Kisebbségi Sajtófókusz, 2018. január - Civitas Europica Centralis
2018-01-03
oldal | 7 2018. január 3. mindig és minden körülmények között hozott sz é p pillanatokat és jó híreket, de mindenképpen egy „ er ő s t örténet ”, amihez csak gratulálni tud. Szlovákia ma egy demokratikus ország, jobb hely az életre, mint 1993 el ő tt volt, hangsúlyozta beszédében http://felvidek.ma/ Megyei választások utáni körkép az Önkormányzati Szemlében Megjelent az Önkormányzati Szemle negyedik száma, amelyben kiértékelik a novemberi megyei választások eredményeit, és beszámolnak az októberi Önkormányzati Szabadegyetemen elhangzottakról is. A kiadó, a Pro Civis polgári társulás elnöke, Ő ry Péter így ír el ő szavában: „ Szerencsések azok a falvak és városok, ahol a lakosság egyben jó, összetartó közösség is, amely a maga tehetsége és lehet ő ségei szerint a helyi közösséget is gyarapítja. Olyan korban élünk, mely nem kedvez a közösségben gondolkodásnak, az egy ént favorizálja, az ő érdekeit helyezi els ő helyre. A település sorsa azonban mindig a többkevesebb egyéni (lakosság) közös érdekeinek összehangolásán múlik. Ahogy minden családban is. Nagyon fontos hát újraépíteni helyi közösségeinket. Különösen, hogy az országos politikában megint el ő került a közigazgatási rendszer újbóli megreformálásának gondolata, melyb ő l a „központi települések” létrehozásának eszméje sem hiányzik. Közösségeink sokat vesz í thetnek rajta. ” http://felvidek.ma/ Bugár : Nem fogom a partnereimet támadni, de az embereimet megvédem Az utóbbi hónapokban több támadás is érte Bugár Béla emb ereit, legf ő képpen Andrej Danko Szlovák Nemzeti Pártjának részér ő l. A nagy barátság Danko és Bugár között a jelek szerint elt ű nt, mint a tavalyi hó … A MostHíd elnöke a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, ő nem fogja a koalíciós partnereit nyilvánosan támadni, azt azonban nem engedi, hogy azok az ő embereit támadják. Bugár az SNS egynémely képvisel ő jének azt üzeni, gondolkodjanak el azon, mit váltanak ki a kijelen téseik a koalíciós partnereknél http://felvidek.ma/ Bugár : Szlovákia már feln ő tt állam, bár megvannak a maga hibái negyedszázada osztották ketté Csehszlovákiát Sok minden történt az ország önállósulása óta eltelt 25 évben, Szlovákia már feln ő tt állam, bár még megvannak a maga hibái – véli Bugár Béla , a Híd párt elnöke, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának alelnö ke, aki 1990 óta vesz részt a politikai életben és a Szlovák Köztársaság megalakulásánál is jelen volt " Meg kell említeni, mi mindent vittünk véghez az elmúlt 25 esztend ő alatt a transzparencia területén a korrupció elleni harc érdekében. Lesz ű kítettük a korrupció mozgásterét a politikai pártokra vonatkozóan. A 25 év alatt szigorítottuk a jogrendszert és elnyomtuk a korrupciót. Nem állítom, hogy minden rendben van, mert például a jogérvényesítés még mindig gyenge lábakon áll, de látni kell az el ő rehladást is " – nyilatkozta a Híd elnöke a TASRnek http://www.bumm.sk/ Baránek : Bugár katasztrófára számíthat Nehéz he lyzetben van Bugár Béla , a MostHíd elnöke. Az ellenzék ugyanis folyamatosan felrója a vétkét, hogy lehet ő vé tette Robert Fico harmadik kormányának létrejöttét, ő pedig pártelnökként igyekszik a választóit arról meggy ő zni, hogy nem volt más lehet ő sége. Ján Baránek politikai elemz ő szerint az új évben olyan katasztrófa vár Bugárra , amely következtében az általa irányított vegyespárt bukásának lehetünk majd a tanúi http://www.bumm.sk/ Bugár : Az MKPval lehetetlen az együttm ű ködés A MostHíd és az MKP közti viszony az elmúlt években megmutatta, hogy nem tudnak együttm ű ködni. És bár Bugár Béla szerint a vegyespárt megpróbálta az együttm ű ködést, az nem sikerült. El ő fordulhat, hogy a két párt a 2020as parlamenti választások el ő tt sem talája meg az egymáshoz vezet ő utat. “ Az együttm ű ködés nem azt jelenti, hogy a pártok eldöntik, hogy együtt fogna k m ű ködni. Hanem arról is szól, hogy mindezt az alacsonyabban lev ő emberek és a választók is elfogadják. Arról is szól, hogy jelzie az adott párt, hogy akar és tude együttm ű ködni. Az MKP jelzései arról