Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
kény ablakkeretbe, a jobb kezét visszalendítette és az ablaknak verte. Karja az üvegről visszapattant, a teste megingott,, és érezte, hogy erősebben nem szabad odaütnie. De új helyzetének biztonságában csak mosolygott; kell, hogy utat találjon a lakásba, ha csak egy ablaküveg választja el a szobától. Kis gondolkozás után felemelte a lábát a párkányról, lehúzta a cipőjét, hátranyújtotta a karját, amennyire csak lehetett és a bőrsarokkal rávágott az üvegre. Az ablak megreszketett, de ép maradt. Most hirtelen rádöbbent, hogy talán a párkányon kell várnia, míg Clare hazajön és ezt egy pillanatig, mulatságosnak találta. Aztán világos lett előtte, hogy képtelen kitartani addig, míg Clare visszajön. Clare a második előadást akarta megnézni és elég korán elment, mikor még az első előadás folyt. Még három óráig, vagy tovább is tarthat, míg... Ránézett az órájára. Clare éppen nyolc perce ment el. Elképzelhetetlen volt, hogy nyolc perccel ezelőtt csókolta csak meg. Még nem is érhetett a moziba. Négy órán belül egyáltalán nem érhet haza. És egyszerre látta magát itt kint a párkányon térdelni, az ujjait a keskeny fafoglalatba vájva, mialatt az első film elkezdődik, kifejlődik, eléri a csúcspontját és végül befejeződik. Akkor jön a híradó, aztán egy trükkfilm, aztán végnélküli jelenetek a következő programmból. És aztán kezdődik újra egy egész estét betöltő nagy film, mialatt ő egész idő alatt itt kinn kuksol. Teljes bizonyossággal tudta, hogy le kell esnie, senki nem bírhatja ki itt a párkányon négy órán át. A szemben lévő lakásoknak vagy egy tucat ablaka világos volt. Ha a vállán keresztül odanézett, egy férfi fejét látta egy újság mögött, amint olvasott. Egy másik ablakban egy televíziót látott vibrálni. Csak húsz méterrel a háta mögött egy csomó ember volt; ha csak egyik ezek közül az ablakához lépne és kinézne... A belső kabátzsebében egy csomó irat volt, kihúzott belőle egy lapot és a szobájából kiáramló fényben megnézte. Egy régi levél volt, valami hirdetés. A boríték egyik sarkát a fogaival megfogva, félkézzel keményen összecsavarta és kivett egy doboz gyufát a zsebéből. A borítékkal a szájában a doboz oldalához nyomta a gyufát és meggyújtotta. Odatartotta a lángot a szájánál lévő papírhoz, amíg az tüzet fogott. Aztán lefelé tartotta és megfigyelte, hogy a láng hogyan harapózik el, amíg erősen égett. Akkor maga mögé tartotta az utca fölött és ide-oda lóbálta. Három levél volt a zsebében és egyiket a másik után gyújtotta meg, kezében tartotta, míg a láng a kezére nem égett, aztán le engedte esni az utcára. Mikor a vállán át nézve figyelte, hogy az utolsó levél hogyan ég el, meglátta MADARAK. Hogy lármáznak! milyen szemtelenek! Tetszenek és megszégyenítenek s úgy magyarázzák az igazukat, hogy meg kell értenem a szavukat, madár szavukat, hogy ez nem elég és adjak, még, és még, és újra még. Mit tehetek? Nevetek és adok, szalonnabőrt, kölest és tökmagot, ami akad... Mig kint teszek-veszek, messziről lesik az erkélyemet, s alig jövök be, tollas seregük rögtön itt van, itt röpdös mindenütt. Én meg elnézem az üvegen át a szárnyas éhség fázó csapatát, a nyüzsgő hadat, a verebekét, s a gyáva rigót, ijedt cinegét, nézem őket s szégyellem magamat: könnyű szeretni a madarakat! Könnyű bizony... És elgondolkozom ellenségeken és barátokon, eszembe jut ez meg az, ami jót emberrel tettem: almát és diót dugtam itt-ott, tanítást, könyvet és orvosságot, néha valami pénzt, rossz ruhát, szép szót... s hogy a hátamon vittem fel egyszer a hegyoldalon egy beteget... És hogy... Összeadok sok kis emléket... és elborzadok: nekem sok volt, másnak mégis mit ért? Mit tehet az ember az emberért? Mit tehettem?! ... Szégyellem magamat... Madarak verik az ablakomat. Éheznek, fáznak. Mint az emberek, ne tegyem azt se, amit tehetek? Madarak... No még egy marék magot! .. .És elfüggönyözöm az ablakot. Szabó Lőrinc. a szemben lévő embert, amint lerakta az újságot, felállt és, ahogy neki tűnt, egyenesen átnézett hozzá. De aztán csak keresztül lépkedett a szobán és eltűnt. Egy csomó aprópénz is volt Tom zsebében, ezekből hármat-négyet egyszerre ledobott. De még ha egyik el is talált valakit, vagy ha valaki látta is ezeket leesni, senki sem kérdezte, hogy honnan jönnek. Egyik kezével az ablakkeretbe kapaszkodva, átkutatta mégegyszer a zsebeit. De most már csak a sárga lap maradt neki. Egészen mellékesen eszébe jutott, hogy a halála a járdán örök titok marad; az ablak zárva volt, miért és honnan zuhanhatott le? 45
