Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
Rézi néni áldott lélek Sose önti el a méreg, Minden szava zengő malaszt, Szája rosszat ki nem szalaszt. Csupa jóság, csupa erény, Egy hibája van, — a szegény Nem lát túl az orra hegyén. így hát csendben, békességben Élt nyugodtan, mint az égben. Nem volt semmiféle vágya, Volt egy helyes kis kutyája, Kinek elhízott a mája És egy tarka papagája. Ámde itt a földön semmi Nem szokott állandó lenni! S mivel igen bölcs e tétel. Nincsen alóla kivétel...— Élt, Rézi nagy örömére. Valamerre egy nővére. Kinek — így hozta a gólya — Volt két vásott nebulója; S mert nővére nem volt dőre. Elküldte hát szünidőre. Nyári nagy vakációra. Bölcs tanácsra, okos szóra Hozzá a két gyereket; Maradjanak, míg lehet S tanuljanak illemet. Miska azzal köszöntött be, Hogy egy szép bögrét döntött (le; Petinek meg több se kellett, Tőle még különb is tellett: Hogy erejét kipróbálja, A kutyuskát megcibálja És, megkenve minden hájjal, Kikezd a vén papagájjal S rikácsolnak tele szájjal. RÉZI NÉNI. Irta Bókay János Zsuzsu, farkát bekonyítva, Elvágtat szörnyen vonítva. “Mi lesz itt!” — kiáltja Rézi, Míg a törött bögrét nézi; Éz két öccsét kemény szóval, Térdepléssel, porolóval Megtanítja tisztességre: Hadd tekintsenek az égre S szálljanak magukba végre! Ám nincs ennek foganatja. Miskát, Petit meg nem hatja; Nem ér semmit a véres, Ha nem erős és kevés! íme a két gonosz csont Sunyi képpel elosont; Arcukon jámbor alázat, De lelkűkben bosszú támad! S mert a vásott kis csibészek Nincsenek híján az észnek, Bősz tervükkel rögtön készek. Azzal kezdik egyelőre^ Kimennek a zöld mezőre: Miska egy üres süveggel, Peti befőttes üveggel, S meglapulnak, mint a nyúl; Egyszerre gyanútlanul Jön egy béka szökdicsélve: “Ezt megfogjuk halva, élve, Fáradságot nem kiméivé!” Béka koma így brekeg: “Szép ez a föld és kerek, Zöld a rét és a berek, Csak ne volna rossz gyerek!” Nem érti ezt, hogy is értse Gonosz Miskánk: mint a (vércse Lecsap, éhesen prédára, A jámbor kis állatkára. Noha azért ügyel rája, Hogy ne essen semmi kára. A kis béka meg van fogva, Sötétben ül fogvacogva; Körültekint meglepetten, A helyzete kellemetlen. Menekülni lehetetlen, Mert a süveg feneketlen, S így szegényke tehetetlen. íme eltűnt a kék ég is, Nincsen mentség, —• ámde (mégis! ... S bár olyan mély a süveg, Mint egy vaksötét üreg, Mint egy ásítozó árok, Fentről mégis beszivárog A süveg lyukas hegyén A sötétbe némi fény; Újra támad a remény, Bizakodik a szegény! Óvatosan, meg se mukkan. Feljebb mászik és kikukkan Börtönéből a kis résen S meglapul szökésre készen. Hopp, elugrik! — mily keserv. Jaj, dugába dőlt a terv; Pedig már-már sikerült, A süvegből kikerült, Ám utólag kiderült: Most meg az üvegben ült. Miska, Peti hazaszalad. A békával hónuk alatt: Örülnek a diadalnak, — Isten tudja, mit akarnak! Mikor aztán haza érnek. Kalandjukról nem beszélnek: Szájuk semmit ki nem ejt, Hogy a nagy üveg mit rejt, S Rézi néni mit sem sejt! Asztalon a vacsora; A két fiú még soha Nem volt ilyen illedelmes. Szelíd, kedves és türelmes; Tányér, pohár fel nem billen. Tudják, mit kíván az illem, S mint aki már jólnevelt. Hangosat egyik se nyelt. Se nem szürcsölt, nem csám(csogott, Ételt kézzel meg nem fogott, Szájba nem került a kés, — Nagy művészet az evés! Rézi néni mája hízik, Szegény lélek mármár bízik. Hogy használt sok jó taná(csa, — íme látszik a hatása! ... S ellágyul a pillantása. A vacsora véget ért, Ki-ki nyugalomra tért. Gondoskodni sosem árt: A néni egy telt pohárt Tesz az éjjeli szekrényre, Hogy ne szomjazzon szegény- Ha éjszaka felriad (ke Egy kis gyomorgörcs miatt. Káposzta volt vacsorára. Sok vizet kell inni rája, Hogy az ember gyomra tája Álmában meg ne tréfálja. A néni már mélyen alszik, Sehol semmi nesz se hallszik; Belopódzott már az éj, Békesség van, nincs veszély. Ámde most az ajtó roppan, Cipő koppan és betoppan 58
