Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
° liák minden szegletébe! Majd eljön az idő, hogy a tüzet összegyűjtjük a Hargita tetején, székely hegyek csúcsán, s a világánál megtaláljuk egymást... NEGYEDIK JELENET. (A kutya kivül hirtelen felüvölt és mérgesen fogni kezd. Az ablak megzördül. Valaki megverte.) FERI: (Felugrik.) Ilyen hamar?... BEDE MÓZES: (Szintén talpra ugrik.) Ki az? Mi az? (Az ajtó kivágódik, s beront István, az őrtálló legény.) ISTVÁN: (A bujdosóhoz sürgetve.) Siess Feri! Mentsd magad! Fegyvereseket látok jönni a hegyoldalon. Ide tartanak. Nyomodra akadtak. (Ijedtség, zavar.) TOMPOSNÉ: Teremtő Istenünk! yÉRONIKA: Jaj mi lesz velünk? JULIS: Hol a guzsalyom? ALÓZI: Nem kell félni! ANNA NÉNI: (A fiához ugrik, átkarolja, védi.) Drága szép gyermekem! Mi lesz veled? ZÓLYA DÁVID: Beh hamar felébredtünk!... KATICA: (Csak áll sápadtan, rebbenten, tehetetlenül, gyengén és a szája remeg, de nem formálja a szót. Nagy kerek szemekkel a mátkáját nézi, tán hogy még jobban magába olvassza a képét.) Feri! Feri! FERI: (Áll, küszködik magával, megfeszül, elernyed, szemei lobognak, arca sápadt, a szája keserű.) Nem! Jöjjenek! Édesanyám! Édesapám!... (A szeme az ablakra téved.) Milyen szép virágaid vannak Katica!... Azért sem! (Visszaereszkedik a székre.) ALÓZI: (Odaugrik, felrántja.) Ne csinálj bolondságot, Feri! Bajba döntőd nemcsak magad, hanem apádat, anyádat, mindenkit! Fuss! Még van idő. Ha az erdőt elérheted, ne félj semmitől! A Kusalynak ne tarts, mert Kutpatakán nem tudsz átalmenni. Ha a Nyirjast elérheted, ott nyomodat vesztik. Mi addig szembe megyünk, s feltartóztatjuk. Ha kell hát... Hiszen ismersz. BEDE MÓZES: (Tiltólag felemeli az ujját.) Azt ne! Meg ne próbáljátok! (Újra összeszedetten a fiához) Eredj hát fiam! Isten vezéreljen! ... Azzal ne töltsd az időt, hogy minket megölelj! Majd ha végleg hazajöttél... Menj! Fuss! FERI: Hát akkor! (Hirtelen összeretten, lekapja a fejét, teste futóra görbül és kiszökik az ajtón.) (A fonó népe is elsiet, tolul ki utána. Búcsút se vesz senki.) ANNA NÉNI: (A szájához kapja a kezét, hogy árulóan fel ne sikoltson. Bizonytalanul körülnéz, meglátja az asztalon az érintetlen kenyeret, avas szalonnadarabkát, árva fejhagymát) Még csak nem is kóstolhatá meg!... (Felragadja az élelmet és a fia után rohan.) KÁRUJ: (Utolsónak maradt a tüzelő legény. Gyors mozdulattal hamut szór a tűzre, aztán a lámpának ugrik, hogy eloltsa.) Jobb, ha nem látnak a gazok Azzal is idő telik, amig meggyújtják. BEDE MÓZES: (Megragadja a kezét) Ne bántsd! A fénynek sohasem szabad kialudni! KATICA: Elment! Jaj! Mégis elment!... Istenem, Istenem, mikor hozod vissza!... (Odaszédeleg az ablakhoz és a virágok közé rejti arcát.)------ FÜGGÖNY -----MAGYAR CIRKUSZ Cirkuszról álmodtam az éjszaka. Emberek, az álom szörnyű volt! Még el sem ment a nap egészen s már följött véresen a hold! Indulót kürtőit frakkosan a Halál! Körben a világ valamennyi népe megtöltötte a páholysorokat s minden szem az arénát nézte. Ott gyilkolták egymást a magyarok. Torz jelmezekben, részegen! Szemükben láz, kezükben kés s csörgött a vér a késeken..! Mindenki küzdött ott mindenki ellen és ezer bohóc röhögött! A világ jelszavakat ordított és fogadásokat kötött: — Én arra a vörösre fogadok! — Enyém a zöldinges legény! — Szorítsd, te Árpád-cimeres! — A gatyás paraszt az enyém! S a magyarok csak ölték egymást. Tombolt a halálzenekar. S Európa cirkusz-porondján fogyott, fogyott a magyar. Aztán a végin egy maradt csak. Ezer sebéből folyt a vére. Bámult fáradtan, eszelősen a véráztatta csatatérre. A nézők elszámolták a fogadásokat. Aki vesztes volt, fizetett. Néhányan már ásítottak is. Aztán mindenki haza ment. Pár kapzsi suhanc még összeszedte az elesettek rongyait. Aztán már csak a hold bámulta borzadt szemével, vörösen az új magyar Káint. Wass Albert. 38
