Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
szóltak tehetségéről és szorgalmáról, tanulótársai elsőként kezdték becsülni. Kezdte megérteni az egyházi és világi tudományok titkait, boldog volt, ha elfoglalták lelkét, mely sokszor fájt ott belül. Fájt édesanyja után, akiről alig hallott valamit, kinek leveleit (ha néha-néha Írhatott neki a bécsi fogságból) csak ritkán juttatták el kezéhez. Fájt a szive a kedves Julianka után, aki szintén kolostorban nevelődött idegenek közt, mint ő. És sajgott a szive a szép Munkácsért, a jó emberekért, akik szerették őt ott, ahol a madár is szebben énekelt, az ég is kékebb volt, a víz édesebb, a virág virítóbb. Ám ezt a fájdalmat elrejtette mélyen, és csak akkor engedte át magát neki, mikor egyedül volt. Senki nem gondolta, hogy ez a pontos, kötelességtudó, szerény ifjú mily sokat szenved. Sohasem látták könnyeit, szomorú arcát, még sóhajtani sem hallotta senki. Csak egyszer történt egy kis baleset vele. Földrajzból felelt, nagyszerűen sorolta el az Ausztriai Császári Birodalom városait. Úgy ment a lecke, mint. a vízfolyás. Minden helyet pontosan megmutatott a térképen, csak egyszer akadt meg szava, s remegő hangja elcsuklott. Munkácsot mondta, és mutatta a térképen. A tanító ránézett, segíteni akarta, de a fiú nem tudott pár pillanatig szóhoz jutni, s a szeméből két nagy könnycsepp gurult ki. — No mi baj úrfi, mi történt magával, hisz maga sír! Nem szokott maga sírni. — De mikor olyan nehéz felejteni! Domine Atyám! — mondta a kis Rákóczi Ferkó, s ekkor már túl is volt a fájdalom-rohamon, folytatni akarta a lecke elmondását tovább. A tanító azonban gyengéden elvezette a térképtől. — Menjen csak a padjába, úrfi, s tanuljon A kis Ferkó leült. Mélységes csend vette körül, társai szeme rajta csüngött, nem tudták mi történt, csak érezték, hogy valami nagy dolog eshetett komoly társukkal. — Nagy dolog esett, — gondolta ő maga is — elárultam szivemet, amelyet oly mélyen rejtegettem el a kémlelő szemek elől. Gyenge voltam, — szólt szemrehányóan magában. De többe nem is történt vele efféle baleset, pedig mondom öt évig volt itt iskolában, az idegenek között. Havas István. JÁTÉK-KÉSZÍTÉS KISKACSA Minden gyerek érdeklődik a kiscica, kiskutya iránt. Fáradhatatlanul jár utána, s ha sikerül megfogni, babusgatja, simogatja. A kis állatot közel érzi magához. A kölyökállat puhább szőrű, mint a kifejlett, erre vezethető vissza a karaküljáték szeretete. Puha szőre az igazi cicához, kutyához teszi hasonlóvá. A gyerek, aki nemrég tanult járni, nagyon büszke tudományára, egész nap jönne-menne. Ilyeneknek kell a húzható játék, a kereken futó kiskutya, kisnyúl és cica. Tagadhatatlan, hogy a baba után a mackónak van a legnagyobb sikere. A mackó a gyermek első igazi barátja. Ilyen igazi kis mackópajtást készítsünk az apróságoknak. Lágyszőrű, derüsképű iátszótársat. Ne legyen túl nagy, mert az csak a felnőtt számára hatásos, a gyermek inkább a kézbevalót szereti, olyant, amelyikkel szemben ő erősebbnek, okosabbnak érzi magát. A mackót, mint kicsit, kedveset ő akarja babusgatni s egyáltalán nem óhajtja, hogy a mackó nehezedjék rá súlyával. A nagyon nagy mackó rendszerint a hivalkodni akaró, vagy a gyermeki lelket nem ismerő felnőtt választása. A kacsa teste fehér karakül. A szőr lesimítása után az anyagot fonák oldalára terítjük. Az így lefektetett anyagra két oldallapot, négy szárnyacskát s egy hascsikot rajzolunk. Minthogy az állatnak jobb- és baloldala van, — a szárny és az oldallap sablonját mindkét oldalról egyaránt körülrajzoljuk. Ezután hegyes fehér irónnal a kacsa 3 csőrrészét és a 2 talprészét rajzoljuk elő narancssárga filcen. Végül a talpbetétet szabjuk ki kartonlemezből. Először beállítjuk a hascsikot anélkül, hogy bármelyik oldalát elnyújtanánk. Legjobb, ha leférceljük, mert könnyen elcsúszik, és csak azután gépeljük körük A tömés számára a hasrészen nyílást hagyunk, majd a fejét és a hátát is körülgépeljük. Gondosan bevagdossuk, kifordítjuk. Tömjük ki a fejét szép gömbölyűén, és a szemet helyezzük be. A szem drótjának az összeállító-tűvel csináljunk helyet. Az összeállító-tüt a szem külső pontján keresztülnyomjuk úgy* hogy a tü vége a kacsa nyitott belsejébe torkoljon. Ide húzzuk be aztán a szemek drótját, amelyet összecsavarunk és a vatta között elhajlítunk. A tömést a nyak és a törzs felé folytatjuk, majd ezt megszakítva, az állat hátsó részét kezdjük tömni. Végül a hasrészt is kitömjük. Tömés után a nyílást bevarrjuk. Két-két narancssárga csőrrészt egymásra fektetve, a szélektől 2 mm-re körülgépeljük. A fej felé eső vonalat nyitva hagyjuk, mert ezen keresztül kartonlemezt és vattát teszünk a csőrbe. Azután mindkettőt erős dupla szállal a megfelelő helyre varrjuk. A csőr nyitva marad, mintha éppen hápogna. Ezután a karakülből szabott összetartozó szárnyidomokat, a színoldallal befelé egymásra fektetjük, körülgépeljük, bevagdossuk, és kifordítjuk. A szárnyak tövébe tegyünk egy kevés vattát, majd bevarrva a nyílást, jó erősen, dupla szállal, láthatatlan öltésekkel a kijelölt helyekre erősítjük. Most már csak a talpa van hátra. Az egymásra fektetett kiszabott narancssárga talpakat 2 mm-re a szélektől körülgépeljük, azután becsúsztatjuk a kartonlemezt, majd a nyílást bevarrjuk. A talpakat erős dupla szállal, láthatatlan öltéssel erősítjük fel. Jó, ha a kacsa hátsó részébe kevés ólmot teszünk, hogy előrene bukjon. A talpak felvarrásánál is vigyázzunk, próbáljuk ki, melyik pontjára varrjuk, hogy ki ne billenjen. Ha világoskék szalagból szép masnit is kötöttünk már a kiskacsa nyakába, befejeztük munkánkat. 54
