Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
— Hol van Nagy Imre? — kérdezte Igaz Lacit s az abbahagyta izgatott beszélgetését egy másik fiúval. — Nem tudom! — felelt ingerülten. — Tudnia kell, hogy ennyi ember vár reá. Küldöttséget kell meneszteni érte! Gyorsan felkapaszkodott az oroszlánra Sanyi mellé. — Elvtársak! — kiáltotta a tizenkét év alatt megszokott és meggyülölt megszólítást, de gyorsan kijavította magát: — Bocsánat. Polgártársak! Ki tudja, hol lakik Nagy Imre? Akadt rögtön jelentkező három is s ezek egy közelben álló szerkesztőségi gépkocsiban elindultak Nagy Imre után. Órák órák után teltek... Senki nem indult haza. Vártak. Mind a tízezren. Volt ugyan, aki elunta a várást s haza akart menni, de annak megfeleltek a többiek: —■ Tizenkét évig tudott várni s most olyan sietős?... Besötétedett s hűvös szél jött a Duna felől. Sanyi leszállt “figyelőjéről’’ és beszélgetni kezdett az ipari tanulókkal. — Honnan jöttök? — kérdezte a vállas fiút, akivel a belügyminisztérium előtt ismerkedett meg. — A Majakovszkij otthonból — felelte az. — Elengedett a diritek? — Fenét! — vont vállat amaz, majd mosolyogva tette hozzá: — Számított az nekünk? Vasasok vagyunk!... Bezáratta az ajtókat. Az ablakon jöttünk ki. Nekünk úgysem dirigál többé. Nekünk csak rendes ember kell... Igaz Laci is odafülelt. — Nem volt rendes? A “vasas” csak legyintett. — Úgy megrángatta a fülünket, ha nem fujtuk neki, mi van a napi Szabad Népben, hogy három napig sajgott utána. Mindenki “reakciós” neki. Az én apám martinász a Ganz Vagonban, nekem ne reakciózzon többet!... • (Folytatjuk.) CORIOLÁN “Átok reád, viszály hona! Már nem vagyok fiad; Átok reád igaztalan ítéleted miatt. E sebhelyek, az ég s a föld Tanúk, hogy hű valék; Most számkivetsz... de él (bosszúm, S te léssz a martalék!” Még dörg az átok mennyköve A hon határinál. Megy, fut, rohan a száműzött, Majd visszanéz, s megáll. Halálos bosszúvágy tanyáz Szétdúlt vonásain, Szemében káröröm ragyog, Szitok kel ajkain. Nézzétek a hiénafajt, Az átkozott kajánt, Mint szór honára átkokat, Halljátok Coriolánt. Még egyszer bosszút esküszik, Még egyszer visszanéz; S miként a dúló förgeteg A messzeségbe vész. Dühös haraggal ront elő Egy bérlett hadsereg, Bosszút s halált visz fegyve- Nyomán a föld remeg, (rén, Elül egy óriás ragyog, A termetes vezér, Honára villog fegyvere, Hév szom ja honfivér. Táborba szállá már Tibér Partján, ostromra int, S a lázadó csoportokon őrszemmel áttekint. Már megriadt, már zúg a kürt, A zaj magasbra nőtt... De ím, egy gyászos, ősz anya Áll a vezér előtt. Körötte nők és gyermekek, A zaj lecsendesült, A hölgyek bátor arcain Magas önérzet ült. Ing, sápad a kemény vezér, S leejti fegyverét: “Anyám!” kiált s az agg felé Terjeszti vaskezét. A tisztes asszony visszalép, A hős eltántorul, Keblében a fölzaklatott Érzelmek harca dúl. “Megállj vezér! még nem tu- Fiamhoz jöttem-e? (dóm Fiam vagy-e, — így szól az Vagy Róma ellene, (agg — “Hagyd tudnom: rabnő, vagy Ki most előtted áll, (szülőd Reá öröm, vagy a bilincs Halálos átka vár? — “Azért őszült meg agg fejem Oly számos év alatt, Hogy téged majd száműzve, Mint ellent lássalak? (most “S te dúlhatál e szent hazán, Mely téged szült s nevelt? Vagy a megsértett büszkeség Hazát s mindent felejt? “S midőn Róma szemedbe Te mégis bősz valál? (tűnt, Feledhetéd, hogy szent ölén Oltárod s házad áll? “Feledhetéd, hogy nőd, anyád; Anyád s szülötteid E szent falak közt élvezik A béke édeit?? “Ha nem szülök, ha nincs (fiam, Most Róma nem remeg; Szabad hazában mint szabad Nő haltam volna meg. “De én tovább nem tűrhetek, Te többet nem tehetsz, Leroskad annyi kín alatt E bánat-dúlta test. “Menj, lépj, ha tudsz, e testen Anyádnak teste az, (át, Ölj meg, s úgy rontsd le ho- A híres Róma az!” (nodat, így szólt a lelkesült anya, Az ősz Veturia; Könyüt takar a hadvezér, Könnyárt hullat fia. “Győztél anyám! Honom sza- Fiad bár elveszett!” — (bad, Felelt a hős; — s anyát ölel, Szelíd nőt s gyermeket. S kit honja s békeszónokok Hiába vitának, Engedve hódolt mint fiú A könny hatalminak. . Szabad lön Róma, s a sereg Morogva visszatér, S dühének áldozatja lett A meglágyult vezér. Tarkanyi Béla. 58
