsi mellett, míg a király fel nem ébredt. Szent László király szive megindult az egyszerű ember hűségén; azt mondta neki, hogy kívánjon valami jutalmat Balázs magának nem kívánt semmit, csak azt kérte, hogy a király emelje nemesi rangra a falu jabeli összes jobbágyokat Szent László teljesítette a kérést, és a múlt évszázadban is több mint ezerötszáz ilyen nemessé lett család élt a Dunántúlon. Azt mondják, hogy Deák Ferenc, a Haza bölcse, is e nemzetségek egyikéből származott Rákmondaiok Az úgynevezett rákmondatok visszafelé olvasva is ugyanazt az értelmet adják, íme egypár: A fasori pap papirosa fa. Eb belehel ebbe. A kábái fia baka. Csak a mama makacs. Csápalaku kalapács- Ezeknek tejet ken keze. Igyál iszákos soká Szilágyi. Indul a rém örökösök örömére aludni. Kendöt nem adom oda mentődnek. Kitűnő vöt rokonok orrtövön ütik. Te mező neveled eleven özemet. Indul a kutya s a tyúk aludni. 53
