Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
értenek Nyugat államférfiaí is, ha a vörös börtönökön át néznének be ők is a Szovjetbe, így nekünk magyaroknak most még nem hisznek. Azt gondolják, miért fogjanak össze a Szovjet ellen, hiszen még nem az ő házukat gyújtogatja, csak a magyarokét! Nincs annyi eszük, mint a magyar parasztnak, aki a hetedik határból is hazaszalad tüzet oltani, ha meghallja félrevert harangja szavát. De legalább ti higyjetek nekem! Ti, magyar értelmiség! Ne engedjétek el a földműves és munkás kezét! A ti bűnötök lesz, ha magatoktól eltávolodni engeditek őket. Magyar munkás, térj észre! Azt hitted, hogy láncaid helyébe az egész világot megnyered. Most láthattad, hogy nagyobb nyomort kaptál a proletárdiktatúrától és lelkiismeretfurdalást, hogy ezt a fúriát te segítetted. Földműves, te hű maradtál, földreformot kell kapnod, mert ez nem a vörösök találmánya, Prohászka indítványa, húsz év óta. És a te igazságod, magyar nép, Krisztus népe, légy egységes, egymás testvére, nagy megpróbáltatások előtt állasz még! Megrendülve hallgatták beszédjét. Édesanyja a sekrestyében hozzásietett: — Édes Fiam! Mintha a válladat kissé ferdén tartanád? Nem történt veled valami? — Semmi, Anyám, semmi. Ne mondd senkinek, csak a lapocka és kulcsontom törték el. De már^összeforróban van... KI TUD RÓLUK? Ez volt a címe a Landshutban 65 alkalommal megjelent plakátújságnak, amelyet lapunk szerkesztője adott ki annak idején Németországban. A Ki Tud Róluk plakátnak megvolt az eredménye: több mint százhúszezer magyar talált egymásra a Tudakozó iroda segítségével. Az egymást keresés most sem szűnt még meg, különösen újabb testvéreink érkezésével csak emelkedett a keresések száma. A lapban helyt adunk a kereső szolgálatnak. Tekintettel arra, lapunkat a világ minden orszábában szándékozzuk terjeszteni, ahol magyarok vannak, a keresőszolgálat a lapon keresztül remélhetőleg a legeredményesebb lesz. Előfizetőink számára e szolgálatot díjmentesen ajánljuk fel, csak az esetlegesen felmerülő postaköltséget kérjük majd beküldeni. A keresőszolgálatunk nemcsak egyszerű közlésből áll, hanem kartoték-rendszerrel állandó kifigyelés alatt tartjuk a beküldött keresést. Gróf Teleki Pál A TÁJ, MINT TEREMTŐ ÉLET. A tájat régtőt fogva a benne élő ember érezte meg, különböztette meg, és jelölte nevekkel. A tájban élő ember nem bontja a tájat elemeire, nem rakja újra össze ezekből a fogalmat. Ismerete nemzedékek tapasztalatán alapszik, a miénknél összehasonlíthatatlanul élesebb, látó-, halló-, szagló-, tapintószerveken, finomabb méret- és távolságérzéken, öntudatlan megérzésen, nagyobb nyugodtságon és a környezettel, a tájjal való benső együttélésben. Ő maga része, eleme a tájnak. Mi is azok vagyunk, de már nem érezzük meg igazán. Még öntudatosan is ritkán vesszük észre, még kevésbbé öntudatlanul. A tájban a természet öntudatlanságával élő ember valahogyan közelebb van az egyetemes, osztatlan valósághoz. Boncoló és rendszerező gondolkozásunkkal ezt el nem érhetjük. Fejlődésünk mai fokán, amelyre a XVIII. században felépített alapokon, és a XIX. század feltárta eszközökkel jutottunk el, úgy érzem, újra igénybe kell vennünk az ember mindenféle képességét, az elsorvadtakat is fel kellene élesztenünk, hogy tovább jussunk. Nem könnyű ez a civilizációban eltorlaszolt ember számára. Mégis ez látszik a fejlődés útjának, és ha jól körülnézünk, látjuk, hogy már rá is léptünk. Régen tanítom azt, hogy a XIX. század egyoldalú fejlődés százada volt. Ezáltal minden haladás ellenére kiegyensúlyozatlanná tette ismereteinket, Ítéletünket, gondolkodásunkat és sajnos, ezeknek nyomában erkölcseinket is. A XX. század feladata ezek után a kiegyensúlyozás, az ember belső, valamint társaséletének, alapos tanulmányozásával, tehát a társadalomtudományoknak komolyabb művelésével, de mélyebb megértéssel és erkölcsi megújhodással is. A táj nemcsak kép, hanem teremtő élet is, amely hegyet, növényzetet, embert, testet, mintát formál. Újat teremt, lelket, gondolatot, érzést, világot gazdagít, életet visz tovább egyéni vonalban. A táj nem változatlan. Él saját tartalmának belső változásában, felszíne kopásában, növényei küzdelmében és soksok egyéb jelenségében. Az BUJDOSÓ BÁLINT LELEPLEZÉSE. Ne kutasd, testvér, ki az a Bálint, ki annyi kusza-lázas dalt szállít; aki lázított s homályba eltűnt (mint ezer évünk s egykori lelkünk. ..) Ki nyomorúságba s bánatba estél, ne kutasd, ki jött siratni, testvér! Ki ez a Bálint? nem, nem is poéta, nem is avatott, se nem próféta, jövőbe látó s multat ítélő... Csak veled egytest, veled egyvér ő. Veled verte őt is egy véres tél ki idegenbe, emlékszel, testvér?! Ki ez a Bálint? minek keresnéd?! Ő a te kínod, napi kereszted! a tiprott földed, arcodon ostor, kifosztott fészked, gőgös orosz tor, otthon tobzódó — az vált itt verssé! könnyed és átkod! nem érzed, testvér? 15
