Kisebbségi Sajtófókusz, 2018. január - Civitas Europica Centralis

2018-01-03

oldal | 15 2018. január 3. Gulyás Gergelyt arról is megkérdezték, miként értékeli, hogy meghívták egy magyarországi konferenciára Milo Yiannopoulos brit újsá gírót, aki sajtóinformációk szerint nyíltan kiállt a pedofília mellett. A frakcióvezet ő‍ hangsúlyozta, hogy a rendezvényt nem a Fidesz, s ő‍ t még csak nem is a kormány szervezi, hanem a Schmidt Mária f ő‍ igazgatósága alatt m ű‍ köd ő‍ Közép- és Kelet­európai Történe lem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Egyel ő‍ re ráadásul nem is véglegesítették a meghívotti listát. Úgy fogalmazott, a pedofíliát elutasítják, az ő‍ rültséget pedig ő‍ rültségnek tekintik. A demokratikus vitákban teret kell adni a f ő‍ sodortól eltér ő‍ véleményeknek is, egy határon túl azonban már ezek sem férnek bele, és a pedofília népszer ű‍ sítése idetartozik - szögezte le a fideszes politikus, aki megjegyezte: Milo Yiannopoulos nem valószín ű‍ , hogy részt fog venni a konferencián. Az év végi maradván yösszegek elosztásáról szóló kérdésre Gulyás Gergely úgy felelt, hogy az ügyben a kormány saját hatáskörben döntött, nem kérte ki a frakció véleményét. Hangsúlyozta azonban, hogy például a focit nem az egészségüggyel szemben támogatt á k, hanem mellette. Nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy rossz lenne a kormányzás. Ma hétszáznegyvenegyezerrel több ember dolgozik, mint 2010­ben, megsz ű‍ nt a túlzottdeficit­eljárás és az infláció, valamint tavaly 13 százalékkal n ő‍ ttek a reálbérek - sorolta. Az, hogy eg yesek árnyékkormányt alakítanának, nem rossz, rossz éppen az lenne, ha egy plurális demokráciában nem lennének ilyen törekvések - jelentette ki. Arra a sajtóinformációra, hogy tömeges létszámleépítés jöhet a közszférában, Gulyás Gergely úgy reagált: a Nemzetgazdasági Minisztérium által uniós pályázaton elnyert ötmilliárd forint nem csak a közszférára vonatkozik. A pénzeszközt arra lehet felhasználni, hogy év közbeni leépítések esetén támogassanak vele cégeket. Jobb, ha rendelkezésre állhat ez az összeg, mint ha nem - mondta. A l ő‍ terekre vonatkozó kérdésre úgy felelt, részletekkel nem tud szolgálni, de segít információt kérni a honvédelmi tárcától. Csáky Csongor kérdésre elmondta, a Rákóczi Szövetség tavaly két kormányhatározatnak köszönhet ő‍ en kap ott támogatást, kétszer 150 millió forintot. A szervezetnek több mint hatvan rendezvénye volt, amelyek több mint hatvanháromezer Kárpát­medencei fiatalt érintettek - közölte a f ő‍ titkár. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Évértékel ő‍ - Kormányválság, megyei választások és konfliktus az állami vezet ő‍ k között 2017­ben Szlovákiában Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2018. január 3., szerda (MTI) - A Brüsszel irányába folytatott érdekérvényesít ő‍ küzdelem fokozódása j ellemezte a 2017­es évet Szlovákiában, ahol Robert Fico kormányf ő‍ nek váratlan koalíciós válságra kellett, illetve az ellenzék er ő‍ södére kell majd megoldást találnia. Januárban Robert Fico kormányf ő‍ az akció éveként hirdette meg a 2017­es évet, azt ígérve, hogy az általa sikeresnek min ő‍ sített uniós elnökség után kormánya a belpolitikára, konkrétan a tervezett szociális intézkedések megvalósítására összpontosíthat. Februárban - csupán néhány nappa l azután, hogy a pozsonyi parlament ismét elutasította az ellenzék Robert Ficóval szemben beadott sokadik bizalmatlansági indítványát - került napirendre az élelmiszerek kett ő‍ s min ő‍ ségének ügye. A szlovák agrártárca februárban arra jutott, hogy több multin acionális élelmiszergyártó azonos márkanév alatt a kelet­európai piacon eltér ő‍ min ő‍ ség ű‍ termékeket értékesít, mint a Nyugat­Európában. A téma a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) kormányf ő‍ inek márciusban, Varsóban t artott csúcstalálkozóján - is terítékre került, a fennálló helyzet orvoslásának igényével. Júliusban, a szlovák kormányf ő‍ az ügyben tan ú sított tétlenséggel vádolta meg az Európai Bizottságot (EB), majd szeptemberben a szlovák és a cseh kormány közösen kezd eményezte egy uniós találkozó megtartását az ügyben. A találkozót októberben tartották meg Pozsonyban, ott a visegrádi négyek a kett ő‍ s termékmin ő‍ ségének gyakorlata ellen, s összeurópai megoldást sürgetve foglaltak állást. Márciusban, csaknem két évtize d és szinte számtalan sikertelenül végz ő‍ dött kísérlet után jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás az úgynevezett meciari amnesztia hatályon kívül helyezését. Az ideiglenesen elnöki jogköröket is betölt ő‍ Vladimír Meciar volt szlovák miniszterelnök által 1998­ba n, politikai indíttatásból kihirdetett közkegyelem következményeként annak idején több komoly horderej ű‍ b ű‍ ncselekmény, köztük az akkori államf ő‍ Michal Kovác fia elrablásának kivizsgálása vált lehetetlenné. A belpolitikai történéseket az egész év során végigkísérte a Robert Fico kormányf ő‍ és Andrej Kiska államf ő‍ évek óta tartó konfliktusa. Robert Fico márciusban politikai célokat követ ő‍ mesterséges konfliktusok szításával vádolta meg Kiskát, azután, hogy az államf ő‍ egy külpolitikai évértékel ő‍ konferenciá n felel ő‍ tlenségnek nevezte az

Next

/
Thumbnails
Contents